Vissza találhat a cica, ha soha nem volt még kint?
Nem igaz, hogy kicsi az esély. Ha nem forgalmas a környék, tehát jó eséllyel nem ütik el, akkor simán hazatalálhat. Az én 7 éves szobacicám kétszer szökött ki (minden óvintézkedés ellenére), más-már irányba. Kertes övezet volt, hatalmas, fás-bokros parkkal, másik oldalról nagy udvarral. Beköltözésünk első (!) napján surrant ki a szúnyoghálót kiszakítva. Én magam sem ismertem még a környéket, azt hittem, itt búcsút mondhatok a cicámnak, hiszen a kinti élethez egyáltalán nem volt szokva. Késő este megjelent az ablakban, rémülten, elsőre nem is sikerült megfogni, elszaladt, be a fák közé, nem tudtam utána menni. Már majdnem lefeküdtem, amikor újra megláttam, akkor már elértem, szó szerint berántottam az ablak rácsain át.
Később meg egyszer annyira megijedt egy éjszakai csőtörésnél, hogy az udvar felé szaladt ki az ajtón és pár napig nem is láttam, csak azt, hogy reggelre eltűnt az ajtó elé kitett kaja. (Nyilván nem hagyhattam egész éjjel nyitva az ajtót.) Amikor végre felbukkant, nem hagyta magát elkapni, mindig elszaladt, át a kerítéseken, bokrokon, ki tudja hová. Végül nagy nehezen sikerült megfogni, utána boldogan aludt mellettem az ágyban. Fogalmam sincs, hogy tudott tájékozódni egy teljesen új helyen, de visszatalált és szerencsére baja sem esett.
Azóta máshol lakunk, de ez is földszint, meg sem próbál már kimenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!