Most őszintén mit tehetnék még érte? Kezd idegesíteni a helyzet!
Van egy lovam akinek régen elég szűrődős volt a bal hátsó lába, egy évre abbamaradt majd most pár hete újra előjött neki. A probléma az, hogy mind a két hátsó, és nap nap után mikor kimegyek, hol a csüdje van bedagadva (nem a bokája,hanem a csüdje,ráadásul csak a belső fele) hol a másik lába van beszűrődve, hol a bal hátsó bokája nagyobb, hol ez, hol az. Nem meleg nem fájlalja, de nem akarom elhanyagolni, mert az idős vágó elől mentett pacinkkal is ez volt, hogy áá,nem fáj neki, meg nemérdekelt volt hogy nagyobb a lába, aztán most akkora a csüdje mint a fejem.
Amit még észrevettem, hogy szabályosan földhöz csapja a hátsó lábait, mikor sok a légy, nem mindig csak a hasa alá kap hanem kb. olyan erősen földhöz vágja a lábát mintha ketté akarná törni, a földön lehet érezni ahogy rezeg. Most is láttam tőle, de most még légy se volt a közelben.
Kezd már irritálni a dolog!
Ráadásul mikor mozog nincs vele baj de ha 2-3 napig csak van a karámban akkor állandóan. Gondoltam lehet összeveri magát, ezért tettem rá istállófáslit meg pataharangot, nem is volt baj.
Levettem, rá két órára a másik hátsó volt megdagadva,de csak a csüdje és annak is csak a belső fele.
Szóval most kámforos krémmel kenegetem, ha be van szűrődve lejegelem, állandóan istállófásli és pataharang van rajta így nincs probléma elvileg.
Az a baj hogy ő egy vékony lábú karcsú sportló, és a legkisebb szúnyogcsípés is látszik rajta.
Már komolyan ott tartok,hogy szállítókamáslit veszek neki és azt teszem a lábaira!
Mitől verheti így földhöz a lábát?
Ja és azóta kezdődtek ezek amióta megpatkoltuk első lábra, mert teletalpú és patkolás után 2 hétig alig bírt menni.
Van valami ötlet? Komolyan már nagyon felhúz, dokit nem érdekli azt mondja ha nem fáj neki akkor csak kenegessem amúgy meg lovagolhatom stb, ezért ki se jön.
Köszi a válaszokat!
ha leveszem a patkót nagyon érzékeny a talpa. és csak az elsőkön van.
Az a baj h ez az egyetlen doki aki ért a lovakhoz a környéken! Ő mentette meg az életét mikor bélcsavarodása lett. De mivel nyugdíjas, már nem ugrik ki mindenért.
A többi doki elintézi tök sablon magyarázatokkal, h ez fj az fáj, és 5 napig szteroidokat tömköd bele amitől max 2 hétig jó az állapota.
De mivel nem fájlalja, meg semmi,csak szűrődik... Hát nem tudom. Lábvédővel nincs baja, biztos összeveri magát.
Nem értem én ezt már!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!