Félek, ez így nem megy. Mit tegyek?
Kiskorom óta lovagolok, de komolyan kb 5-6 éve kezdtem, és egyszer felültem az ismerősöm lovára, aki egy elég nehéz eset volt szerintem, de az ember szerint egy légynek se tudna ártani.. Már akkor is tudtam 3 alapjáródban közlekedni és kisebbeket ugrani. Lépés, ügetés szépen ment, lovarda alakzatokat is csináltam. Viszont amikor a lovat beakartam ugratni vágtába, elkezdett velem galoppozni és a pálya végén elegánsan letett egy gerendára... Nem ülhettem vissza mert nem engedték, ezért kialakult bennem egy kis félelem. Kb fél éve újra belevágtam, immár egy normálisabb lóval. A lépés és az ügetés már nagyon jól megy, sőt úgy érzem minden jobban megy mint régen. De a vágtától még mindig félek. Ez nem is zavarna annyira ha nem éppen lóvásárlás előtt lennék... Ugratni szeretnék, így egy kicsit komolyabb lovat szeretnénk venni.. De így nem mehetek el kipróbálni, találomra meg nem vehetek lovat ugyebár mert nem járnák vele jól. Az edzőm nem az a jófejű típus akivel ilyesmiről lehet tanácskozni, de már próbálkoztam. Szimplán kinevetett.. Egyébként elég sokszor történt nála baleset így inkább ott hagytam. Valahogy mindenki ellenem van. Hogy tudnák ezen vásárlásig változtatni? Valami tipp esetleg?
(Okoskodó és vérszívó embereket nem kérek, szimplán segítséget szeretnék kérni a nálam tapasztaltabbaktól akik tényleg segítenének..)
Hát szerintem akkor kicsit el kellene halasztani ezt a lóvásárlás dolgot, és előbb megtanulni több féle lovon is magabiztosan menni, és csak utána ugratni meg lovat nézni. Hiszen hiába mondod, hogy "komolyabb lovat szeretnél" mert ugratni szeretnél, az sem fog vágta nélkül menni. És egy komolyabb ló még több tudást és még több határozottságot is igényel.
Szóval én a helyedben megfordítanám a prioritásaimat és nem a lóvásárlás lenne most az elsődleges, hanem a gyakorlás és önbizalomgyűsjtés és majd ha ez már megvan akkor gondolkodj lóvásálásban. Azért nem érdemes lovat venni, főleg nem komoly lovat, mert az lesz a vége, hogy nem leszel határozott, vagy megijedsz valamitől, a ló befejel aztán meg lehet eladni, vagy jó sokat fizetni valakinek hogy lovagolja és újra helyre tegye a fejét.
Nem tudom hol, vagy milyen helyen lovagolsz, de ha az edződdel nem tudsz beszélni, és nem segít túllendülni ezen, lehet hogy másik helyet kell keresni. Olyat ahol nyugodt lovak vannak, és lehetőleg több különböző lovon is tudnál lovagolni, hogy megtanuld kezelni a különböző helyzeteket és önbizalmat gyűjts.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!