Minek köszönhetem vajon, hogy az egyébként pataápolásnál makacs lovam tegnap felemelt mellső lábbal várt, mire átértem a másik oldalára?
ne aggódj, eddig is tudta, hogy mi következik, csak szívatott. ma meg jó kedvében volt, vagy egyszerűen csak megfelejtkezett arról, hogy ellenkezni szokott. ezeket a dolgokat ők nagyon jól tudják, ilyen pl az is, amikor a kapun ki, vagy bevezeted, ugye ahhoz, hogy visszacsukd a kaput (legyen szó akár villanypásztor kapuról, akár valósról) a lovat vissza kell fordítani a kapu felé.
ha olyanja van úgy kell cibálni a fejét, hogy ne húzzon már el az ellenkező irányba, ha olyanja, akkor fordul magától.
Akkor valószínűleg kezdtek összeszokni :) Mostmár ismer Téged, a helyét, az életkörülményeket. Ha következetes vagy, annak mindig megvan a gyümölcse, valószínű most is azt tapasztalod. Első ló?
Csak arra vigyázz, hogy ne nőjön a fejedre (én az első lovammal így jártam, és egy elkényeztetett ló "rosszabb" tud lenni, mint egy elkényeztetett kisgyerek, és sok munka van vele, mire "helyreáll a rend").
Van másik ló is. Erélyes vagyok ha kell,de simizem sokat,dicsérem ha megérdemli,ápoláskor folyamatosan beszélek hozzá kedves hangon.Mikor makacs,lásd pata,akkor határozottan szólok és dicsérem ha feladja. Azt sem engedem,hogy kivegye a lábát a kezemből.
Elég rossz helyről hoztuk,ő inkább csak kerti dísz,nem dolgozik,néha futtatom,mert lusta dög,sosem vágtázik magától,a társa 30x körbevágtázza míg ő legel. Hátha még jobban felszabadul és akkor :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!