Került már elő hosszabb idő után a macskád?
Az enyém sajnos két hete nem jött haza, pedig előtte azért ha nem is állandóan, de esténként megjelent.
Plakátoltam, posztoltam ahol csak tudtam, de egyelőre semmi.
Fiatal macskáról van szó, aki teljesen egészséges, tehát az "elmegy meghalni" nem valószínű. Egyedül élek, sokszor ő volt az egyetlen társaságom, így meglehetősen aggódom.
Szívesen olvasnék bátorító történeteket. Köszi.
Tudtam, hogy jobban ki kellene fejtenem ezt, mert jön egy okos, aki egyből kiforgatja a szavaimat.
Bármilyen furcsa, szoktam dolgozni, általában napközben. Este, amikor hazaérek vagy otthon alszik és azonnal kimegy pár órára (van alom, de nem szereti, inkább tartogatja, mielőtt ebbe is belekötnél) vagy hazajön, amint meglát. Ez a megjegyzés főként arra vonatkozott, hogy néha kint tölti az éjszakát, néha bent, de pár órát biztosan velem van, akár így, akár úgy van.
1-es arra gondolt, hogy talált egy jobb helyet, a cicák ilyenek. :)
Jobb kaja, nyugisabb környezet, meleg, extra kényelem, házastársjelölt, drágább ingatlan, jobb tv műsor, stb..
Volt egy szőrmók nálunk is, de éreztem, hogy nem 100% számára a terep, látszott, hogy kicsit nyugtalan, ezért lassan elkezdett eltűnedezni.
Ilyenkor egyre viharvertebb állapotban került elő, majd vagy másfél évig semmi.
Aztán megjelent egy kis piros nyakörvvel, kikerekedve, boldogan.
Amikor meglátott nagyon örült, kb mint egy kiskutya.
Pár nap volt, de az rendszeresen.
Mindig verekedett valahol, sokszor tele volt sérüléssel, de visszajött. Meggyógyult, újra ment, próbáltam, őt lehetetlen volt bent tartani, egy hatalmas ivartalan kandúr volt.
Két hét kicsit sok, de nem lehetetlen. Gyerekkoromban volt kinti ivaros macskánk, őt tavasszal alig lehetett látni. Most hideg van, bent ücsöröghet valahol a tiéd, persze ha nem ütötték el, mert ez is benne van a pakliban.
Volt macska viszont akit találtunk. Egyszer csak ott volt az udvarunkon, soha a környéken nem láttam. Egy hosszú szőrű perzsa jellegű cic, fogatlanul, vérző szájjal, rettenet soványan, csomós, koszos bundával. Egyértelműen látszott hogy el van veszve hetek óta. Rendberaktuk, ki sem tette többé a lábát a lakásból. Van remény, távolabbi környékén is plakátolj, hátha.
Egyszer 4 hétre eltünt, amikor visszakerült, akkor csontig le volt soványodva, alig bírt menni. Egyébként kinti-benti cica, nappal kijárt, de soha nem csavargott el.
Az állatorvos szerint feltehetöen véletlen bezárták egy garázsba vagy más helyre, amit nem gyakran használnak (nyáron volt, amikor sokan 3-4 hétre elmennek nyaralni), és ott volt gyakorlatilat étlen-szomjan. Kiderült, hogy tüdögyulladása is lett, annyira legyengült. A kezelés hatására rendbe jött és pár hónap alatt teljesen visszanyerte a normál súlyát is, azóta teljesen egészséges.
Nekem volt már pár macskám, de még soha nem fordult elő, hogy átmentek volna másokhoz és napokig nem láttam volna őket.
Az én macskám ivartalanítva van, pont azért, hogy ne csavarogjon el és verekedjen állandóan. Mindig az első dolgok közé tartozik az ivartalanítás, mert mind kijárósok voltak.
Köszönöm a történeteket, nagyon reménykedem, hátha hazajön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!