Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Miért sunyít és rúg rám a...

Miért sunyít és rúg rám a lovam etetéskor?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Pár hónapja megvettem életem első lovát. A lovat én látom el, eddig még lovagolni nem lovagoltam (csak egyszer, amikor kipróbáltam megvétel előtt), egy kezesbárányként volt leírva egyébként a hirdetésben és tényleg semmi probléma nem volt vele (egyébként 5 éves angol telivér, be van lovagolva)

Szóval nálam van pár hónapja és mindig délután megyek ki hozzá, olyankor most még nem dolgozok vele semmit, megetetem, néha megpucolom, simogatom, vele vagyok stb.

Ridegtartásban van tartva, van előtte egy kevés széna, meg annyit legel, amennyit akar, de a zab adagját egyben kapja meg délután. Eddig nem volt semmi probléma, nyugodtan lehetett mászkálni a feneke mögött, engedte, hogy az ember megérintse akárhol. Talán ha jól emlékszem még az elején mikor hozzám került még egyzser- kétszer engedte, hogy felvegyem a patáit (nem sokat kértem neki azóta, mert egy héten kb egyszer néztem meg neki),a hátsót már akkor sem adta szívesen, de a legutóbbi 3 alkalommal amikor próbálkoztam először kirúgott egy kicsit. Aztán megint megpróbáltam még nagyobbat rúgott. Akkor nem voltam úgy öltözve, mert csak etetni mentem, ezért gondoltam holnap felveszem neki mindet. De másnap még nagyobbat rúgott, sunyított és mára már egyáltalán nem adja fel és kb. a közelébe sem lehet menni, mert oldalra nagyon nagyokat kirúg.

Ez még oké, sok ilyen láb problémás lovacska van, nem lepődtem nagyon meg rajta, gondoltam majd lesz egy kicsit több időm, szépen lassan vissza szoktatom, hogy adja.

De arra lettem figyelmes (és ez nem ezek után történt, hanem ezzel párhuzamosan), hoyg amikor odaadtam a zabot neki, sunyított és azt hittem akkor, hogy csak rosszul láttam, meg hoyg nem is rám rúgott, de most az utóbbi 3-4 napban megfigyeltem, és minden nap kirúg rám mikor etetem, sunyít és ma ez addig fajult, hogy mondhatni nekem támadt. Mert mikor el akartam menni mellette, oldalra hatalmasat kirúgott rám, ezért én fel kaptam a fejem fölé a kezeimet, mert nem akartam megrúgni/megütni, és felé legyintettem, erre nagyon sunyított és felém ugrott, rugott egyet a levegőbe. Nem értem miért lehet. Egyébként máskor teljesen normális, aranyos, kedves, soha máskor nem sunyít, néha kicsit erőszakos amikor etetem és nem figyel arra, hogy ne lökjön fel, de olyankor csak odébb tolom és nem haragszik meg érte. Csak ilyenkor van (most még) nem tudom, hogy hogy lehetne ezt jól kezelni és nem tudom mi miatt alakulhatott ki. Igyekszem sok időt vele tölteni. (azért nem lovagolom még, mert még nem szereztem neki szerszámot, ill. még nincs kész a pálya és nem akarok egyből terepre menni vele, amíg még nem szokunk össze.. )

Szóval nem tudom mitől lehet, de félek hogy tovább fajul, ha valahogy rosszul kezelem. Szerintetek mi ilyenkor a jó lépés?

20/L


2014. szept. 27. 21:57
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
33%

mén, kanca vagy herélt?

egyedül vagy más lóval van?

rajtad kívül gondozza még valaki?

mozgatod vagy csak karámban van?

mielőtt hozzád került versenyzett, át lett lovagolva?


ezeket fontos megválaszolni, mert egy angol telivér kicsit érzékenyebb, mint egy félvér.

én nagyon szeretem őket, külön lelkük van, nagyon okosak, de határozott emberre van szükségük, aki persze nagyon szereti őket.


ahogy olvasom, ezek valószínű rossz szokások, amiket a fölös energia, a mozgatás hiánya okozhat.

(remélhetőleg nem bántotta valaki)


legalább futószárazd le (akár kötőfékben) hetente 5ször, ha nem lovagolod.

a pataápolás pedig ugyanúgy hozzátartozik a mindennapos dolgokhoz mint a szőr és sörényápolás.


amúgy hogy hívják?

