Macskatartás árnyoldalairól tudnátok őszintén írni?





Érdekes, én is csak lesek (meg remekül szórakozom), hogy mikre nem képesek. Az enyém egy tündér, semmi olyasmit nem művel, amiket fentebb írtak. A legnagyobb károkozása az volt, hogy éjszaka egy szekrény szélén felejtett vizespoharat véletlenül lelökte, úgyhogy kelhettem fel üvegtörmeléket söprögetni meg felmosni. De ez egyszeri, véletlen eset volt, pedig már 6 éves a drága.
Szóval, ne szegjék kedved a hozzászólások.





Az egyik előző válaszolóval nem értek egyet, a macskát amég van neki vize és ennivalója pár napos utazás esetén simán otthon lehet hagyni.
Macskaalom: takarítani kell. Ennyi a trükk. Nálunk félreeső helyen a mosókonyhában van fedeles macskawc. Járólap van így pillanatok alatt fel lehet mosni lehet fertőtleníteni. 5-7 naponta van teljes alomcsere pisit kakit naponta kiszedem. Plusz használok illatosító púdert is. A macska egyébként tiszta és kényes állat, nem pisil kakil bele a bűzölgő koszos alomba.
Etetés : a jó minőségű állateledel nem 2 forint de hosszútávon megéri + nálunk a magas hústartalmú kajákból elég kevesebb(ráadásul kevesebb jön belőlük ki is több mindent hasznosítanak belőle). Ellentétben a kutyával a macska akkor eszik ha éhes. Kinnt lehet nekik hagyni 1 tál tápot nem fogják felfalni sokszor picit csipegetnek belőle. Kevésbé kunyerálnak mint a kutyák, de ez is nevelés kérdése.
Szőr: Ez is egy olyan dolog ami a macskatartással jár de ennek is vannak fokozatai. A régebbi perzsám 1 hónap alatt hagyott annyi szőrt mint a mostani 2 mentett cicusom egy évben! Fésülés +porszívózás + szöszfelszedő. Ennél jobb receptem nekem sincs. Alapvetően azt gondolom, hogy ahol megfelelően takarítanak, porszívóznak, felmosnak szellőztetnek (ami jobb esetben alap dolog) nem jelent extra feladatot. Kivéve ha véletlen a cicusod a szőnyegre hányt na azt isteni onnan kiszedni :D
Szerintem a 2 dolog ami leginkább zavarni szokta az embereket az az alom és a szőr kérdése. Erre tényleg csak annyi hogy tisztán kell tartani a saját + cica környezetét.
A megfelelő etetést azért vettem ide, mert itthon még mindig nagyon megy a tej + párizsi + maradék kombó mint etetés. A macska ragadozó ne kapjon ebédről maradt grízes tésztát. Ez nem csak a cicákra vonatkozik bármilyen más állatot ha tart valaki akkor biztosítania illene az adott állat igényeinek megfelelő táplálkozást.
Ami még negatívum de ezzel minden felelős gazdi tisztában van: orvosi költségek. Jobb esetben csak az egyszeri ivartalanítást, kötelező oltásokat, illetve féreghajtást kell belekalkulálni. Rosszabb esetben csak úgy repkednek a 10.000-ek. Nemrég voltam éjszakai ügyeleten, 25 000 ft volt csak az, hogy ránézzenek a cicára.. Ha nem viszem orvoshoz éjszakára elpusztult volna. Sokat segít ha van egy jól bejáratott állatorvosod aki profi, lelkiismeretes és nem húzza le rólad a bőrt csontig. Persze akkor sem 200 Ft-ról beszélünk. Ez tényleg a legleglegrosszabb eset de minden állat megbetegedhet ami nincs ingyen..
Bútorok szétszedéséről nekem nincs ennyi negatív tapasztalatom: pici koruk óta vágjuk a körmöket + van kaparófa. 2 pici lyuk van a függönyön emlékbe.
Soha nem válnék meg a cicáktól, családtagok!
Jó cicázást! :)





