Egy nagyon fèlős (talált) cicát hogyan tudom legkönnyebben magamhoz szoktatni?
Szeretem a cicákat de sosem vettem őket pènzèrt csak azért mert 'fajtatiszták'.
Egy cicám volt eddig akit szintèn találtam, de már felnőtt volt és emberekhez szokott, nagyon barátságos volt és bújós, imádtam benne ezt. (Nagyszuleim cicái nem ennyire barátságosak, ezért is volt fura annyi szeretetet kapni tőle)
A minap pedig egy elhagyott kis cicára bukkantam, mármint kb a szomszèdèk macskájától való de sem az anyja sem a szomszèdèk nem törődtek vele. Valaki elmondása szerint már három napja sírt ugyanazon a helyen ahol megtaláltam. Nem hagyhattam ott elpusztulni ezért elvittem egy állatorvoshoz ahol kapott vitamint és szemcseppet, azóta itt van nálam már második napja. Nagyon picike de már tud magától inni tejet és junior eledelt.
Ezen kívül nagyon fèlős, eljutottunk odáig hogy már nem sziszeg ha közeledek hozzá, viszont mindig próbál elbújni előlem. Ha a szobában hagyom és közeledek felè mindig szalad egy búvóhelyet keresni. Elég sokat sír is.
Hogyan tudnám a leghatásosabban magamhoz szoktatni? Próbálom simogatni, ölbe venni, de nem akarom túlzásba se vinni.
Örülnék, ha őt is olyan kis bújós cicának tudnám nevelni, de szükségem van pár tanácsra 😊
Köszönöm, ha írtok!
23n
Nagyon szép dolog amit csináltál.
Adj neki enni, amikor kér.
Es jól csinálod, vedd ölbe simogasd.
Viszont az, hogy mennyire lesz bújós, nem nagyon függ attól, mennyire sokat foglalkozol vele, egyéniségtől függ.
Milyen színű, neve mi?🙂
Köszönöm szépen a válaszokat!
Próbálkozunk barátkozni, azóta már elaludt az ölemben, megvolt az első dorombolás is. Vettem neki zörgős játèkot, kicsikèt játszik vele aztán már nem èrdekli.
Viszont mèg mindig az van hogy amíg a szobában van magára, keres egy sötét sarkot és ott megbújik. Hiába hívom, keresem, nem jön elő :)) és nem vègzi a dolgát az alomtálba, volt hogy a szőnyegre pisilt/kakilt :/ erre hogyan taníthatnám meg a legkönnyebben?
Mi is befogadtunk egy mentett kiscicát, ha húzgálunk neki valami játékot, arra a legtöbbször előbújik, és kergeti.
Az alomtálat eleinte oda tedd, ahol elbújik.
Tejet nem, de létezik cicatej, azt lehet neki adni.
Üdv! Köszönjük, hogy hazavitted! :)
Egyszer voltam így én is, 4 kis szarost vittem haza mert nagyon sírtak a folyóparton kidobva. Nálunk úgy ment a dolog, hogy 1 hétig be voltak zárva a fürdőbe, a baleseteket elkerülendő. Az első adag után (szerteszét potyogtatták a fürdőt) bepakoltam szépen a kakit az alomba aztán a macskákat is egyesével, hogy ismerkedjenek a kaviccsal és a szaggal is. Onnantól kb ment is a dolog, csak akkor piszkítottak máshova ha tele volt az alom (szóval minden második nap mire hazaértem, 4-en sokat termeltek🤣). Roppant fostosak és agresszívek voltak eleinte, de nem szabad rájuk hagyni kell egy kis “erőszak” vagyis nem hagyni hogy elmenjen vagy fújjon rád. Nálunk 3-nak volt kötőhártya gyulladása, és emelett kettőnek kellett gyógyszert adni naponta és mind a négy kapta a béres vitamin készítményt. Az első 2-3 napon harcolós volt a dolog, utána egyre jobban hagyták és tűrték mert megértik, hogy jót csinálsz velük. Sok-sok türelem és kitartás kell hozzá. Vegyél többféle játékot, jutifalit és azokkal próbáld meg feloldani a feszkót benne (menni fog). Ahhoz hogy bújós kiscica legyen az kell, hogy nagyon nyitott legyél vele te is. Nálunk kb 2-3 hét volt amíg elbúljkáltak, aztán már a lábamon meg a párnán nyomták a szunyát. Illetve szerintem kell egy kicsit pusholni azzal, hogy nem engeded mindig elbújni, néha kézbe kell venni és megnyugtatni, mert abból is azt fogja leszűrni hogy nem azért közeledsz, hogy bántsd. Sok sikert a továbbiakhoz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!