2014. szept. 27. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%

Eső nekifutásra az jut eszembe, hogy amikor beadod neki a kaját, mindig mész is, és arra a következtetésre jutott, hogy félsz tőle, hozod a kaját, elismered őt alfaként, és gyorsan elhúzol, ezért aztán mostanra már ő kerget el célzottan a kajától, a dominanciáját kifejezve, hogy ez itt márpedig az övé.

Szerintem egyszerűen csak a határozottság hiányzik. Egyébként meg nyugodtan mozgasd, attól, hogy nem ülsz fel, futószáron had menjen.


A lábprobléma meg szerintem kifejezetten húzós dolog, mert tapasztalatlan és bizonytalan vagy, ő meg agresszíven reagál, ezért én nem ajánlanék inkább semmit megoldásként, keress egy hozzáértő lovast, aki segít ezt lerendezni a lóval, mert egyedül veszélyes lehet. Idővel emg fogod tanulni már a legkisebb jeleket is lereagálni: a ló szigorú hierarchiában él, és ha nincs, akit követhetne (alfa), akkor ő válik azzá. Ez azt is jelenti, hogy a többiek folyamatosan próbálgatják az alfát, hogy tudja-e még tartani a szerepét: mert ha erre alkalmatlan, akkor a többi ló nem bízhatja rá az életét! Hát már hogy tehetnék, hiszen az inkompetens vezető a halálba küldheti őket -> leváltják a vezetőt. Valószínűleg a ló már régóta kérdezgetett, de nem tudtál megfelelő váalszt adni, esetleg nem is értetted, hogy ő épp a jogosítványodat kéri, és mostanra elfajult a dolog: ő az alfa, ezért úgy érzi, ő mozgat téged. Ha pedig nem reagálsz egyből a jeleire, erőszakosan odébb zavar, hogy megerősítse a rangját, mintha csak most épp te kérnéd az ő bizonyítványát az "engedetlenségeddel". Újra le kell majd vele tárgyalni a dolgokat, kifejteni, hogy te vagy az első, és ő csak a második.

Ezt legegyszerűbben úgy teheted meg, hogy nyomást gyakorolsz rá, amit addig fokozol, amíg nem reagál - azaz nem enged neki. Akkor viszont azonnal engedsz. Lényegében azt akarod elérni, hogy te irányítsd őt, és ne fordítva. Én pl. anno hasonló esetnél mikor beadtam a lónak a kaját, nem engedtem oda az abrakhoz, amíg bele nem törődött, hogy az az enyém, és el nem ment inkább szénát enni. Akkor jöhetett oda abrakolni, mert én, mint alfa, akkor engedtem azt át neki. Ilyen lónál mondjuk nem ajánlom elsőre ezt.

Egyébként ridegben, úgy, hogy nemdolgozik, mi az istenért tolod neki az abrakot? Az égvilágon semmi szüksége rá. Szénát kapjon, legeljen, bőven elég. Szerinted a vadonban tolták nekik, mint süket a csengőt? Mégis tök jól elvoltak. Hacsak nem hasas, semmi sem indokolja az abrakot, csak fölöslegesen tele lesz a segge tőle.


Másik dolog, ha nincs társa, akkor legyen. EGyedül mniden ló megkattan.

2014. szept. 28. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

én nem így látom, szerintem teljesen a fejedre nőtt! el van kényeztetve.


az is nonszensz, hogy hónapok óta megvan és nem dolgozik semmit. futószárazni se szoktad? ha nem is nagy terepre, de a környéken kavirnyálhatnál vele...


ha sunyít, és követelőzik, akkor nem adod oda a kaját és kész! ez egyértelműen dominancia probléma, ő a főnök és elzavar a kajájától.


amiket írsz, abból is kiderül, hogy agyon van tutujgatva. azon kívül, hogy "vele vagy" és eteted mit csinálsz? semmit? tehát kiszolgálod? vársz tőle bármit? ha nem adja a lábát azt is ráhagyod. ez a ló a fejedre nőtt, ennyi történt.


és hogy mi a jó lépés? el kell kezdeni vele dolgozni, komolyan foglalkozni, kikötni, vezetgetni, hátra léptetni, ha felülni nem mersz, de legalább kérj tőle dolgokat. a lábát nem ráhagyni! meg semmit nem ráhagyni!

