Milyen szinten lovagolok?
Az oldaljárásokat, tolódásokat elsőként kell megtanítani egy lónak, hogy ismerje, merre van a jobb és a bal, ez segíti az ellazulásban is. Ehhez nyilván feltételezzük, hogy ismeri a vállat ki/be fart ki/be feladatokat is...
Épp, hogy belovagolt lóval én nem mennék ekkora túrákra, mert még nincs rá felkészítve a ló (ezekre azért illik felkészíteni őket, nem csak úgy elindulni), de ez már az én személyes véleményem.
Szerintem ha van olyan edző, amelyik nem is engedett egyből vágtázni se, akkor azt érdemes megfontolni, totál kezdő nyilván nem vagy, középhaladó talán, de szerintem ezt eleve nehéz így belőni, mert a lovaglásban ilyenek nem nagyon vannak, aki azt mondja, tud lovagolni, az téved a lehető legnagyobbat, mert sosem tudsz, mindig van mit tanulni és hova fejlődni.
Szerintem az a normális, ha első alkalommal amúgy vagy futóznak, vagy alap dolgokat kérnek tőled az új helyen, mert nem tudják, hogy mit tudsz, bár voltam én is olyan helyen, hogy elvileg versenyre készülő csoportba csöppentem bele, röhögtek, hogy na majd én ott alig bírok teljesíteni köztük, hülye idegen gyerek, aztán mindegyiket kenterbe vertem lovastudásban, nyilván előtte kérdezték, mit tudok, "ültem már lovon, jó X éve lovazok", ennyi részemről. Mondani lehet bármit, hallottam már olyat, akit terepen a ló mindenre megtanított, de egy félautomata iskolalovat nem tudott elindítani ügetésben... Mert hát terepen a ló ment magától, főleg az oktatóé után, ő csak úgy utazott... Miután itt persze futóra tették, hogy ez így nem jó ám, megsértődött, mert ő soha életében nem volt futón, ez megalázó, és csak azért se fog soha többet lovarda közelébe menni (mert nem az igazolódott, hogy ő egy született őstehetség, aki már most mindent tud). Hát van ez így.
Én erre a kérdése annyit szoktam válaszolni, hogy sok ideje lovaglok, de még van bőven mit tanulnom. Ez általában bejön, 1 kivételével eddig mindenhol nekem való feladatokat kaptam. (az az egy is azért nem adott rendeseket, mert nő vagyok...)
Meg hely kérdése is a dolog, van olyan lovarda, ahol ha egy lovas már elvágtázgat, az nagyon jónak számít.
Szia!
Ezt kb én is írhattam volna, én is voltam olyan helyen, ahol mivel többet tudtam az ottani lovasoknál már az első alkalomnál kérdezgették is, hogy nem lenne-e kedvem a versenyzős csoportba csatlakozni meg ugratni. Máshol meg olyan lovasok vettek körül akik sokkal ügyesebbek voltak nálam, ezért elég bénának tűntem mellettük.
Szóval szerintem az a legideálisabb lovarda, ahol vannak az embernél gyengébb és jobb lovasok is, hiszen jó érzés másoknál jobb lenni, de meg van a késztetés is hogy olyan jó legyen az ember mint a legügyesebbek.
Amúgy szerintem haladó vagy. Bár ez megint mindenkinek mást jelent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!