Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Mi a franc ütött a macskámba?

Mi a franc ütött a macskámba?

Figyelt kérdés

Négy napja minden áldott nap arra jövök haza melóból, hogy szét van túrva néhány virágom földje. Eddig ilyen problémánk nem volt. A virágok az ablakpárkányon vannak, direkt úgy elrendezve, hogy a cica is elférjen mellettük és kilásson az ablakon. Ez egészen idáig tök jó kompromisszumként működött, cica nézhetett ki a fejéből ha akart, és a virágaim sem voltak leverve/megcsonkítva.

Hétfőn kezdődött, krátert ásott az egyik növényem földjébe és a párkány is be volt terítve. Feltakarítottam, gondoltam oké, egyszer elnézhető, a növény nem sérült. Másnap detto ugyanez. Fogtam magam, alaposan megöntöztem a virágokat, gondolván, hogy a nedves föld majd visszatartja, illetve alaposan kipucoltam és feltöltöttem a macskaalmot is, hátha annak az "állagával" volt baj, nem elég kaparható, nem lehet benne jól szobrászkodni vagy mittudomén.

Annyit értem el a fenti akciómmal, hogy a vizes földbe tapicskolt bele, amit utána végigkent a falon ahol fel és leugrik a párkányról, ráadásul még a nappalibútor kárpitjára is jutott belőle.

Nembaj gondoltam, ez történt tegnap, mától itthon leszek, csak este van egyedül a nappaliban, de olyankor meg nem szokott garázdálkodni. Reggel arra keltem, hogy ugyanaz várt mint az elmúlt napokban.

Szóval most a macskaalommal együtt kihajítottam a nappaliból, nem volt jobb ötletem.

Mi lehet a baja? Két éves, soha nem csinált ilyet. Jó, az is benne van a dologban, hogy decemberben költöztünk ide, addig nem fért hozzá a virágaimhoz, szóval ha akarta volna sem csinálhatta volna ezt. Viszont 4 hónapja itt lakunk, és egész eddig jól megvolt a növényekkel. Ötletem sincs mi a gondja. Szervi baj lehet? De az is mi? Az alom jelenleg is tiszta és használja is rendesen. Iszik, még többet is mint egy átlagos macska (úgy értem nem túl keveset, mint általában olvasni szoktam a macskákról), és kiköveteli magának ha épp véletlenül üres a vizes tál. Enni este 6kor kap, étvágya van, azzal sincs gond. Aktív, a szőre szép (csak vedlik ezerrel), beszélget, purrog, teljesen egészségesnek látszik. Ivartalan nőstény.

Megőrülök tőle...


2020. márc. 19. 09:30
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
73%

Unatkozik.

Olyan helyre tedd a virágokat, ahol nem érheti el. Főleg, mert a legtöbb növény mérgező lehet neki.

2020. márc. 19. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Nem tudom máshova tenni a növényeket, itt van jó helyük. A többi helyiség túl sötét nekik.
2020. márc. 19. 10:36
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
Helyezz ki neki érdekes játékokat, amikkel elfoglalhatja magát.
2020. márc. 19. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Van neki cicabútora, lógnak róla játékok (nagy ritkán játszik is velük), szokott kapni macskamentás párnát, meg a kutyával is szokott birkózni. Ez kevés?

Mit ajánlotok még?

2020. márc. 19. 11:25
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
Nekem a férjem lehálózta fém szúnyoghálóval a növényeim földjét. Szegecsekkel rögzítette az edényhez. Kicsit hülyén néz ki, de így nem kaparják. Sajnos az ösztön bennük van.
2020. márc. 19. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

5#

Ez nem is rossz ötlet :D

Csak hát oké, ösztön. De eddig hol volt ez az ösztön? Hétfő reggel a macskám ránézett a bonsai földjére és a homlokára csapott, hogy "BZDMG az ösztön!!"? :D

2020. márc. 19. 14:12
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

Jön a tavasz.

Az enyéim is megkergültek.

2020. márc. 19. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%

"Hétfő reggel a macskám ránézett a bonsai földjére és a homlokára csapott, hogy "BZDMG az ösztön!!"? :D"


Ne haragudj, de szétröhögtem magam ezen :D :D :D


Egyébként tényleg jó ötlet a föld lehálózása, és/vagy nagyobb kavicsokkal tedd tele a föld tetejét, hátha így elmegy a kedve a kertészkedéstől :)

2020. márc. 19. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Nem haragszom, örülök hogy sikerült feldobnom az estéd :D

A kavics egy nagyon jó ötlet, és még egyszerűbb is mint a háló, mindenképp kipróbálom.

2020. márc. 19. 20:12
 10/11 anonim ***** válasza:
100%

Már látom magam előtt, ahogy hajnalban a kiborított, szanaszét focizott kavicsok mellett nyalja magát és néz rád, hogy mi a g....ci van?

Nekem is hétfő óta minden baja van! Össze-vissza rohangál, tépked, ráül a cuccaimra, lopkodja, lelöki, nyávogva fut, teli körömmel random átszalad rajtam, nyitogatja a körmével a szőnyegeket majd visszaejti. jelenleg a farkát csapkodja a parkettához, mert tetszik neki ahogy kong. Órákig játszottunk! Már plusz ételt is adtam, mert tolta a lábamhoz métereket a tálat. Még 5 perc és a hordozóban alszik a plüss egérrel! :D :D De ne lenne ilyen cuki pofija!!!! :D

2020. márc. 19. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!