Azt hiszem, véletlenül megöltem egy cicát. Valakivel történt már hasonló?
Decemberben költöztünk egy kertes házba. A tulaj, aki pár háztömbnyire lakik, azt mondta, szerinte mi a párommal 2-en úgyse termelünk annyi szemetet, úgyhogy fölöslegesnek gondolta, hogy legyen saját kukánk, majd a kukanap előtti este úgyis kihúzza az ő kukájukat és abba rakhatjuk a szemetünket (ez később fontos lesz).
Egyik nap kinéztem az ablakon és láttam egy gyönyörű, hófehér, kék szemű cicát. Kimentem hozzá és arra számítottam, elszalad, de legnagyobb meglepetésemre azon kívül, hogy egy kicsit összerezzent, amikor kiléptem az ajtón, ott maradt és hagyta, hogy simogassam. Láttam, hogy van egy seb a bal fülénél, meg hogy alapból egy kicsit beteg, csipás, úgyhogy mikor bejöttem, felvetettem a barátomnak, hogy ha egy kicsit összeszedjük magunkat anyagilag, elvihetnénk állatorvoshoz, de hallani se akart róla, hogy befogadjunk egy beteg kóbor macskát :(
Ezután kb. minden második nap eljött hozzánk, volt, hogy reggel arra keltünk, hogy keservesen nyávog a bejárati ajtónál és amikor kimentem és simogattam egy kicsit, abbahagyta és elment, mintha csak azért jött volna, hogy találkozzon velem. Többször is mondtam a páromnak, hogy szeretném befogadni ezt a cicát, főleg, hogy a fülén lévő seb hetekkel később is ott volt, szóval nem valószínű, hogy lett volna gazdája, különben biztos leápolták volna legalább vagy valami.
Egyik alkalommal még egy kis száraz tápot is szórtam ki neki, hogy legyen mit ennie.
Amikor beköltöztünk a házba, láttuk, hogy hagytak itt a tulajék néhány tisztítószert és találtunk köztük egy doboz hangyairtó spray-t. Még beszéltük is, hogy reméljük, nem azért hagyták itt, mert tele lenne hangyával vagy valami más rovarral a ház, csak a biztonság kedvéért...Hát tévedtünk. Kb. egy héttel azután, hogy beköltöztünk, elkezdtek mindenhol hangyák felbukkanni. Egyik nap nem volt kedvem főzni, úgyhogy rendeltünk egy pizzát és mindketten ettünk belőle 1-2 szeletet, a többit pedig ott hagytuk a konyhaasztal melletti ülőkén. Pár óra múlva megint enni akartam egy szeletet, de amikor felnyitottam a pizzás doboz tetejét, láttam, hogy kb. ez egész pizza tiszta fekete, ugyanis túlzás nélkül hangyák százai lepték be. Felsikoltottam és a barátom kirohant, hogy megnézze, mi történt és kérdeztem tőle, mit csináljak, mert nem merek hozzáérni se, mire azt mondta, a földön fújjuk le azzal a hangyairtó szerrel az egészet. Így is tettünk, jó vastagon lefújtuk a hangyairtóval, vártunk pár percet, hogy az összes megdögöljön, aztán beleraktam a pizzát egy kukászsákba és -kinti kuka híján- kiraktam a bejárati ajtó mellé, hogy majd a legközelebbi alkalomkor berakjuk a tulajék szemetesébe.
