A szomszéd kutyája megölte a telkünkön a macskánkat, feljelenthetem-e?
Kb. másfél hete holtan találtunk rá a 7 éve családtagként szeretett macskánkra a házunk műhelyében, ahol a macskák (két testvérpár) szoktak enni. Szét volt harapdálva.
Mind a két szomszédban van kutya, ezért egyből felelősségre vontuk őket, de természetesen mindegyik tagadta volna, hogy a kutyájuk ölte volna meg a háziállatunkat. Az egyik szomszéd kutyái meg vannak kötve, míg a másik állítása szerint soha nem jártak át a macskáink a telkükre.
A ház, ahol a macskák, vagyis már csak a macska van a nagymamámé volt, de jelenleg senki nem él ott, ám ennek ellenére vagy én, vagy Édesanyám napi szinten elmegy megetetni a jószágot. Tegnap én mentem el, és egészen sokáig, majd’ éjfélig ott voltam. Mikor mentem hátra a kerékpáromért, láttam, hogy a szomszéd kutyája jön ki a műhelyből (egy kis ki-bejárat lett vágva a macskáknak az ajtóra), majd visszarohant a szomszédba. Nem szeretem az erőszakot, de úgy érzem, hogy ezt sem a szomszéd kutyája, sem pedig maga a szomszéd nem fogja erőszak nélkül megúszni.
A kérdésem az lenne, hogy HA a szomszéd kutyája a mi telkünkön öli meg a mi macskánkat, akkor tehetek valami feljelentést ezzel kapcsolatban?
Nyilván feljelentést tehetsz,de semmit nem fogsz elérni vele.
Vagyis egy életen át tartó gyűlölködést a szomszédeiddal azt el fogod érni.
Nem szívesen lennék egy ilyen 3/3 ügynök szomszédja.
"Nem szeretem az erőszakot, de úgy érzem, hogy ezt sem a szomszéd kutyája, sem pedig maga a szomszéd nem fogja erőszak nélkül megúszni."
Ezzel csak az a baj, hogy hogyha bántod a kutyát vagy a gazdát akkor ők is joggal jelentenek fel téged!
Rossz ezt mondani de ebben az esetben az a legjobb ha ráhagyod! A kerítést meg kell csinálni hogy ilyen többet ne forduljon elő. Mást nem tehetsz!
Tehát akkor jól értem a helyzetet:
- "Családtagként" szerettétek a macskát, mégis egy elhagyatott telken élt úgy, hogy néha rápillantottatok és adtok neki kajét hogy ne dögöljön éhen. Ezt jelenti nálatok a családtag?
- Úgy beszélsz a szomszéd kutyáról mintha 100%-ra tudnád hogy ő tette, közben meg az ég világon semmi bizonyítékod nincs rá, sőt, még te fenyegetőzöl.
És még így akarsz feljelentést tenni? Hát milyen álomvilágban élsz? Elárulom hogy nem most kell hősként viselkedni, hanem előtte kellett volna gondolkodni, és vagy olyan családhoz adni akik tényleg gondját viselik, vagy nektek kellett volna magatokhoz venni.
Ha nincs bizonyitekod, mi alapjan jelentened fel? A macskat siman elintezhette egy kobor kutya is, vagy a macska ment ki, elkapta egy kutya, de meg vissza tudott menekulni. Ez alaptalan vadaskodas szerintem.
Ha csaladtag, akkor tartsd bent, biztonsagban.
Mire fel jelentenél fel bárkit is? Ha a macskáid átjárnak a szomszédba ahol kutya van, akkor ez van. Ezt gondolom belekalkuláltad mielőtt kijárós "családtagot" választottál.
Ha a kutya átment volna a te telkedre más lenne a helyzet, de mivel valószínű a macskád ment más magánterületére, így felesleges pattogni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!