Nem eszik az idős cicám, van hasonló tapasztalatotok?
Hetek óta orvoshoz járkálunk a 10 éves cicámmal. Kivizsgálták, semmilyen szervi elváltozást nem találtak, a vérképből pajzsmirigy túlműködés derült ki, ami kb. egy hónapja kezelve is van. A cica nagyon sovány, 2.6 kg - 1 éve fogadtam örökbe, akkor is nagyon kis pici volt, de ennél talán több.
Van, hogy eszeget, iszik, de akkor is keveset, ma pedig egyáltalán nem evett, nem ivott. Félek, hogy valami nagy baja van, és hiába voltunk több állatorvosnál is, nem tudnak semmit mondani.
Láthatóan nincs semmilyen fájdalma, sokat alszik.
Van ötletetek, mi lehet ez, illetve hogyan segíthetnék még?
Köszönöm szépen!
Ha pajzsmirigyes, akkor eleve speckó tápra van szüksége, nem májkrémre. Mondjuk májkrémet meg hasonlókat még egészséges macskának sem adnék, teli van fűszerrel, nem az ő emésztőrendszerüknek való.
Egyébként egy 10 éves macska még nem öreg.
Vesére gyanakodnék én is.
Ugyan kutyusom volt, nem cicám, de hasonló volt a helyzet. Neki szívbetegsége volt, amit tudtunk és kezeltünk, de elkezdett fogyni és nem enni, nem inni. Végül a veséje is társult a szívproblémák mellé, nem volt hajlandó semmit enni, 9 napig tápláltam szinte csak pasztával (Calo-Pet talán? Volt az elején kutya is, cica is), közben folyamatosan hordtam infúzió és szteroid kúrára. Nálunk a szteroidok valamennyit segítettek, az utolsó 3-4 napban eszegetett rendes kaját is, nem csak pasztát. Három, egyébként kiváló orvosnál is jártunk a végén, alaposan kivizsgálták, de rohamosan romlott a veseállapota, az utolsó héten a vérében a kétszereséről a háromszorosára nőtt a veseérték. 9,5 éves volt, 40+ kilóról fogyott le 29-re.
A pasztás táplálás arra tökéletes lett volna, ha gyógyítható a betegség, csak táplálni kell, hogy a meggyógyulásig ne haljon éhen.
Meg a szteroidok hoztak még egy kis étvágyat.
Köszönöm a sok valaszt:)
Cica majkremet szokott kapni, konzervest, nem olyat amit az emberek esznek. A pasztat mindenkepp megprobaljuk, holnap ujra megyek vele orvoshoz, remelem most mar meg tudjak mondani, mi a baj. A vesejet neztek mar, én is erre tippeltem, de nincs vele problema. Fecskendobol megitattam ma, de borzasztoan felek, hogy magatol semmit nem vesz magahoz :(
sajnos nekem ilyen volt a macskam mielott meghalt (11 evesen).
vidd masik orvoshoz, en sajnos nem vettem komolyan a tuneteket mivel hogy ugyis oreg mar, biztos csak kisebb lett az etvagya, semmi lathato baja nem volt, es egyik reggelre meghalt.
Leukózis volt tesztelve, negatív, de egyébként ő is csak benti, ivartalan kislány, egyáltalán nem megy ki a házból, nem találkozik másik állattal.
Nagyon megijedtem a válaszoktól, ezek szerint sokatokkal előfordult, hogy ezeken kívül nem volt látható jel, nem tudtak megállapítani semmit, mégis meghalt :(
Megyünk ma is orvoshoz, de ha eddig nem tudtak megállapítani semmit, gondolom most sem nagyon fognak tudni. Étvágynövelőt, infúziót szokott kapni, illetve múltkor antibiotikumot, attól jobban lett, kb. két hétig minden rendben volt.
Vidd másikhoz szerintem. " Több szem többet lát" alapon.
Sajnos embereknél is előfordul, hogy félrediagnosztizálnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!