Hogy lehet meggyőzni az ember szüleit hogy vegyenek neki egy lovat?










Tudod, mikor kaptam saját lovat? Amikor már 6 éve minden áldott nap iskola előtt és után kinn voltam az akkori TSZ-ben, ahol lovak is voltak és dolgoztam azért, hogy hétvégén felülhessek lovagolni egy órácskát. Minden áldott nap, 6 éven keresztül már fél ötkor az istállóban voltam. De a tanulmányi eredményem nem romlott annak ellenére sem, hogy sokszor csak este jöttem haza, 6 után. Akkor kaptam lovat, amikor bebizonyítottam, hogy egyrészt képes vagyok MINDENT elintézni a lovam körül (a tsz-ben istállót ganajoltam, etettem, itattam, takarmányt hordtam, segítettem rakni a kazlat, fogtam a lovak lábát körmöléskor, naponta 10 lovat is leápoltam, ott voltam, ha valamelyik kólikázott vagy bármi baja volt, segítettem az állatorvosnak, megtanultam, mikor, mit és miért kell csinálnom, stb. És akkor még mindehhez kellett egy nagy családi összefogás is, hiszen anyagilag nem álltunk túl jól, de a szüleim is, a nagyszüleim is segítettek, plusz (akkoriban fóliában krizantémot termesztettek meg temetői koszorúkat csináltak) én is keményen dolgoztam azokban a hetekben, vittem a piacra az árut, éjszakákig gyártottuk a koszorúkat, szóval az én munkám is benne volt a ló árában.
Szerintem ha te ezt mind végigcsinálod, te is kaphatsz lovat. Nem megbántani akarlak, de vélhetőleg nem vagy képes minderre, mert ha képes lennél, akkor nem tennél itt fel ilyen hü..lye kérdéseket.
Felelősség, áldozatvállalás, megbízhatóság. Ez az alap, ami nélkül szerintem senkinek nem szabadna lovat venni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!