Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Szabadidomítással lehet...

Szabadidomítással lehet segíteni egy elrontott, domináns típusú lovon?

Figyelt kérdés

Sem a szabadidomítás pártján nem vagyok, sem ellene. Arról van szó, hogy majd' egy évvel ezelőtt vettem egy kancát, akiről kiderült, hogy nagyon makacs, és hisztis természetű. Akkor van vele probléma, ha lovagolva van. Földről emberrel nem ellenséges, csak a háton való munkát tagadja meg. Volt néhány hónap, amikor jobb időszaka volt, és nem ágaskodott, nem bakolt, nem rúgott ki ha rajta ültem, de napi szintű lovaglás mellett, még majd egy év elteltével is sorra visszatérnek nála az engedetlenségi gondok, pedig nem történik semmi változás. Nagyon pörgős, nyugtalan típusú félig telivér. Az utóbbi időben nagyon kezelhetetlenné vált egyik napról a másikra, pedig az életében, a hozzáállásomban nem történt változás. Sokan mondták, hogy természetileg ilyen, de sok balesetveszélyes helyzetet a szerencsének köszönhetően úsztunk meg. Biztosan nem tisztel, de bevallom olyanokat láttam már tőle, és éltem át rajta, ami miatt kicsit tartok is tőle. De amellett nem csak velem játszotta már el az engedetlenségeit, mással is ágaskodott, feladatot megtagadott, pedig csak hobbilóként funkcionál, semmi egyéb nem volt tőle kérve soha, csak napi egy óra pályamunka, lépés, ügetés, vágta, lovardai alakzatok, illetve terep. Adódott egy lehetőség, hogy egy szabadidomítással foglalkozó személy foglalkozna vele, meg velem. Én csak annyit akarnék az egésszel elérni, hogy egy ilyen típusú lovat hobbi szinten lehessen úgy lovagolni, hogy ne ágaskodjon, ne rúgjon ki alattam, ha éppen nem akar ügetni, és kezelhetőbbé váljon. Érdemes lenne megpróbálni?

Ez valószínűleg helyváltoztatással is járna, ami biztosan nagyon kizökkentené a jelenlegi állapotából, és valószínűleg még rosszabb lenne, az is nagyon megviselte, amikor új helyre került hozzám. Nehezen szokta meg az új környezetét, mikor megvettem. Illetve más lovakat is előszeretettel rúg, még most is. Használhat ilyen viselkedésre a szabadidomításra alapuló foglalkozás?


2013. dec. 15. 17:08
 1/6 anonim ***** válasza:

Megpróbálni érdemes.

Keményebb kezű lovast próbáltál már ráültetni?Lehet hogy az is segítene.Nem olyanra gondolok,aki agyonveri,hanem olyanra,aki jól lovagol és ha kell,oda is csap a lónak.

2013. dec. 15. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Igen próbáltam, vele is eljátszotta ezeket a dolgokat, de az illető nem félt attól, hogy ha odasóz neki a pálcával, akkor felágaskodik alatta a ló (mert ezt szokta csinálni), én viszont félek az ilyen helyzetektől, ezért nem vagyok kemény a lóval, mert tartok a reakcióitól. Mivel amikor ezeket megpróbáltam, ágaskodás, bakolás és hisztiből kirúgás volt a válasz, és ez megvisel, mert nem számítottam arra mikor lovat vettem, hogy ilyen szintű dologgal álljak szemben, egy kedves lovat akartam, akivel öröm a lovaglás, nem küzdelem.
2013. dec. 15. 19:11
 3/6 anonim ***** válasza:
48%

Egy próbát megér, viszont nem ártana kideríteni a lovad előéletét, hogy mik történtek vele, hogyan lovagolták be, hol gyökerezhet ennek az ellenszegülő viselkedésnek a gyökere.

Viszont ha küzdelemnek éled meg a lovaglást és a lóközelibb módszerek sem mennek, akkor fontolóra vennék egy lócserét, mert ha nem sikerül rendezni a dolgotokat, akkor csak tovább szenvedtek egymással.

