Hogyan dolgozzam fel a lovam elvesztését?
Igazából nem ő nem a saját lovam volt de sajátonként tekintettem rá.
2 éve volt amikor legelőször lattam es másfél eve volt, hogy legelőször ültem ra. Szerelem volt első látásra. 3 hete kaptam egy hírt hogy az edzőmet kirugták es nincs oktató. Nagyon kétségbe voltam esve, hogy mi lesz vele de gondoltam ha lesz uj oktató megoldódik mindne es ujra láthatom. Hát nem igy lett. A lovarda tulajdonosa elköltözik vidékre messze Bp-tol es viszi magával a lovakat is. Ez azt jelenti h a lovarda ahol 2 évig jártam bezár. A lovarda ahova az osszes Lovas élményem kötődik es valoszinuleg soha nem latom mar azt a lovat. A lovag akivel mindent megéltem. Rola estem legelőször, vele vagtaztam terepen legelőször vele furodten a Dunában, vele csinaltam vegig a 3 oras terepeket (es az osszes terepet) vele csinaltam vegig az osszes Lovas tábort vele ugrottam eloszor es nem utolso sorban o volt az elso lo akivel azt ereztem, hogy van valami közöttünk. 100% megbíztam benne es o is bennem. Mindig oda jott a hangomra egy rossz mozdulata sem volt felém soha. Ez a lo volt az eletem ertelme. Mindig hozza mentem kiheverni a hétköznapi szarokat. Minden hétvégét csak miatta vartam. Es ennek most mind vege. Képtelen vagyok felfogni es feldolgozni hogy ennek mind vege. Valami tanács hogyan tudnám ezt kiheverni?
(A ló nem halt meg)
Ilyen helyzetben személyes beszélgetésben jobban lehet segíteni. Akkor lehet, hogy nem is kell sok érv, inkább szinte szavak nélkül egy kis bátorítás.
De talán ide is leírható valami, ami hasznos lehet:
Fontos, hogy tudd, hogy teljesen normális dolog, hogy szomorú vagy. Normális, hogy eszedbe jutnak emlékek, amelyek már megismételhetetlennek tűnnek, és emiatt nincs jó kedved, sőt...
Mivel azonban nem jó szomorúnak lenni sokáig és főleg nagyon nem szabad túlságosan szomorkodni, ezért okosan kell kezelni ezt a szomorúságot: nem kell félni tőle, nem kell megsemmisíteni, de azért szelíden uralni kell, és előre kell menekülni belőle: ebben az esetben a legkézenfekvőbb azzal foglalkoztatni magadat - amint fentebb írta is valaki -, hogy megkeresd az új lovardát pl. interneten keresgélve, vagy lovas ismerősökkel beszélve stb. A lényeg, hogy előre kell nézni, mint ahogy a lovon is mindig arra nézünk, ahova menni akarunk.
Mivel a „soha többé” tud nagyon nyomasztó lenni, ezért arról is érdemes meggyőzni magadat, hogy még lovagolhatsz ezen a lovon. A lehetőség ugyanis, hála Istennek nem szűnt meg, hiszen messze ugyan, de nyilván pl. nyáron meglátogathatod ezt a lovat. De hogy ez neked és neki is jó legyen majd, ezért fontos, hogy Te addig is lovagolj egy másik helyen, más lovakon. Aztán majd még ügyesebb lovasként meglátogatod és lovagolsz ezen a kedves lovadon is. A lovak nem felejtenek!
A harmadiknak teljesen igaza van... Sosem fog elfelejteni a lovad, ha jól érezte magát veled. Nekem is volt ilyen lovam, elkerült vidékre, én egyetemre, egyszer, kb három év múlva adódott a lehetőség, hogy meglátogatom őt (meg az ismerőseimet, akik ott dolgoztak). Kint volt karámban, megsimogattam, bementünk beszélgetni, egyszercsak dervisüvöltés, hogy szabad a ló... Szétkapta a karámot, hogy utánam jöjjön...
Igenis menj tovább, szállj vissza a nyeregbe, képletesen és gyakorlatilag is, rengeteg élmény vár még. Sosem tudhatod, merre visz az élet. Lovazz, ismerkedj, szerezz új két- és négylábú barátokat, és mindig emlékezz, amire Ő tanított :)
Építtes márványszobrot a lónak a házad elé. A szobád falát ragaszd tele lovas plakátokkal, vegyél lófigurákat, a lókolbászra köpjél egy nagyot a közértben.
:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!