Benti macskáktól hogy lehet kosz a lakásban?
Van 2 benti macskánk. Azt már megszoktam, hogy mindenhová felugranak, nem tudok ellene mit tenni, nem tudom figyelni őket egész nap.
Na de mindig kosz és lábnyom van utánuk mindenhol.
Kezdem unni, hogy hiába takarítok, másnap már semmi látsza nincsen.
Mindenhol kosz, főleg fehér felületen látszik, az ablakot nyalogatják, neki nyomják az orrukat, a lábukat.
Hogy hagyhat maga után koszt benti macska? Másnak is ilyenek?
Nekem 1 macskám van, de sose hagy maga után "koszt". Vízfoltokat viszont szokott, ha beleugrik a csapba vagy kádba, olyankor fel kell utána törölni. De koszt nem csinált még sosem.
Most így hirtelen arra tudok gondolni, hogy milyen almot használtok? Nálunk is sok a fehér felület, ezért direkt nagy szemű szilikátosan használunk, az nem tapad a mancsára, nem "saraz". Illetve gyakori porszívózás, portörlés, a textíliákat is hetente kimosom (paplant, plédet). Szőnyeg sincs nálunk, mert az is durván össze tudja ám gyűjteni a port, főleg, ha hosszú szálakból áll és az is rátapadhat a cica mancsára.
A szobanövényeket olyan helyre teszem, ahol nem tud belenyúlni a földjébe, illetve teljes minimalista a lakás, kevés a dísztárgy, mindent fiókokban, szekrényben, dobozban tárolunk, így semmit nem tud lelökni a macska.
Az ablakot azért nyalogatja, mert szomjas. Sok cica nem iszik állóvízből. Nekünk van itatókutunk, zooplusról rendeltük, ha jól emlékszem 6ezer volt anno valami akcióval.
Szóval nem tudom másnak milyen, de nekem koszt soha nem csinál a macskám. Egyedül a szőrével van probléma, mert baromira vedlik. Azt szőrhengerrel, gyakori fésüléssel, gyakori porszívózással, évente 1-2 nyíratással (kozmetikusnál) szoktuk mérsékelni. Meg, mivel fehérszőrű, a sötét ruháinktól megszabadultunk xD
Két felnőtt maine coon lakik velünk.
Ki be járkálnak és van kosz utánuk rendesen.
Robot porszívó a lelke.
A döntő részét feltakarítja közbeavatkozás nélkül.
Napi 10-15 perc alatt mindent eltakarítok a cica után 80m2-es lakásban. Nincs az állatra ennyi időd?? Ha gyerek is lesz, mit csinálsz? :D
Bedobok egy labdát majd becsukom a cicára az ajtót. Míg bent elvan, addig az almot összesöpröm/porszívózom, felmosok 1-1 perc alatt mindenhol +a tálja körüli kipancsolt tócsát, frissítem az almot, letörlöm az alomtálca körül a port a csempéről, kimosom a tálját, kap friss vizet, esetleg ételt.
Az enyém bedugdossa a futószőnyeg alá az apró darabokra szétcincált, szénné focizott kaját. A kedvencem a 20m2 tojás! :D :D Olyankor lehet, hogy mégis inkább 20 percig kell takarítani. Hú.
Ha a kimancsolt alom a legnagyobb baj, használjon a cica nagy szeműt zárt mosdóban.
Csukott ajtón nem megy be a cica, csempén kell etetni és érti a nem szót is, ha tanítva van. Az, hogy nem érdekli, az más kérdés.. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!