2-3 hét után el tud úgy vadulni egy macska hogy nem ismeri fel a gazdáját?
Figyelt kérdés
Nem tudom hogy megszökött vagy mi lett a macskámmal de egy ugyanolyan macsekot láttam, szólítottam a nevén rám nézett várt is de mikor elindultam felé elszaladt.2023. júl. 2. 22:09
1/9 anonim válasza:
A nem ismeri fel, és a nem fogad szót nem ugyanaz. A macskák öntörvényű lények.
2/9 anonim válasza:
Lehet. Az enyém már kiszökése után pár nappal sem "akart" megismerni, pedig 7 éve volt velem benti cicaként. Viszont amikor kb. egy hét után végre sikerült befogni, le sem tudtam vakarni magamról.
3/9 anonim válasza:
Lakásból kiszökött macskánk gondolta úgy, hogy a lakótelepen tölti a nyarat, naponta jártunk úgy dolgozni hogy a kis ördög méterekről látott minket, és nem jött oda hozzánk, amikor jöttünk haza szintén láttuk, 1-2 hét után lett is társasága, látszólag jól érezte magát, aztán meguntam hogy minden szabadnapomon a macskát próbálom befogni és hazavinni, egy menhelyről sikerült rókacsapdát kérni, először nem akarták ideadni mert nem bíztak bennem, amint meglett a csapda délelőtt, már este be is fogtam a cicánkat, megfürdettem a kis komiszt, és megevett két tejfölös pohárnyi tápot.
4/9 anonim válasza:
Ivartalanitod, utána nem akar majd megszökni.
5/9 A kérdező kommentje:
Jah ezt már meg nem tudom fogni. De nem vagyok benne 100% biztos hogy ő az, de eddig ilyen macskát az enyémen kívül nem láttam
2023. júl. 3. 14:40
6/9 anonim válasza:
Tekintve, hogy kijárós macska, így soha nem volt a tiéd.
7/9 A kérdező kommentje:
Deee, olyan 9 hónapos koráig állandóan a nyakamon volt. Ha nem értem rá foglalkozni vele napokig és egyszer itthon voltam nem tudtam le vakarni magamról. Olyankor játszani kellett vele meg simogatni... Aztán egyre távolabb merèszkedett a háztól, volt akkor is hogy 2 napig nem láttam, aztán 3-4, most meg már e hete nincs meg. De sztem őt láttam 2x is.
2023. júl. 4. 10:01
8/9 anonim válasza:
Sohasem volt a tiéd, mert csak akkor engedted be, amikor NEKED volt kedved hozzá.
A cicák nem így működnek, hogy ha van időm, akkor bejöhet.
Még csak nem is ivartalanítottad, tehát ne mondd, hogy te mindent megtettél, mert valójában semmit sem tettél érte, hogy megtartsd.
9/9 A kérdező kommentje:
Hová nem engedtem be??
2023. júl. 5. 11:36
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!