Régen hogy kötötték ki a lovakat?

Mert a lovakat megtanították állni. Azok a lovak nem csak 1-2 órákat mentek naponta, hanem nagyon sokat, napi 6-8at, és nem kis távokat tettek meg velük.

És bizony menni kellett, és örülhettek, ha megálltak, az volt a jutalom.

Manapság nem mennek annyit a lovak, sokszor bennük van a mehetnék, meg nincsenek hozzászoktatva, hogy bizony állni is kell. Ezért nem lehet zablával kikötni, mert rebbenékenyek, valami megzavarja a lelkivilágukat és akkor zablával tépi a száját, a kantárt.

Sőt! A mostani boxos lovaknál is tapasztaltam jó párnál, hogy nem lehet éjszakára kikötni. Volt amelyik eljött túrázni és este ott építette neki a kis boxát, mert jajj eltépi magát. Mi már a csikóinknak hamar megtanítottuk, hogy mi az, hogy ki van kötve, és akkor nyugiban kell állni. Szerintem ez egy alap követelménynek kell lenni egy lónál.

Ha hosszabb terepre megyünk én felcsatolok hátra a nyeregre egy bojúkötelet, esetleg kötőféket, aztán nincs gond a kikötéssel. (sosem hagyom a kötőféket a kantár alatt, az olyan "cigányos")

A magyar csikósok a lovuk nyakára tekerték a pányvát:

[link]

használatban voltak még a ló lábára szerelhető eszközök is:

[link]

a) tölgyfagúzs vagy tölgyfa kaloda; b) keresztnyűg; c) szőrnyűg, Monor (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.); d) cigánybéklyó; e) ördögbéklyó; f) pallásos béklyó, g) Gönczi-béklyó, Kiskunság (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.)

(az f és g ábrán látható, kulcsra zárható változatokat olyan helyeken használták, ahol sok volt a lókötő)