Másnap reggel, amikor kiléptem a bejárati ajtón és láttam, hogy a szemetes zsák szét van cincálva és minden tele van kukoricával, hirtelen nem is realizáltam, mi történt pontosan, csak gyorsan írtam egy üzenetet a barátomnak, hogy ha felkel, seperje már össze, hogy ha a tulaj átjönne valamiért, ne ez a látvány fogadja. Csak napokkal később, amikor épp azon gondolkodtam, napok óta nem láttam már a fehér kandúrt, akkor esett le, hogy valószínűleg ő volt az, aki szétszedte a kukászsákot és beleevett a hangyairtóval lefújt pizzába :( Elmeséltem a barátomnak is és próbált megnyugtatni, hogy biztos jól van, csak a kóbor cicák ilyenek, van, hogy napokig nem mennek vissza egy adott helyre, de a hetek múlásával egyre biztosabb lettem benne, hogy meghalt. Állandóan gyötör a bűntudat, hogy ezt tettem vele, ráadásul mint írtam, egyszer még raktam is ki neki cicakaját oda az ajtó mellé, ezért is hihette azt, hogy oda lehet járni enni :( Azóta is mindig, amikor macskanyávogást hallok az udvaron, hirtelen megörülök, hogy talán ő tért vissza, de sajnos mindig csalódnom kell...Annyira bűntudatom van miatta, mert imádom a cicákat és soha nem gondoltam volna, hogy miattam fog meghalni egy, ráadásul ilyen módon :( El se tudom képzelni, hogy szenvedhetett szegényke, amikor elkezdett hatni a méreg a kis szervezetében...
Valakivel történt már ilyesmi, hogy véletlenül a halálát okozta egy állatnak, akit szeretett? Hogy dolgoztátok fel?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hozzám jár egy éhenkórász cica, de ha kiteszek egy 3 fokkal ócskább kaját, már nem eszi meg.
Nemhogy ami le van fújva hangyaírtóval. :)
Viszont ami neki jó, és ehető, azt befalja korlátlan mennyiségben.
Macskába beletömni gyógyszert is külön rituálé, van pár tréfás video ezekről.
Lehet, inkább kutya volt, vagy egér, patkány, stb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ne aggódj már!
Egy hangyairtós pizzától nem lesz semmi baja, feltéve ha ő ette meg. Nagyon aranyos vagy h így aggódsz 😄 de szerintem felesleges. Ha meg is halt volna, nem tehetsz róla, jó hogy kidobtad a szemetet! Hogy a macska beleevett, az már nem a te hibád
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
#4
Most akkor a reinkarnációban hiszel, vagy a pokolban? 😀 Elnézést ezért a tudatlan kitérőért, de a kettő nekem eddig nem tűnt kompatibilisnek egymással.
Kérdező, lehet tudni, hogy egyáltalán mérgező-e egy macska számára ez a szer? Bennem is ez a kérdés merült fel elsőként. Ha esetleg igen, és valóban beleevett, akkor se hibáztasd magad (tudom, mondani könnyű), mert nem bántottad szándékosan, még csak azt sem mondanám, hogy felelőtlenséget követtél el. Én előbb gondolnék arra, hogy ha neadjisten baja esett, akkor nem ettől (sajnos sok kóbor macskát ütnek el). Viszont ha előkerülne, lehet, érdemes lenne ismét fontolóra venni az állatorvost, aztán ha ő nem talál kezelhetetlen betegséget nála, és anyagilag tudjátok vállalni az ellátását, a befogadást (ezek után remélhetőleg a barátod is megenyhül kicsit).
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát ez szerintem is undorító, saját kuka kell. Nyáron majd a rothadó szemét szaga terjeng majd a lakásban vagy mi?
Büdösebb lesz mint most
Amúgy meg ha evett is belőle, nem attól halt meg. Addig is sebes volt a teste. Lehet összeverekedett valamivel megint, és nem tudott elmenekülni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ezt a "kuka-dolgot" nem értem. Olyan nincs, hogy valaki nem fizet szemétszállítást, mert azt adó módjára behajtják. Lehet ugyan kérvényezni a szemétszállítás/díjfizetés felfüggesztését - kizárólag lakatlan ingatlannál (!!) -, szóval nézzetek utána kérdező, hogy mit simliskedik a tulaj.
A cica pedig remélem jól van, és majd előkerül :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!