2014. szept. 28. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:

Minden telivér - amennyiben pályáról van - egyedül van tartva, mégsem kattan meg, az enyém pl. ötéves koráig volt tréningben, jóideje az enyém, de a mai napig nem keresi más lovak társaságát. Azok majd' megőrülnek, mikor odamehetnek hozzá a karámban, ő meg rájuk se bagózik. Nem igényli. Úgyhogy ez nem kifogás.


A fejedre nőtt a ló, de ezen kívül több dolgot nem értek.

Miért csak hetente egyszer kaparod ki a patáját? Ez egyrész kevés, másrészt ahogy a ló gondol egyet és nem adja szívesen, a lehető legtöbbször fel kell venni, egy alkalommal akár tízszer is, minden egyes nap.


A másik a kajával kapcsolatos: leteszed elég az abrakot a boxajtóba, odaállsz egy ostorral, felemeled a kezed és elhajtod. A rangsorban felette álló is így tenne. Nem kell bántani, de el kell küldeni, meg kell várni, míg átengedi neked. Ezt már első nap többször is lehet gyakorolni. Odaadod-elveszed-odaadod-elhajtod. Muszáj, mert ha nem te hajtod el, ő hajt el téged. Mikor jól viselkedik, akkor persze dicsérni kell.


A harmadik: miért nem csinálsz semmit a lóval? A telivérnek - ha pályáról van - jót tesz egy-két hónap pihenő, de az semmiképp sem jó, ha az új lótól konkrétan semmit nem kérsz, csak annyit, hogy hetente egyszer méltóztasson a lábait feladni.

2014. szept. 28. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:

Elég sokmindent elmondtak a felettem szólók, úgyhogy én már csak egy plusz tippet adnék a lábproblémához:


Nagyon gyakori lovas hiba a hátsó lábaknál, hogy nem egyszerűen felemelik és kihúzzák hátra, hanem egy kicsit oldalra is húzzák, ami egy lónak kellemetlen, mert egyrészt kibillented az egyensúlyából, másrészt nem túl hajlékonyak. A békésebb jószág tűri, a kevésbé békés elrángatja ilyenkor a lábát, az elkényeztetett, fejedre nőtt ló meg megpróbál felrúgni.


Lehet, hogy ez is probléma, csak eddig észre se vetted, hogy így csinálod, és a lovad megelégelte... főleg hogy telivér, azok még érzékenyebbek erre. Erre próbálj meg odafigyelni, ha legközelebb odáig jutsz, hogy felveszed a lábát.

2014. szept. 28. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
100%

Hűha itt komoly dominancia problémák vannak. Az első sunyításnál le kellett volna ezt rendezni, mert most már komolyabb a gond. Ha bemész, és csinálja a feszkót, elkapod és az ő agressziójának megfelelő agressziót alkalmazol. Ha rugdosódik, akkor te is nyugodtan rugdosódhatsz (úgysem tudsz akkorát rúgni, mint egy másik ló). Vissza kell szerezned az uralmat. A lábhiszti is ezért van, mert ráhagytad. Amúgy meg ha kaját adsz neki, akkor kösd meg arra az időre, és úgy próbálkozz.


Van több dolog amit nem értek: hónap óta megvan a lovad és csak áll? Ha előtte munkában volt, akkor miért nem lovagolod? Mennyi kaját adsz neki? Miért csak 1 adagban kapja meg?

Ha áll a ló ne adj neki zabot, vagy csak nagyon keveset, mert tele lesz energiával és nincs levezetve, ilyenkor jönnek elő az ilyen hülyeségek. Ha nem is lovagolod, legalább futószárazd le.

A másik, ha már most ilyet produkál, akkor futószáron is be fog támadni. Ilyenkor ostorral szépen le tudod rendezni a problémát.


Ezzel a pátyolgatós viselkedéssel átadtad a ló kezébe a hatalmat, és szerintem lassan elkezdesz félni tőle. A számodra nem tetsző viselkedést tessék határozottan büntetni, hozd a ló tudomására, hogy ezt veled nem teheti meg, viszont ha jól viselkedik, akkor jutalmazd meg.


Arra is gondolj, hogy ha újra munkába akarod fogni, akkor nem lesz egyszerű dolgod, mert egy hónapokat állt, kipihent és zabbal nyomott telivér nem lesz egy könnyű menet.

