Egy arab ló kb hány centit tud ugrani?
B1ben simán el lehet vele lenni. Nem a legjobb ugró az tény ugyanis egyáltalán nem akadályok fölé, sokkal inkább sík terepre tenyésztették, ahol gyorsaságát kellett bizonyítani. Ezért az ugró izmai nem fejlődtek úgy ki és nem olyan erősek mint más lovaknál. Erre mondjuk alacsony termete is okot ad, hiszen hozhatnánk példának az angol telivért is hogy na de akkor ő miért tud ugrani?
Az arab telivér nem, ellenben a shagya-arab igen jó ugró tud lenni, ugyanis az már keresztezve van egyéb fajtákkal és tovább lett tenyésztve. Sok oldalú de robbanékonysága és arab szelleme töretlen. :)
Egy kellően megriogatott bikaborjú is ugrik egy métert, egy ló, amelyiknek megvan a négy lába, egészséges, az bizony simán ugrik 120-at, inkább nagyobbat. De nem az a lényeg, hogy egy szál akadályt mekkorát ugrik, mert az arabomat is láttam már 160-ból kipattanni csont nélkül, pályában teljesen más a helyzet.
De azért általánosságban elmondható, hogy B1-ben gyakorlatilag bármilyen ló körbeér.
Shagya arabbal versenyeztem B2-ben eredményesen, arab félvérek pedig ennél jóval többet is tudhatnak.
Ha emlékeztek Randy-ra, amit Whitakerék vettek meg innen Magyarországról és később eredményes lett nagypályán, abban a lóban is volt bőven arab.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!