Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Szerintetek is jogos a felhábo...

Szerintetek is jogos a felháborodásom? Váltsak? (többi lent)

Figyelt kérdés

Elnézést, ha kicsit hosszú lesz!

Egyetemi körökből "ismertem" meg a lovardát, ahová most járok lovagolni. Eddig nem sokszor voltam, a lovastudásom kb. az ügetni tanulok szinten van, kiülni ki tudom (tan és a hosszút is), de nem tudok megfelelő segítségeket adni még lónak kanyarodásnál.


Ma is voltam lovagolni meg tegnap is és tegnap kértem időpontot mára, kb. 1,5 órával később ültem lóra és mikor szóvá tettem az "edzőmnek", még ő volt kiakadva rám, hogy merem szóvá tenni, mikor itt érző lényekről van szó, mikor megérkeztem, éppen mások lovagoltak nála, le se tojt kb.. Hogy ő az én tanárom és tisztelnem kellene stb. stb. Oké, de az én időm is véges basszus... főleg majd ha elkezdődik az egyetem.


Mellesleg eddig többször jártam terepen mint karámban, amikor megérkeztem a pasas elment és egy másik ember "oktatott" minket egy másik lánnyal, akivel voltam, ami annyi volt hogy nagy körre és ügetés. Ennyi, és nem tanítják meg, hogyan irányítsam a lovat. A végén ez a másik pasas azt mondta, hogy már nem vagyok messze a vágtától... (?)


A lovakkal semmi baj sincs, de nekem úgy tűnik, az egsz lovasoktatás nem olyan komoly, olyanokat mondanak, hogy majd a ló megtanít rá meg ilyenek.


Ha komolyan meg szeretnék tanulni lovagolni, szerintetek váltsak lovardát?? Úgy érzem, hogy tojnak a fejemre, meg jó egy kis csúszás előfordul, de 1,5 óra és még én vagyok a rossz, ha szóvá teszem, mert nekem tisztelni kellene a tanáromat? Bérletem van, egy óra így 1000 Ftba kerül.


Szerintetek?



2014. aug. 29. 19:50
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:
Meg kíváncsi lennék, hogy te mit szólnál, ha időpontra mennél bárhová, de még váratnának veled 1,5 órát, mert szerintük időmilliomos vagy??? Úgy gondolom, nomális helyen ez elvárható... és ha már poén, ahhoz ehhez talán nem kell Overdose-n lovagolni, bár Magyarországtól mit várunk -.-
2015. ápr. 27. 14:54
 12/14 anonim ***** válasza:

Szerintem is jogosan vagy felháborodva. Nálunk is szokott néha csúszás lenni, de az edzők nagyon segítőkészek és rögtön kitalálnak valami megoldást. Egyébként a mai lovas oktatásban én is ezt sajnálom a leginkább, hogy nem tanítanak meg rendesen ülni a lovon, csak menjen a vágta aztán viszlát. És ami még sajnálatosabb, hogy a legtöbb lovas (főként gyerekek) ezt is tartják jónak: büszkék, hogy már az első alkalommal vágtázhattak a mezőn, hogy rögtön terepre vitte őket az edző és nem kellettek az uncsi karámban edzések stb. Én egy kicsivel több mint fél évig jártam rendszeresen lovagolni, mire eljött a vágta már a többi dolgot nagyjából tudtam.

Szerintem válts lovardát de én azt javaslom, hogy pl. kísérd el egy pár lovas ismerősödet lovagolni, próbálj ki több helyet, mert ritka, hogy valakinek olyan nagy szerencséje legyen mint nekem és elsőre belefusson egy ilyen jó helybe. Egyébként, ha megírod privátban, hogy merrefelé keresgélsz, lehet hogy tudok segíteni :)

2015. ápr. 27. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
52%

A normális lovasoktatás valahogy úgy történik, hogy veszel egy profin belovagolt saját lovat, elviszed egy jó lovardába, ahol megvannak a rendes feltételek (pálya, fedeles stb), hetente háromszor kihívsz egy igazolható sportmúlttal rendelkező edzőt, a többi napokon meg gyakorlod, amit magyarázott. Folyamatosan. Hóesésben is, kánikulában is.

A putri-lovardákban nem fognak kioktatni, mert ők sem tudnak rendesen lovagolni, meg a lovaik sem alkalmasak rá. Így vagy úgy, de át leszel verve. Ilyen helyeken tényleg csak annyit lehet csinálni, hogy fölülsz, jól belekapaszkodsz a sörényébe, és kimész terepre egy jót állatkodni. Vagy még ennyit sem, ügethetsz körbe a karámban évekig, vagy amíg meg nem unod. Az eredményes díjlovasok nem az OSB lapokból, használt autógumikból és kiegyenesített olajoshordókból összekendrácsolt csodalovardákban születnek. Lehet ezt a tényt minősítgetni, de ettől még tény marad.

2015. ápr. 27. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
1000Ftért nem is fogsz megtanulni lovagolni,az igazi jó,igényes oktató 3000ftól kezdődik.Szerintem egy egyórás csúszás nem megengedett,nalunk ha valaki késik,az kevesebbet lovagol mert nehogy márt a hülyegyerek miatt kelljen várnom 1.5 órát.
2015. ápr. 28. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!