2013. dec. 15. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Én nem hiszem, hogy attól, hogy a szabadon lévő lovat különféle trükkökre tanítja/csatlakoztatja/stb (mert itt már mindenki kever mindent a natural horsemanshiptől kezdve a szabadidomításig) valaki, könnyebb lesz vele a nyereg alatti munka, hiszen ahogy írod, nem rosszindulatú a ló, csak nyereg alatt van vele gond, amit nyereg alatti, vagy ahhoz hasonló munkával lehet korrigálni.


A határozott lovas hosszabb ideig lovagolta? Volt valami változás? Mikor szegül ellen, miket kérsz tőle? Jó lenne kivesézni a lovaglást és rájönni, hogy mi nem tetszik neki, mi neki a nehéz, minek áll ellen.


Így, hogy tartasz tőle nem érdemes kínlódni a lovaglásával, mert a bizonytalan lovas bizonytalansága csak erősíti a ló ellenállását és minden egyes vesztett csata csak tovább növeli azt. Én azt javasolnám, hogy vagy jó szakemer kezébe add, aki nyereg alatt is el tudja lovagolni, az alapoktól felépítve a lovat, legyen az ugrólovas, díjlovas vagy természetes lovas, a szaktudása, a hozzáállása a lényeges, vagy/addig pedig ha foglalkozni szeretnél vele, kézen való munkát ajánlanék, ami jól átmozgatja, dolgoztatja a lovat.

2013. dec. 15. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

A határozott lovas csak egyszer-egyszer ült rajta, nem huzamosabb ideig. Kapott a pálcával rendesen, illetve futószáron is kapott tőle többször. Ennek az eredménye az lett, hogy nyereg alatt egy ideig működött (rövid ideig), futószáron azóta is fél a pálcától, és amint futószárra lesz téve és meglátja a pálcát, pánikszerűen vágtázni kezd, alig lehet leállítani. Én nem szoktam így ezért futószárazni, mert engem elránt, néha körkarámban futószár nélkül "lehajtom", de ott nem pánikol érdekes módon a pálcától, csak ha futószárra van téve.


Nyereg alatt az ellenszegülést az esetek többségében akkor szokta csinálni, ha lépésből el kell indulni ügetésbe. Nem akar elindulni, és ebből van a hiszti. Amikor mégis elindul egy ideig szépen megy, folyamatosan, több körön keresztül, alakzatokat is lehet vele végezni, majd egyszer csak gondol egyet és megáll, és újra kezdődik a hiszti, hogy ő márpedig nem megy tovább, és újbóli ellenszegülés az elindulásnak, ügetésnek. Volt néhány hónap nyáron, amikor nem csinálta, pedig akkor is ugyanígy csináltam mindent. A nyergelésnél is hiszti van. Előéletéről nem tudok semmit sajnos, hogy hogyan lovagolták be.


Nem tudtok esetleg ajánlani egy olyan személyt, aki foglalkozik ilyen lovak átlovaglásával és nem kell hozzá elvinni a lovat, hanem esetleg el tudna jönni és foglalkozni vele? Tatabánya és Biatorbágy vonzáskörzetében.


Köszönöm a válaszaitokat!

2013. dec. 15. 23:41
 6/6 anonim ***** válasza:
61%

Bárkinek is adod a lovad, a hozzáállásodon változtatni kell. Úgy nem lehet a lóval bánni, hogy minden rá van hagyva. Ha nyereg alatt rendetlenkedik, megértem, hogy félsz, de csak mert nem tűri az ostort futószárazáskor, ahhoz igenis hozzá tudnád szoktatni. Az ilyen helyzeteket nem szabad elkerülni, mert ezzel csak megerősíted a lóban a nemkívánatos magatartást.


Ezen kívül jó lenne felülvizsgálni, hogy jók-e a felszerelések, nincs-e szájproblémája a lónak és elölről kezdeni a képzését.


Nem ismerem a környéketeket, de ha van sportistálló a közelben, vagy regisztrált edző, a lovasok.hu is jó kiindulópont, nyugodtan menj el hozzájuk érdeklődni vagy adj fel egy hirdetést.

2013. dec. 16. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!