Hogy győzzem le a félelmem lovaglásnál?

Nagyon jó, ha kengyel nélkül lovagolsz, de az ülésed majd csak akkor lesz biztos, ha már kicsit több ideje lovagolsz, és nem csak nyugisabb, hanem munkásabb lovakra is felülsz - nem tudom, most milyeneken lovagolsz, a gidránok amúgy elég karakteres lovak, nem mindig egyszerű velük, de persze minden nagyban a személyiségüktől függ.

A bakolást elég nehéz elmagyarázni, hogy kell kiülni, de azért megpróbálom. Először is, ha lerántja a fejét, csak akkor tud megfelelőt bakolni. Tehát minél inkább arra kell törekedni, hogy meggátold ezt, vagy ha látod, hogy hajtja le a fejét, azonnal fel kell húzni azt a szárakkal - ez egy ilyen hirtelen szitunál kevésbé esélyes, de amint lehetőség van rá, meg kell tenni.

A másik, hogy ha érzed, hogy emelkedik felfelé alattad, minél inkább próbálj hátrafelé dőlni, és erősen reflexből oda kell szorítani a térded és az alsó lábszárad az oldalához, ilyenkor azzal érdemes kapaszkodni, combbal felesleges, mert ahogy megdobja magát, úgyis kilök a nyeregből, ilyenkor egyébként legfőképp az egyensúlyérzéked számít, nem pedig az, hogy mennyire tudsz erősen szorítani. Ha combbal szorítasz - nekem az a tapasztalatom - hogy túl merev leszel tőle és ahogy megdob a háta, simán a földre kerülsz, de ha a térd alsó lábszáron van a hangsúly, akkor könnyebb manőverezni.

Egyébként én újabban szinte hátra sem dőlök bakolásnál, inkább csak az egyensúlyomra és az alsó lábszáramra hagyatkozom, és felhúzom a fejüket amint lehet, aztán nincs probléma. Ha pl dobálja magát és kisebbeket bakol, akkor néha 2pontosba is kiállok és pusztán előrehajtó segítséget alkalmazok, miközben az egyensúlyom az, ami lényegében fenntart.

Persze ha dühből bakol, sokkal nehezebb fent maradni, mert akkor tényleg az a célja, hogy ledobjon, és nem pusztán megijed, de azt is ki lehet ülni többnyire. Persze vannak bizonyos lovak, akik olyan agyafúrtak és akkorát tudnak emelni magukon, hogy ki sem lehet ülni a bakolásukat, mert olyat dobnak rajtad felfelé, hogy esélyed sincs, de ez nem olyan gyakori.

Én olyan lovon tanultam vágtázni, aki minden kanyarban bakolt, és bizony voltak olyak lovaglások, hogy 6x fúródtam bele a földbe, de fél év alatt rájöttem a trükkjeire, és egyrészt megelőztem a rakoncátlankodást, másrészt tényleg rájöttem, hogy kell ülnöm, hogy fennmaradjak.

Idővel, a tapasztalatok során ki fog ez alakulni. Csak arra koncentrálj, hogy ne hagyd megrémiszteni magad, és bízz magadban, akkor könnyebb lesz legyőzni a félelmeidet. Nekem az egyik régi edzőm mindig azt mondta, hogy minél jobban félsz, annál szebben ülj a lovon, mert a ló bár érzi, hogy nem vagy biztos a dolgodban, de ha szépen ülsz, az legalább megzavarja, és kisebb az esélye, hogy bepróbálkozik. :)

A bakolásokat és egyéb váratlan mozdulatokat meg kell tanulni kiülni. A ló egy gondolkozó, érző és mindenekelőtt: MENEKÜLŐ állat. Akinek a vérében van az ijedezés, és van, hogy egy számunkra láthatatlan dolog is megrémiszti. Bakol, ágaskodik, vagy épp észnélkül rohanni kezd - mikor mit csinál. Nyilván, egy kezdőbb lovas, akinek még nincs túl sok tapasztalata e téren, könnyebben bepánikol ha a ló ilyesmit csinál, ezáltal könnyebben le is esik. Ezzel szemben egy sok-sok éves tapasztalattal rendelkező lovas, aki már nem egyszer huppant le a lova hátáról, és aki már rengeteg mindent átélt, könnyebben fogja meg a megvadult lovat, kisebb az esélye, hogy leesik - de persze, az esés mindig benne van a pakliban. Nézz csak meg néhány világszínvonalú versenyt, ahol a legjobbak mérik össze tudásukat: egyszer-egyszer ott is látni eséseket, nem? És gondolj csak bele! A világ legjobbjai, akik a legmagasabb fokon űzik a lovaglást, vajon hogy jutottak el idáig? Ők is voltak kezdők, ők is repültek párszor, ők is ijedtek meg bizonyos helyzetekben. De nem adták fel, és lám, hova jutottak! :)

Én 7 éve lovagolok, ami annyira még nem sok. Mielőtt megkaptam volna a saját lovamat (egy amúgy kissé hisztis, nehezebb természetű, de ugyanakkor végtelenül ragaszkodó angol telivér kancát), rengeteg lovon lovagoltam. A legnyugisabb, befásult iskolalótól kezdve vad rodeókat rendező holsteini csődörig mindenfélén. Estem én is már nem egyszer, és sok-sok majdnem esésem is volt. De kezdek eljutni odáig, hogy már nem feltétlenül pánikolok be, ha drága lovacskám halálra rémül egy pillangótól, és őrült módon bakolva kezd vágtázni, hanem igyekszem kiülni a mozgását, és visszafogni, megállítani, majd megnyugtatni őt. Persze, mikor eleinte csapta ki nekem a hiszit, megijedtem tőle, de az iránta érzett szeretetem és a lovaglás iránti elszántságom segített leküzdeni a félelmet, és már kis kancám egy-egy hülye mozdulatsora után csak megvonom a vállam, és csinálom tovább a dolgokat úgy, mint máskor.

De a lovaglás közben történteken idővel a rutin átsegít, az első pár esése az embernek nagy stressz, és pánik, egy idő után átesve a holtponton olyan szokványos jelenséggé silányul, ami már meg sem hatja az embert. Ehhez nemfeltétlenül kell sokat esni - csak sokat kell lovagolni, és elmélyedni a lovak világában, a lovagláson túlmenően is.

A bakolás kivesézése után egyébként néhány szó az ágaskodásról is, ha már szóvajött: ott pedig pont, hogy ne húzz szárat, mert magadra ránthatod a lovat! Sőt, próbálj mindig a talajjal merőleesen ülni, tehá előredőlni a felfelé ívelő szakasz alatt, ha csak sikerül. Nálunk is mindenki a bakolástól, emg az eséstől fél, nekem a legszörnyűbb rémálmom, hogy egyszer rám esik a ló, mióta egyszer láttam egy ilyen esetet. Ott végül is az illető jól járt, bár eltört a lába egy helyen, de ennyivel megúszta, pedig azért az a ló nem épp 20 kg volt...