Hogy tehetném rajta túl magam,hogy 2 macskám is elvesztettem?

A ráköltött pénz zavarna. Azért egy macska miatt nem roppannék össze. Ha annyira fontos, szereznék egy másikat.

Túl beszűkültnek tűnik az egyéniséged. Változtass. A macskákon kîvül is van világ. Pl. barátok, és egyéb értelmes elfoglaltságok.

Sajnálom, és részvétem a cicáid végett. Nem ismerem ezt a betegséget amiről írsz, nekem jelenleg 3 macskám van, habár csak kettő után sírna jobban a szívem.

Egyébként az első macskám egy kan cica volt, sógornőméktől kaptam, 4 évig lakott bent velem, de végül úgy kellett döntenem, hogy kiteszem, mert nagyon elbutult, nem akarta elásni a szarját az alomba. Fogta, oda csinált, de nem ásta el. És ezt egy idő után már nem tudtam tolerálni.

Azóta is él, kb egy éve van kint.

A másik két cicám meg befogadott macska. Egyik ismerősömék előtt dobták el őket egy dobozban. Az idős édesanyjuk, aki már 75 éves, azt akarta volna, hogy én vigyem át őket egy másik utcába, ahol kisebb a forgalom. Meg hát zavarta őket, hogy hozzájuk próbáltak be menni a kicsik. Akkor lehettek durván 7 hetesek.

Végül oda kötöttem ki, hogy elhoztam magamhoz, kaptak enni, inni, majd vissza tettem őket ugyan oda. Sajnos nekem nincs melóm, azóta se, nem akartam igazából így a nyakamra hozni őket. Viszont másnap mikor még mindig ott voltak, véglegesen elhoztam őket. Meg vallom őszintén, először a nagy szerelmem az az idióta szemű volt, de amúgy tényleg olyan, mint aki be van szívva. :D

Nem tudom, hagyta hogy ölelgessem, stb, bent is laktak velem mindketten egy időben.

Aztán valamiért kitettem, és végül a normálisabb szemű, kis hamis lánykát hagytam meg, amúgy igen, mindkettő lány. Bánatomra, mert azóta vagy két plusz kanmacska is jár ide más szomszédoktól.

Na mindegy, viszont több mint fél éve, hogy a kedvencem az bent volt velem, mindig vele aludtam, stb.

Viszont ő meg beteg lett, lehet a szerektől, amivel a bolhát akartam kiírtani belőle. Sikertelenül. Semmi nem használ :(

Aztán egy idő után elkezdett lekopni a szép fekete szőre, kicsi lett, és szürkés.

Voltam már orvosnál vele, egymás után 3 héten keresztül kapott 5 szurit.

Még nem igazán látom, hogy javulna neki. Bolhásnak is még mindig bolhás.

Most szegénykémet is ki kellett tennem, mert úgy néz ki hogy rühes volt, és atkákat kaptam el tőle, mert csúnyán viszkettem én is már lassan egy hete, és mivel mindent mosnom kell magam után, a kezelésem után, így nem akartam hogy össze ugráljon a macska mindent. :(

Pedig annyira szeretem azt a kis dögöt. Tök szar érzés, hogy nincs bent velem.

Egyébként meg, tudom hogy nem pótolhatja a macskuszaid senki és semmi, de próbálj meg keresni egy új cicát, és hát ha kicsit fel tud vidítani a nehezebb napokon.

Túl leszel rajta, idővel enyhülnek ezek az érzések, elfogadod, hogy így történt, mert nem tehetsz mást. Nem lesz könnyebb, mert mindig fájni fog, ha visszaemlékszel rá, de megtanulsz vele együtt élni. Valószínűleg újrakezdesz mindent majd egy másik cicával, valahányszor ez történik, mert ez már csak így megy.

Én kutyás vagyok, de sajnos nem egyszer éltem át hasonlót, mint te. Legutóbb a szívdaganatos kutyámmal, akin nem lehetett segíteni, pedig az ő vizsgálatai,gyógyszerezése, kezelése is százezrek voltak, és kifizettünk volna bármennyit, csak meg tudják menteni. Ilyenkor jön rá az ember, hogy van, amit nem lehet pénzzel sem megoldani.

Azt hiszem, hasonlóan érzel most te is, mint én januárban, amikor el kellett engednünk a kutyánkat. Van, aki nem szeretett még így állatot, és nem érti meg, hogy ez is olyan, minta egy családtagod menne el. Át kell esni a gyász folyamatán.

Sajnálom a cicáidat, és sok erőt kívánok az előtted álló időszakhoz!

Én nagyon sajnállok, és együttérzek veled, de azért ez az "összeroppanok", meg "nem tudom túltenni magam" kicsit túlzás.

Az elmúlt két évben, értsd 2020 óta elvesztettem és eltemettem az anyukámat, kettő nagymamámat és egy 25 éves teknősömet, akit apró kora óta én neveltem. Lehet kinevetni: a teknőst ugyanúgy megsirattam, és ugyanúgy hiányzik.

De! Az élet megy tovább, és nem összeroppanni kell, hanem normálisan élni és továbblépni. Mindenki, minden egyes ember, találkozik az életében gyásszal és szomorúsággal. Ebbe nem kell beleroppanni. Beleroppanni abba lehet, ha egy szülő a gyerekét veszíti el, vagy tényleg valami borzasztó katasztrófa éri a családot.

A te eseted nagyon szerencsére nem az, még ha most úgy is érzed.