Érdemes elkezdeni a lovaglást?
Nagyon régóta szerettem volna lovagolni, de sajnos idő és pénz hiányában nem tudtam. Most 24 éves vagyok, mivel van már saját keresetem így gondolkoztam, hogy elkezdenék lovagolni.
Tudnátok kérlek mesélni róla, hogy milyen az oktatás, ha teljesen kezdő vagy. Illetve, milyen a lovas közösség, a lovas túrák stb. Mennyire éri meg elkezdeni lovagolni. :)
Számotokra milyen érzés, aki szereti. Nem-e pénzkidobás
Ezt hogy érted? Hogy még lenne időm most?
Hát, bocs, úgy, hogy minél idősebb vagy, annál kisebb az esély arra, hogy beletanulj.
Meg lehet tanulni simán, ezt csak a versenysportolok durrogtatjak, hal'istennek az emberi idegrendszer ennél sokkalta fejlettebb.
Nyilván gyermek esetében gyorsabb fejlődésről beszélünk, de egy felnőtt ember is fejlesztheti magát.
Egy orvos is az évek folyamán lesz professzor például, pedig nem 4-5 évesen kezdi el.
Még vannak a maga hátrányai a későbbi kezdésnek, ugyanakkor joval tudatosabban lehet nekiállni...
Nem mindegy mi a cél, az, hogy hobbi szinten megtanuljon az ember lovagolni, nem késő. Nehezebb, mint fiatalon, de nem lehetetlen. Volt bértartónk 40 felett vágott bele a lovazásba és távlovaglásban versenyzik, 50+osan.
Persze vannak kontár oktatók, meg edzők és helyek, szerencsére ahol én is oktatók nem olyan. Odafigyelünk a lovasra, de azt is elmondjuk, hogy ha fejlődni akar, akkor kis plusz házi feladatra is szükség van, főleg ha heti 1x óhajt fél órát lovagolni. Egy kis otthoni erősítéssel, plankkal, kitörésekkel, vagy más combizom gyakorlatokkal, a mi és a saját dolgát is megkönnyíti.
Viszont azt is észlelni, hogy sokan csak azért járnak, főleg gyerekek, hogy töltsék az időt, hogy hiába tanítanád, nem lehet, ha minimálisan kimozdul a komfortzónából, akkor hiszti van vagy a szülők akarnak beleszólni, hogy Annuska elfáradt. Bakker azért jár lovagolni, hogy megtanuljon, de sokszor csak azért hozzák ki, mert a barinő gyereke is lovagol vagy divatból. Sokszor van, hogy 12 éves gyerekek képtelenek 30 percet figyelni. Én jobb szeretek felnőttekkel dolgozni, az legalább tudja mit akar. Meg is tudjuk beszélni, hogy mi a cél és mit kell tenni a következő lépcsőfokért, hogy elérje. De gyereknél sokszor érzem, hogy motiválatlan. Mindig elmondod mi a következő 2-3 lépés, hogy tudja mikre számítson. Az a baj, hogy hiába van pöpec lovad, figyelsz oda mindenre IS, adod át a tudásod legjavát, hogy a másik is megértse, de amikor ott a lovasod , aki 2 éve lovagol és ha nem magyaráztad el 100x hogy mi az az átló, rajzoltad le és sétáltad végig vele,sőt még anyagot is adtál, hogy tanulja meg, és még mindig nem tudja, akkor szoktam agyf@szt kapni és megkérdezni, hogy ugyan mi a jó istenért jár az ilyen lovagolni? Jah és a legszebb az, hogy ha gyerek az illető az ilyenek szülei szokták nyomatni, hogy mikor fog a gyerek ugrani. Amire csak annyit mondok, hogy amíg képtelen a lovat irányítani és azt csinálni amit mondok, addig nem fog. És sokszor hiába magyarázom el, hogy mit kellene otthon is csinálni, szarnak bele, mert energiát kell belefektetni. Aki veszi a fáradtságot, hogy beleássa magát, egy kis pluszt fektessen bele, az hamarabb is tanul lovagolni és magasabb célokat is el tud érni. Nem mindig az edző a hibás, persze én is találkoztam sok kontár kollégával, sőt az edzői képzésen volt, aki lovagolni se tudott... és megszerezte a papírt.
Szóval kell találni egy jó lovardát, meg egy edzőt, de ez csak a lovaglás egy része, a másikat a lovasnak kell beletennie.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!