Hogyan engedjek?
Köszönöm a válaszokat!:)
Minden felborul alatt azt értem hogy fel "dobja" a fejét ezáltal beesik a háta, el tűnik a szár kontaktus és kezdhetek mindent előröl. Néha úgy érzem hogy a zablától akar menekülni, de nem értem mert akkor nem csinálja amikor rendesen fogom, csak amikor engedek akkor mintha észbe kapna hogy "hoppá itt egy zabla a számban, ez engem zavar" vagy nem tudom. Teljesen tanácstalan vagyok.
Azt hogy nem támaszkodik honnan tudhatom? Érzem hogy sokkal kényelmesebb lesz az ülés és jobban reagál, a nyaka ívbe hajlik a fülei oldalra billenek. A hátsó lábait ugyan nem látom, de merem remélni hogy azzal is rendesen maga alá lép. Ez támaszkodás nem? (mindez 3 mp-ig tart aztán vége.)
A támaszkodás és az elengedettség ellenőrzésére szolgál a szárakat a kézből kirágatni feladat, ami röviden annyit tesz, hogy az ujjaidat kinyitva hagyod, hogy a ló kihúzza a szárat a kezedből, előre-lefelé, nyugodtan, nem rángatva, nem a fejét felcsapva és nem a függőleges mögé bebújva, hanem szó szerint "előre és lefelé".
Nekem az az érzésem, hogy inkább a ló száját húzva, a nyakát összecsomagolva keretben tartva, a tarkót mély pozícióba helyezve van az az érzésed, hogy a ló hátból dolgozik és átengedő, viszont amikor engedsz, a ló "felszabadul" és felvágja a fejét. Ha nem jól látom, javíts ki.
A megoldás az előre-lefelé, a zablához történő lovaglás, de a ló fejének behúzása nélkül, tehát nem a ló fejét kell a zablához húzni, hanem a lovat a zablához léptetni.
Van egyébként egy újabb kérdés egy csillagvizsgáló lóról, azt is te írtad ki?
Szóval várom a válaszod, hogy lássuk, mi is történik tulajdonképpen és akkor szívesen segítek konkrét, szemléletes szakirodalommal.
Láttam azt a kérdést, de nem én írtam ki. Én nem lovagolok martingállal(annyira nem dobálja magasra a fejét) és az én lovam nem rendelkezik semmilyen díjugrató múlttal, sőt meglehetősen rosszul ugrik.:D A helyzet meg nem annyira drasztikus hogy csillag vizsgáló lóról beszéljünk.
Igazából ez a ló egy rakéta, szó szerint. Nagyon pörgős, érzékeny arab lovacska, csizmával alig merek hozzá nyúlni mert úgy beindul mint a fene. Mondjuk lehet ezért is inkább a szárakra alapozok úgymond, mert előre lovagolni nem kell, megy az magától, kicsit át játszom a zablát, pár félfelvétel meg alakzatok és már szépen jön is le. Ez lenne a baj? csizmával nyúljak jobban hozzá? de akkor nem fog csak még jobban sietni, és bele feküdni a zablába? Úgy csináltam már párszor hogy felvettem a lehető leglassabb lépés tempójába,megpróbáltam azt a tempót meg is tartani, majd leheletnyit zártam a csizmát és amikor át ment rajta a segítség akkor szárral és derékkal picit megtartottam ez be is vált, de semmi hatása nem volt mert amint engedtem itt is újra szétesett. (Ezért is gondoltam arra hogy rosszul engedek.)
A kirágatást ismerem, de vele nem lehet/tudom/merem megcsinálni mert amint szárat kap azonnal elkezd rohanni és az előre-lefelé helyett felfele-hátra jön a fejével. pont ez a baj.:/ Amikor engedek akkor sem a zabla után nyúl hanem próbál szabadulni tőle...
A kérdés, hogy hogyan jön le? Milyen pozícióban van a feje a lónak? Előre nyújtja az orrát vagy hátrafelé? Azért lovagolok ezen, mert azt írod, hogy nem mered lerágatni, meg szárat adni, mert akkor elrohan és ebből azt érzem, hogy ilyen pozícióban van a ló, amikor éppen a "jobb" formáját hozza: [link]
Az elengedtetés alapja az, hogy a ló nyugodtan, könnyű szárkapcsolattal, állandó visszatartás és fejcsapkodás és szár mögé bújás nélkül ütemesen haladjon előre és lefelé. Ha ez nincs meg, kárba veszik minden. Ha nagyon sietős a lovad, az azt jelenti, hogy nem elengedett. Ha úgy érzed, hogy ez nyereg alatt nem fog menni, hát tedd futószárra, lehetőleg kapicánnal, kikötő nélkül. Először hagyd, had vezesse le a fölös energiáit, utána sok átmenettel, kézváltással mozgasd át. Meg fogod látni, hogy egy idő után le fog nyúlni így: [link]
Ekkor kezd el dolgozni a ló, nem hamarabb, szóval ezt nem fogod tudni megúszni. Azért is lenne jobb futón vagy kézen dolgozni, mert itt nincs benned a félsz, hogy elrohan a ló és vissza kell fognod és igaz, hogy kerekít, de az egész helytelen, amit az is bizonyít, hogy ahogy engedsz, feljön a feje. Ha megtartod a szárat és belehajtod a lovat, igen, bele fog dőlni a zablába. Mert ez nem feligazítás, nem hordozza a ló önmagát, hanem az elején van és a kezedben fog támaszt keresni. A feligazítás majd később jön, először is el kell engedtetni a lovadat, hogy a hátának és a nyakénak a felső íve nem homorú, hanem domború legyen.
Kézből is van egy pár hatékony gyakorlat, ami segíthet az állkapcsot és a ló száját ellazítani, a nyakát előre-lefelé mozdítani. Nemsokára átküldöm privátban.
Valetta, az előbb említett irodalmakat én is megkaphatném privátban?
A kérdezőnek: Az én lovam is egy rohanós, pörgős ló alapból, viszont, sok munkával, már eljutottunk vele odáig, hogy nem az az alap, hogy rohan. Ha szárra szeretnéd lovagolni, ahhoz elengedhetetlen, hogy a csizmával aktivizáld a hátulját is, ha nem lép be maga alá, nem is fog rendesen támaszkodni. Zárod a csizmát, visoznt közben derékkal, hátrébb húzott válakkal lassítod a lovat, így nem fog elgurulni.
Látatlanban elég nehéz, de mozgasd le mielőtt ráülsz, hátha segít.
Persze. Egyébként Philippe Karl Lókiképzés c. könyvéről van szó, mindenkinek nagyon melegen ajánlom, habár elég nehéz szembenézni azzal, hogy kb. mindent rosszul csinálunk, illetve rosszul tanítják. :) De hát a ló érdekében ugye...
Egyébként ő pont azt mondja, hogy a kézzel sosem szabad kifejezetten hátrafelé hatni és közben a szárba lovagolni a lovat. Nekem is nagyon furcsa, de megkérdőjelezni meg nem lehet, legalábbis a mi szintünkön, mert megtámadhatatlanul érvel és úgy rakja helyre a FEI-t, hogy öröm nézni, emellett olyan szinten képzi a lovakat, hogy mi oda a büdös életbe felérni nem fogunk, szóval én csak pislogok és próbálom megérteni. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!