Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Miért fél a cicám a táptól? 0.o

Miért fél a cicám a táptól? 0.o

Figyelt kérdés

Mindig azt szerette, ha váltogatva vannak a kaják, száraz, nedves egyaránt. Aztán találtam egy tápot, amit mindig is elfogadott, akár a konzerv kaja helyett is, meg a főtt hús helyett is.

De ma reggel történt valami. Szokás szerint elétettem a tápot és ő megszagolta, aztán hirtelen felkapta a fejét, remegtette a bundáját, rázta a mancsát, úgy nézett rám, mintha citromot tettem volna elé. Aztán fogtam egy szemet és az orra elé dugtam, először megdermedt, végül bekapta, de abban a pillanatban ki is köpte, mintha csípős lenne, még rá is fújt, aztán elrohant 😳

Ezután kiöntöttem azt az adagot, megmostam a kezem szappanos meleg vízzel és a tálat is ugyanígy és egy új adagot kínáltam neki ugyanebből a tápból. A reakció már gyorsabb volt, messziről odaszagolt, aztán elrohant.

A mai nap folyamán másik tápokat adtam neki ugyanebből a tálból. Első reakció mindig az ijedt, óvatos kúszó mozdulat a tál felé, de amint megszagolta a másik tápokat, gond nélkül befalta bármelyiket.

Este kíváncsiságból újra megpróbáltam az elsőt, amelyiktől elrohant, megint ez történt. Ráfújt, elrohant mancsrázva és messziről csúnyán nézett rám.

Szóval a kérdés, miért ijedt meg egyik napról a másikra az imádott tápjától a lüke cicám?

VAGY

Mi történt egyik napról a másikra a cicám imádott tápjával?


2022. jan. 2. 22:06
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Gyártó felé jelezd, az biztos, hogy nem olyan szaga van, amilyen szokott lenni. Ez azt jelenti, hogy vagy rosszul volt tárolva valahol, vagy változott az összetétele.
2022. jan. 2. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Ez a táp egy bontott zacskóból származik amiből már evett korábban, vagy most bontottad?

Ha most bontottad akkor simán lehet hogy valamit elcsesztek a gyárban és valami gebasz van vele amit érez benne.

2022. jan. 2. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Tuti változott a táp összetétele. A macska nem hülye. Eszrevette.
2022. jan. 2. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Nem, ez bontott zacskó volt már, eddig nem volt semmi baj.

Cipzáros zár van rajta, rendesen bezártam mindig.

Egyik napról a másikra lett valami baj(a) vele.

A szavatossági időből is még majdnem egy év vissza van.

A másik cica gond nélkül megette, mint eddig.

Köszönöm az eddigi válaszokat.

2022. jan. 2. 23:13
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Nézd át a zsákot, nem költözött bele pl moly? A zsák belsejében nincsen furán letapadt-összeállt por?
2022. jan. 2. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

Semmi más tünet nincs, a cica ugyanolyan lüke, játékos, hisztis, a tasakos kaját is megette délben meg a többi fajta száraz kaját is napközben, a jutalomfalatot is, a szőroldó pasztát is, inni is ivott, pisi-kaki is rendben, aludt is, rosszalkodott is, minden, ahogy eddig szokott lenni.

De ennél a tápnál, ami eddig a legnagyobb kedvenc volt, pontosan úgy viselkedett, mint amikor megszagolta egyszer a citromot.

Komolyan fogalmam sincs mi történt vele vagy a táppal.

2022. jan. 2. 23:19
 7/7 A kérdező kommentje:
Nem, nincs semmi rajta, benne, ugyanolyan, mint eddig.
2022. jan. 2. 23:24

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!