Ti mit csinálnátok a helyemben? A többi lent.
Figyelt kérdés
2 éve elkezdtem lovagolni, és egy fél évig rendszeresen jártam, aztán abba kellett hagynom és lovardát is kellett váltanom. 2x voltam egy másik helyen, de az annyira nem jött be. Azóta folyamatosan keresek, de nem igazán találom meg a számomra legkedvesebb helyet. Olyat szeretnék, ami családias, nem ez a nagyüzemi oktatás folyik, és odafigyelnek a lovasra, lehet sokat tanulni lovaglás és lovak terén is, nem csak utazom a lovon, és óra elején odahozzák, majd a végén elviszik a pacit, és semmit nem látok az egészből. Ahogy telik az idő, annál inkább csökken a kedvem, hogy megtalálom valaha is az igazit, pedig régi nagy álmom, hogy megtanuljak lovagolni és egyszer legyen egy saját lovam, de már olyan régóta próbálom megvalósítani ezt az álmot (nagyon kevés sikerrel), hogy attól félek, soha nem lesz belőle semmi.. Szerintetek adjam fel?2019. jan. 3. 15:52
11/15 A kérdező kommentje:
Pesti vagyok, a város szélén lakom. A 60 percre a 4000 Ft-tal semmi bajom nem lenne, de a legtöbb helyen 45 percre kérnek ugyanennyit, vagy még többet :( Nagyon kevés olyan hely van, ami szerintem árban megéri, de ugyanakkor meg az is probléma, hogy nem lehet tudni, hogy a sok vagy kevés pénzért milyen az oktatás minősége. Szeretném vhogy a középmezőnyt megtalálni.
2019. jan. 4. 09:50
12/15 anonim válasza:
Igen, általában mindenhol 45 perc 4000-4500. Plusz rengeteg helyen csak a vonatozás megy... Megtanulsz ülni a lovon, aztán ennyi. Nálunk most a 60 percre tolták ki az időt.
13/15 A kérdező kommentje:
Te hova jársz lovagolni?
2019. jan. 4. 10:07
15/15 anonim válasza:
Póni Lovasiskola-Akadémia Lovarda
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!