Arra kell felkészülnötök, hogy olyan másfél éves koráig olyan rossz lesz, mint a bűn! DE aztán hirtelen lenyuszik, és kb. észre sem veszitek, hogy ott van! :)
A kismacska nagyon kártékony tud lenni, de ez ellen is tudsz tenni azzal, ha tudomásul veszed, hogy a cica így működik. Például az ilyen mindenféle csiribiri tárgyakat el kell pakolni a polcokról, szekrényekről, és akkor nem veri le őket. A levetett ruhákat, cipőket sem érdemes előtte hagyni. Ami csüngős, bojtos, rojtos az valószínűleg felkelti az érdeklődését, és játszani akar majd vele. Nos a függöny, az nem biztos, hogy túléli az első időszakot, szóval érdemes olcsóbbat feltenni, amíg cseperedik a cica!
A kaparóoszlopokkal ellátott NAGYOBB macskabútor alap legyen, ha megtanulja, hogy az milyen jó dolog, akkor nagy eséllyel nem fog a bútorokhoz nyúlni! Nekem 5 van bent, és 4 nagyobb cicabútoruk van, imádják őket, és egyik sem kapar a mi bútorainkon. A karmai végét le lehet vágatni/vágni, és véletlenszerűen sem okoz velük annyi kárt.
Egy darab házicica rendszeres takarítás mellett nem fog titeket elárasztani szőrrel, plusz javaslom a Furminatort! Ha ezzel átfésülitek időnként, akkor sokkal kevesebb szőrt hullat!
Szagok akkor vannak, ha gagyi az alom, vagy nincs elégszer tisztítva. Egy cicának két alomtálca javasolt két külön helyen, csökkentve az esetleges felmerülő problémákat! Az egyik legirritálóbb probléma ugyanis, ha a macska almon kívül végzi el a dolgát, ennek pedig a legtöbbször egészségügyi okai vannak, vagy az alommal magával (elhelyezés, alomtípus,fedett vagy piszkos alomtálca) van bajuk.
Fél éves korban ivartalaníttatni kell nemtől függetlenül, az ivaros macskával ugyanis kb. lehetetlen együtt élni!
És persze foglalkozni, játszani kell vele, lehetőleg lefekvés előtt, hogy éjszakára elfáradjon!





Tau bácsi nevű elmebetegre ne figyelj, troll.
Az állattartást is lehet tisztán csinálni, anyósom pl. nem tűr meg állatot a házban, mert szerinte koszt csinál, közben nála minden ragad, a vécé ürülékes, kezet alig mos stb.
Teljesen elképedt, amikor eljött hozzánk, hogy milyen tisztaság van, nekünk benti macskánk van. Egy kutya azért jóval rumlisabb (imádom kutyákat, mielőtt...). Én macskázás után mindig kezet mosok, pultra nem ugrik fel, megtanulta.
Vannak speciális almok is.
Amúgy meg teljesen normális a hozzáállásotok, hiszen megfontoltan cselekszetek, ez az emberek többségéről nem mondható el.
Ha eleve ügyeltek a tisztaságra, macska mellett is ugyanolyan tiszta, szép házatok lesz.
"Mielőtt kutyánk lett azt tapasztaltam hogy nagyon idealizált képet festenek az emberek elé" Ez igaz, nemhiába van annyi kóbor kutya.










Én nagyon ódzkodtam a macska tartástól. De a lányom kiharcolta, hogy legyen.
5 hónaposan fogadtunk örökbe egy fekete kandúr házimacskát, csakis bentre. Nem túlzok, amikor azt írom, hogy szerelem volt első látásra. Gyönyörű kis bundás cica volt. Imádom. 😀
Hátrányai voltak, hogy az új függönyeimet 1 hét alatt kilyukasztotta. Tiszta szőr minden tőle,takarítás ide vagy oda. Ráadásul imád a frissen kimosott ruhákon aludni a ruhás kosárban. Gondolhatod, hogy milyenek a ruhák utána.... Ennyi szösztelenítő hengert még életemben nem használtam el, mint az elmúlt 1.5 évben. Szerintem a DM készletét én használom fel. :D
Válogatós nagyon őfelsége kaja terén. A száraztápot ugyan megeszi, de a konzerv az élete.Néha megeszi a húst is, ez is hangulatfüggő nála. Nem kevés pénzbe kerül az etetése.
Időnként hány, mert imádja a macskafüvet. Kap pasztát is, a tápja is szőroldós, de akkor is hány olykor.Rengeteget mosakszik. Doki szerint nincs baja. Az orvos sem olcsó, ez sem igazán előny. Szerencsére nem beteges. 1x rontotta el a gyomrát, de az én hibámból, mivel nem szagoltam meg a konzervet, és utólag kiderült, hogy valamiért megromlott. Tanultam belőle, azóta megszagolom mindig mielőtt adok neki.
Alom sem túl olcsó.
Szóval nekem a hátránya a tartásának az anyagi része. Egy fizetésből nem könnyű finanszíroznom az ellátását. De nagyon gagyi dolgokat meg nem vennék neki, annak nem látom értelmét.
És nagyon szeretnék másik macskát is, de egyelőre nem vállalom be, mert lehet kettőt már nem biztos, hogy normálisan eltudnék tartani, hiszen őt sem egyszerű. Így csak álmodozom.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!