Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Ez miért van? Miért viselkedik...

Ez miért van? Miért viselkedik ilyen furán? (kicsit hosszú, de megköszönném ha elolvasnátok mert nagyon fontos ez nekem)

Figyelt kérdés
Van egy ló akivel több mint fél éve elkezdtem foglalkozni. Mm van gazdája de nem érdekli a lova ezért nem jár le hozzá, más meg utálja melankólikus természetéért (remélem tudjuk a szó pontos jelentését lovaknál). De n elkezdtem vele foglalkozni és sokkal nyitottabb lett. Úgy éreztem kezdett bennem megbízni. Mindig jött utánam, holott inkább kitépte magát az ember kezéből mintsem követte volna. Amikor meglát már jön oda. Oda dugja a fejét, pedig először csipkedett és sunnyogott. Már a lábát is szépen emeli, pedig amikor először találkozunk úgy oldalba harapott amikor megpróbáltam felkérni a lábát. Szóval nagyon jól alakult köztünk minden. De most nem láttam 4 hete mert egyszerűen beteg voltam, elutaztunk, beteg voltam és megint csak nem értem rá kimenni. És azt nem értem, hogy nem évek teltek el, hanem csak 4 hét, és olyan közönyösen viselkedik velem mintha azt se tudná ki vagyok. Oda jön ha meglát ugyan de ahelyett, hogy érdeklődne sunyít és megpróbál megcsípni. Ha megpróbálom felkérni a lábát, megint csak csipkedni akar. És ami a legjobban fájt, megpróbált megrúgni. Először rám farolt, letoltam a farát és kipróbált rúgni oldalra. Meg ha a nyerget igazítom is sunyít és vicsorog. Ha simogatom elhúzódik és csak azt látom, hogy húzgálja a szája szegletét. Azóta a 4 hét alatt mások is lovagoltak rajta. Mert már annyira azt látta rajta oktatóm, hogy más is ráülhet, hogy ráültetett néhány lovast. Arra gondoltam, hogy talán el lett kapatva és elkanászodott. De akkor is. 4 hét alatt? Lehetséges ez? Vagy mi baja lehet? Mert nem rossz napja van mert egész hétvégén ilyen volt velem, pedig én ugyan úgy viselkedek vele mint eddig. Mit lehet a baja?

2012. máj. 21. 14:27
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:

te kérdező ...

jó ez durva ...


a ló az egyik legintelligensebb állat, szóval gondolkodik.

Miazhogy nem futnak végig az agyában az összefüggések? ha egy ló megszokja a hangokat ÖSSZEKAPCSOLJA az adott tárgyal, szóval ha meghallja ráeszmél hogy vagy kaját kap vagy valami mást.

még hogy nem gondolkodnak. ez dúrva


az én lovam is ha meglátja a nyerget rögtön húzodik el tőlem mert nem szereti ha meghúzom a hevedert.

Na látod! épp most mondtam el. A nyerget össze kapcsolja a heveder húzással, a heveder húzást mert a lovaglással, a lovaglást meg a munkával!


a szabad idomításnál mi a fenét érnének az emberek ha nem gondolkodnának a lovak? kiadnak egy jelzést ráeszmél hogy mit kell csinálnia és megcsinálja!


szóval b+ nekem ne mond hogy a lovak nem gondolkodnak!

kitérek a hitemből ha még egyszer le írod hogy csak a majmok tudnak gondolkodni -.-" te akkor nem tartozol közéjük az biztos ...

2012. máj. 25. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 A kérdező kommentje:

1. a ló nem az egyik legintelligensebb állat.

2. Mondom, hogy ösztönből gondolkodnak. Amiket te leírtál az mind már egy korábbi tapasztalat, rossz emlék. Nem futnak le gondolatok az agyába. Nem gondolkodik azon miért nem vagy itt. Mit csinálhatsz most. Nem gondolkodik. A tudását tapasztalatból szerzi, de az nem gondolkodás. A szabadidomítás sem gondolkodás. Ott is egy jó benyomást akarnak kelteni a lóban, hogy később amit már korábban megtapasztalt azt a tapasztalatot használja fel az életben. De ez mind nem gondolkodás. És az a baj, hogy az emberek legtöbbje hajlamos azt hinni, hogy az állatok gondolkodnak. DE ez nem igaz és amég nem jöttök rá, addig hiába győzköd titeket az ellentétéről.

