A cicáim nem eszik meg a nyers húst?!
Meg kellett főzni nekik, mert nyersen nem tudtak mit kezdeni vele, pedig már fel is daraboltam apróra, bekapták, megrázták, kiköpték 😂
Csirke szív meg mell kevés máj, egyiket se ették meg, de pici vízben puhára párolva csak úgy falták, mint akiket éheztetnek😂
Szerintetek is lükék a cicáim?😂❤️
Pedig amúgy igazi vadcicák, nagyon sokat rohangálnak, birkóznak, csupa izom aktív keverék utcacicák, nem az a tipikus tápos szobacicák.
Vagyis ők is bent laknak és tápot esznek, de nem olyanok, mint amiket látok, hogy egész nap a kanapén fekszenek jól meghízva.
Nálunk pont az ellenkezője. A macska kihallgatja, ha anyám klopfolja vagy vágja a húst a vágódeszkán, olyankor villámgyors sprintelés és éktelen rikácsolás közepette a konyhaasztal mellett terem és a teteje felé nyújtózkodva próbál pár lepottyanó falatot kikönyörögni.
Ragadozó állat lévén szeretik a nyers húst, de bármilyent nem lehet és nem is érdemes adni nekik. Pl. én a disznót nem adnám, mert férges lehet tőle.
Ugye tudjátok hogy nyersen csak akkor lehet adni ha előtte hőkezelve volt? Ami azt jelenti (mivel nyers) hogy fagyasztva!
A bacikat stb vagy fagyasztással vagy főzéssel/sütéssel írtod ki.
Csak úgy nyers hús, a hentestől, bárhonnan hazavíve nem adható nekik!
"Amennyiben a cicagazdi nyers hússal eteti macskáját, milyen előkészületeket ajánlatos elvégezni a friss hússal? Hogy kerülhetőek el az említett veszélyek?
A Salmonella és a Campylobacter szennyeződést csak hőkezeléssel (főzés, sütés) lehet kiküszöbölni, a coli szennyezettség elsősorban ürülékkel való szennyeződés következménye, ezt a megvásárlás után a normál személyi higiéniával (kézmosás) kerülhetjük el, vásárlás előtt sajnos nem zárható ki ez sem, szintén csak a magas hőmérséklet pusztítja el. Ugyanez a helyzet a többi kórokozóval is, beszerzés után más csak ilyen módon előzhető meg a megbetegedés. "
Hőkezelés kötelező, előzetesen fagyasztani kell, és csak utána odaadni nyersen.
Egyetlen kivétel a hal, de ott sem mindegyik fajta. Ezért érdemes azt is lefagyasztani egyszer.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!