2014. szept. 28. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:

Ma is voltam kint nála és közben én is észrevettem hogy kezd nagyon a fejemre nőni.

Zabot először azért kapott, mert az előző helyén napi 3 fanglit kapott állitólag és szépen lassan akartam visszavenni ebből, ill. nagyon le volt fogyva és kicsit fel akartam hízlalni. Arra gondoltam, hogy szépen lassan leszoktatom a zabról, de most meg azért kap egy kicsit (egyébként most csak 1-el kap), mert kezdi lepusztítani a legelőt és nem akarom, hogy éhes maradjon..

Azért nincsen most még lovagolva, mert nem szerszámmal vettem és még nem találtam rá nyerget, szőrén lovagláshoz pedig nem alkalmas. mert iszonyatosan keskeny a háta. Futószárazni egyszer megpróbáltam, de pálya nélkül egyenlőre nem megy, mert van egy nagy füves területe, ahol egész nap van és ha azon belül megpróbálok vele dolgozni, nem tudom megértetni, hogy most munka van, hogy ne hajoljon le legelni, stb. Ráadásul kicsit lejtős a terület egyrészt, másrészt pedig nagyon kemény a talaj. Ezért most készül egy körkarám, ami homokos lesz (kb 2 hát múlva kész), ahol reményei szerint kicsit könnyebb dolgom lesz.

Én is érzem, hogy nem tesz jót neki, hogy semmit nem tudok dolgozni vele. Vezetgetni szoktam csak, de többet addig nagyon nem tudok.

A patáját nem heti egyszer kértem, hanem az elején minden alkalommal, csak akkor mikor kicsit nehezebben adta rontottam valószinüleg el, mert aznap ráhagytam. Mostmár nem adja egyáltalán.

Arra én is gondoltam, és simán lehet, hogy közre játszik az is, hogy habár jól veszem fel neki a lábát, mert nem oldalra húzom ki, nem vagyok egy nagydarab ember, sőt, és lehet, hogy nem tudok eléggé tartani vállal..

Egyébként máskor nagyon jámbor, a mellette lévő telken van másik ló, szóval nincs egyedül és jövőre jön mellé egy új ló is.

2014. szept. 28. 13:52
 8/15 anonim ***** válasza:

Ne várj a tökéletes feltételekre, mert mindig lesz valami kifogás, hidd el... Fúj a szél, megfagyott a homok, szitál az eső, nincs időd, nem szereti a futószárazást, stb. Tessék szépen kis körön léptetni a mezőn és fokozatosan kiengedni hosszabbra. Ott a kezedben az ostor, azt tán' csak sikerült venni, nem egy bonyolult dolog a használata.


Egy fángli abrak szinte semmire sem jó, hízlalni végképp nem, az éhségét sem csillapítja sokáig. Kapjon rengeteg szénát inkább.


(Azt nem ajánlom, hogy rúgdosd...elképzeltem a szituációt, ahogy versenyt-rúgtok a lóval...hát...)

2014. szept. 28. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:

A zab adagját teljesen ellehet adni, csak pörgeti, de nem tudja levezetni az energiát, magyarán csak árt neki.

Ha annyira adni akarsz neki valami pluszt, kapjon almát vagy valami tápot, amivel jót is teszel. Vannak az öreg lovaknak való vagy épp a western lovaknak való tápok, az nagyon jó soványabb lovak számára. Szénát meg küld ad libitum.

A többihez meg nincs értelme hozzászólni, már leírták. Tele a se**e és nem tisztel. :)

2014. szept. 28. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
24%

Múltkor hallgattam lovak takarmányozásáról egy rettentő jó előadást és rengeteget tanultam belőle.

Ugye a zab a ló "kenyere" ezt nyugodtan lehet neki adni, de csak akkor ha mellette dolgozik is. Emellett kukoricát is nyugodtan adhatsz neki. Sőt el is hagyhatod a zabot, helyette adj kukoricát és szénát. Az árpa nem a ló eledele, alkalmanként lehet adni neki, de nem kifejezetten lótakarmány, mert ugyanúgy patairha gyulladást okozhat, mint a lucerna etetése.

Ha hizlalni szeretnéd, akkor ajánlom neked a purinás Bázis lótápot, ezt nyugodt szívvel etetheted vele.

2014. szept. 28. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!