Szerintetek lassan elkezdhetek ugrani?
Nálunk kicsit máshogy mennek a dolgok, én kb 9 hónap után elkezdtem ugratni. Mondjuk én akkor se és most se csinálom komolyan, csak kisebb x-eket ugrunk.
Igazából ha úgy érzed elég határozott vagy hogy rá tudd vezetni a lovat, és az ülésed is biztos akkor megkérdezheted akár a következő órádon is.
A lányok hajlamosak azt hinni minden állatnál, hogy ők mennyire megértik egymást az állattal, ez is egyfajta vakság.
A sok lassie-film,Pata-csata meg ilyenek miatt.
Aztán a gorilla letépi a fejét.
Ez úgy szokott működni, hogy ha a lovas tovább akar lépni, akkor megmondja az edzőjének, hogy ugrani szeretne, mert nem törvényszerű, hogy ezt tanítják. A másik, hogy az ugróedzések más árfekvésben vannak. Meg az adott lóállománytól is, hogy tudják őket forgatni, mennyi lovas van. Egy lóval egy héten max 2 alkalommal célszerű ugróedzést tartani, mert ha többet ugranak, az már olyan szinten terhelné meg a lábát, hogy a többi lovast nem tudja kiszolgálni. Jártam olyan helyen, ahol egy lónak szinte napi szinten volt olyan lovasa, aki ugrott, mellette még 3-4-5 tanuló még, és csodálkoztak, hogy 1 hónap után miért sánta a ló, le is kellett tenni pihenni vagy 1,5 hónapra, ami ott komoly bevételkiesést jelentett, mert nem tudtak annyi lovast vállalni (csak 4 ló volt amin oktattak, kis hely volt). Persze az állományt növelni meg nem akarták.
Szóval kérdezz rá az ugrásra, mondd hogy te szeretnéd tanulni, ha meg nem-et kapsz, akkor meg kérdezed meg, hogy mit kell tenned, elérned, fejlődnöd, hogy ugorhass. Ha pedig nem foglalkoznak veled, akkor célszerű körbenézni más lovardákban, más edző mit lát, esetleg oda járni ugrani.
Szia! Ha azt mondod hogy a 20 centit meg a földre rakott rudat ugrattad, akkor az kicsit hülyén hangzik. Ugratni kb 50cm-nél szoktunk.
Én már ugrottam 90et. Úgy hogy egyszer hiányzott az oktatók ezért a másik edzővel volt órám és ők pont ugrottak. Szóval én is ugrattam:) velük
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!