Minden lovarda ilyen, vagy csak én fogom ki az összes aljas helyet?
Ismét a lovardás vagyok.
Nem tudom mi az isten bajotok van, akkor vigyétek kertbe tartani a lovatokat és majd meglátjátok milyen is az.
Nálunk a bértartóknak jó dolguk van, és szeretnek minket. Nem kapnak kevesebben mint amit az elején, és nem ígérgetünk semmit hogy megépül, mert a lovarda készen van. Minden van benne ami csak a lehetőségeihez mérten lehet.
Ha valaki nem fizet, nem tudunk vele mit csinálni, csak várni hogy fizessen. Nem fogjuk kivágni a lovát, ugyan azt az ellátást kapja. Esetleg ajánlunk neki egy olcsóbb helyet, ami nem egy versenyistálló, és várunk. Azonban amikor valaki nem fizet, akkor nekünk úgy nagyon nehéz ugyan úgy kifizetni mindent. Ja, és totál mellesleg minden ló be van jelentve és mindenki kap számlát. Csak így működhet normálisan egy lovarda.
Ha nem szeretitek a lovardákat, ahol tartjátok a lovatokat, nem lehet hogy ti nagyon kevés pénzt fizettek a bértartásért és annyiért várjátok el ugyan azt amit a komoly lovardákban??
Szerintem inkább arról írtak a többiek, hogy az elején megállapodtak, hogy mennyiért mit kapnak. És meg is kapták. Aztán idővel a körülmények rosszabbodtak. Azt te sem mondhatod, hogy ez normális. Én is jártam már úgy, hogy meg volt beszélve, mennyi abrakot kap a ló. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy valójában fele annyit kap. Az is meg volt beszélve, hogy reggeltől estig karámozzák. Hát a francokat karámozták, délután is benn volt a boxban. Mondhatod, hogy ha nem tetszik, el lehet menni és ezzel egyet is értek, el is jöttünk onnan. De hogy ez normális, és hogy nem ok arra, hogy a bértartó csalódott legyen, az nem igaz.
Könnyű mondani, hogy vigyük haza a lovat. Ha valaki kisvárosban él és egy kezén meg tudja számolni, hová viheti a lovát, ebből mondjuk kettő olyan, ahová szívesen is vinné, ebből az egyikről kiderül, hogy mégsem olyan, amilyennek az elején mondták, akkor csak a szerencséjében bízhat, hogy a másik jobb lesz. És ha ott sem úgy mennek a dolgok, ahogy kéne, akkor mégis mit csináljon? Kösse a biciklitárolóhoz?
Örülök, hogy nálatok minden oké, szeretnek titeket, stb, de hidd el, hogy nagyon sok olyan hely van, ahol az elején minden szép és jó, aztán már az is probléma, hogy a lovad mozog, vagy lélegzik, vagy eszik.
Ismét a lovardás.
Nem azt állítom hogy a bértartók hibája. Csak ne mondogassátok hogy az összes lovardás csak át akarja verni az embereket és kizsigerelni őket, és undorítóak. Mert ezek szerint ti a sz*r lovardákat fogjátok ki. Egyáltalán nem minden lovarda ilyen. Ha ti semmivel nem vagytok megelégedve akkor keresni kell egy másik megoldást. Ha szentül hiszitek, amit itt mondotok, akkor minek van lovatok? Ez esetben nincs más megoldás mint kertben tartani vagy eladni, nem? Ha az összes lovarda ilyen a világon, és csak azért léteznek hogy pénzt "vegyenek" el az emberektől. Hajrá, oldjátok meg akkor.
nekem is ez a bajom, amit az előző írt, de persze azt is meg lehet érteni, hogy ha egy bértartásban van 20 bértartott ló, akkor nem lehet mind a 20 gazdinak kedvezni, pl. egyik rinyál, hogy bántják a lovát a karámban, akkor átrakják máshova, akkor azok rinyálnak, hogy berakták azt oda, aztán az egyik karámban több ló van, ott az a baj, hogy ez így igazságtalan, stb.
de én pl már azzal megelégednék, hogy ha változás van szólnak, ez nem olyan nagy kérés.
az a baj, hogy gondolom mivel nem lehet megélni ebből nem ez a "fő állása" a lovarda tulajdonosoknak, hanem emellett 1000 más dolgot csinálnak (lovat szállít, lovat képez ki, stb.) és nem sok idejük marad a bértartók lelkével foglalkozni.
egyszer mondta nekem valaki és egyet értek, hogy ha bértartást akarsz édes kevés, ha a lovakhoz értesz, igazán az emberekhez kell érteni (persze emelett nyilván a lovakhoz is).
az meg a másik, hogy én úgy vettem észre, hogy 10-ből 9 lótulajdonos pont letojja, hogy hogy van tartva a lova, meg se nézik, hogy mit eszik, mennyit van hol, mennyire tiszta a hely, stb., csak az ő kényelme ki legyen szolgálva, a ló annyira nem fontos, sokszor nem is értenek hozzá. viszont ha te abba a 10%-ba tartozol (ahogy én is) akinek igényei vannak és folyamatosan figyelemmel követi a lova ellátását, akkor te máris rinyagép vagy, követelőző, okostojás, hűűű de értesz hozzá, és máris a nem kívánatos kategóriába kerül az ember, mert az a jó bértartó, akinek minden mindegy, aki totál nem ért hozzá, pláne, aki ki se jár.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!