Ritka fajta, reális ár.
A tenyésztő hitelességét ellenőrizd, mert ha bizonytalan helyről származik, megeshet hogy beteg, ráadásul szaporítót támogatnál. Ebben az esetben viszont nem éri meg.
Egyáltalán nem éri meg. A helyedben befogadnék egy fiatal kóbor macskát. A 600 Eurot pedig odaadnám egy gyermekotthonnak, hajléktalanszállónak vagy akár az Ukrán menekültek megsegítésére. Segítenél egy nehéz sorsú macskán ami hálás lenne később. Jótékonykodnál. Nem támogatnád túltenyésztett, beteges állatok tenyésztését. Anyagilag ugyanott lennél.
Gyerekkoromban fogadtam be sok kóbor kutyát, macskát. Még verebet és patkányt is fogtam. A kóbor állatok nagyon hálásak, főleg ha fiatalon fogadod be őket. Többnyire sokkal egészségesebbek is mint a fajta állatok. Az én kutyáim, macskáim sokáig éltek és kiegyensúlyozott állatok voltak.
Most sok barátom van akiknek sok háziállatuk van. Szinte minden ismerősöm vett állatot mielőtt neki látott volna a gyerek vállalásnak. Azt látom hogy ezek a drága fajta állatok hamar pusztulnak, sokat betegeskednek és nem valami vidámat. Anyukám most is fogad be néha kutyákat, macskákat. Nagy a kontraszt, egyértelműen a fajta állatok jönnek ki rosszabbul az összehasonlításból.
Őszintén hiszem hogy ha 600 Eurot fizetsz egy macskáért mikor sokan nélkülöznek, azzal rosszabb hellyé teszed a világot. Persze ezek az én gondolataim, lehet hogy tévedek.
Én nem támogatom az ukránokat, akiknél nem lehetett megszólalni magyarul, mert agyon vertek érte, meg magyarul se tanulhattál.
Gyűlölik a magyarokat, de most jók vagyunk mi? khm..
Igen, de szerintem undorító ennyit költeni egy macskára, úgy hogy jelenleg is valószínűleg több szár cica haldoklik az utcákon az országban és amúgy meg több ezer kóborcica van.
Nekünk van 4 cicánk, de mindegyik befogadott és ebből 2 cicát konkrétan a halál széléről hoztunk vissza. Az egyiknél aki az éhhalál szélén volt azt mondta a doki ha nem csak 1-2 órával később hozzuk be valószínűleg már nem érte volna meg.
A másiknak meg a farkával történt valami, ami kettétört, a gerince kilógott a testéből, a letört farok részét 2-3 hónapig húzta a hidegben és már elég durván elrodhadt, amit onnan tudunk, mert láttuk már hamarabb, de nem tudtuk befogni és sok ideig nem láttuk újra.
Neki is elvileg már csak napjai voltak. Kész csoda hogy túlélte. Neki az orovsi ellátás 120 ezer körül volt és 1 hónap bent lét volt az állatorvosnál. (A fent említetten kívűl más sebei is voltak).
Szerintem az összes cicára elment mér orvosi kezelésekben a fenti 600 eurós át kétszerese.
Inkább a szenvedés ellen kéne tenni, mint speciális cicákat tenyésztőket támogatni.
Szeritnem fogadj be egy cicát, akinek kell az otthon a pénzt meg adományozt el egy állatmentő alapítványnak.
Na sok lesz most már a vergődésedből, senkit nem érdekel, te mit csináltál, meg mit mentettél meg, a kérdés nem erről szólt, csendben rendben fegyelemben fogadd el, hogy vannak, akik fajtaállatot akarnak. :)
Igen, megér 600 eurót, mert fajtatiszta.
5,8
Aki fajtatisztát akar venni, az vegyen fajtatisztát, aki meg kóbort akar befogadni, tegye azt, fogadjon örökbe. A kérdező ilyen macskát akar, akkor felesleges kötekedni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!