2012. máj. 25. 15:21
 13/29 A kérdező kommentje:
Én nem is vagyok majom, köszi a megjegyzést. És nem írtam, hogy a majmok tudnak gondolkodni, mert azt írtam talán.
2012. máj. 25. 15:22
 14/29 A kérdező kommentje:
Ja és elég szégyen, hogy a lovad elhúzódik a nyeregtől. Nem kéne egyből berántani a hevedert mondjuk.
2012. máj. 25. 15:23
 15/29 anonim ***** válasza:

A ló igen is egy nagyon intelligens állat. amit egy kutyának meg tudsz tanítani, azt egy lónak is.

Én a probléma megoldóképességben nézem a gondolkodást és a ló igen is tud gondolkodni. Mikor 3x egymás után kinyitotta a boxajtót az puszta véletlen (azóta alul is van retesz), vagy amikor kioldja a gyors csomót (persze lehet először véletlenszerű, de rájön, hogy ez a megoldás).

2012. máj. 25. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 A kérdező kommentje:

Persze, nálunk is kinyitják a lovak a boxajtót. Piszkálgatják mert érdekes az íze, unatkozik, érdekes, hogy mozog aztán egyszer csak kikattan. De először neki nem futott végig az agyában, hogy "hogyha ezt én mozgatom a boxajtó kallantyúját ez történik". xD Én se azt mondtam, hogy nem intelligens. Rengeteg dolgot nem tudsz megtanítani egy lónak amit egy kutyának igen. De mindegy.

Ő nem old meg magától egy problémát. Nem képes rá egyedül.

2012. máj. 25. 20:29
 17/29 anonim ***** válasza:

mért ? a kutya képes ?

ha nem adsz neki kaját mit csinál? megvadul a vad állat

a ló nem ...



ha nem birod felfogni azzal a csöpnyi agyacskáddal hogy a lovak igen is gondolkodnak akkor nagyon gyorsan hagyd abba a lovazást



szerinted az ösztön mikor megyünk a kereszteződésnél és szétnéz a lovam ha nem jön semmi megy tovább ha jön lecövekel! ez nem gondolkodás? vagy az sem az mikor DIREKT kinyitja a kaput hogy hozzá férjen a kukoricához? ez nem az ?? he ? hagyd abba marha gyorsan a lovazást ha ezt sem tod felfogni ... így soha nem lesz igazi kapcsolatod egy lóval -.-"


ha nem gondolkodna a ló akkor nem is érez érzelmeket? szerinted biztos -.-"

tudom hogy ezt mondanád


hát már csak azért is le írom hogy igen is éreznek szomorúságot, dühöt, szeretetet, elkeseredést!


szomorúság mikor elvesztik a csikójukat az anya kancák vagy a csikók az anyjukat,

düh mikor egy lovat olyan szinten bántalmaznak hogy vissza adná legszívesebben amit vele tettek.

szeretet amit egy csikó és az anyja, amit a ló és lovasa érez egymás felé

szerinted ezek is csak kitalációk? ha igen akkor utoljára írom le hogy baromi gyorsan felejtsd el hogy igazi kapcsolatod lehet azzal a lóval -.-"


pfuj... utálom az ilyen embereket -.-"

2012. jún. 11. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
amúgy is! te ne okíts engem hogyan húzom a hevedert a saját lovamon, amikor te ilyen hülyeségekkel jössz hogy nem gondolkodik egy ló! :@
2012. jún. 11. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:

+ mit nem tudsz megtanítani egy lónak amit egy kutyának nem?

ül? le lehet ültetni egy lovat

fekszik? simán meg lehet tanítani

hempereg? könnyű!

hozd ide? játékosan kell meg oldani, és olálá ! kész is


mi mást tud még egy kutya? nyalogasson? ló is tud nyalogatni

ugatni? tud nyeríteni


hát akkor meg mi a fene bajod van hogy rengeteg dolgot nem lehet megtanítani? mi az a rengeteg ??

2012. jún. 11. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 A kérdező kommentje:

Nem érdekel mennyire vagy kiakadva. Nem érdekel miket hordasz itt össze. Nem azt mondtam, hogy nem éreznek, hanem azt, hogy az állatok ösztön lényeg, nem gondolkoznak. Az pedig, hogy nem kell berántani a hevedert, hogy ne legyen heveder iszonyos a ló ahhoz nem kell túl nagy ész. Az, hogy szét néz az már egy megszerzett tapasztalat, hogy az autók jönnek és mennek, ezért tudja, hogy te akkor indítod el amikor nem jön, ha jön és elszáguld előtte az ijesztő. Az ajtó kinyitására is volt ideje rájönni.


A lovat és a kutyát pedig vétek keverni, mert sem intelligenciájuk sem képességük nem alkalmas arra, hogy össze hasonlítsd.

2012. jún. 11. 21:33
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!