A kutyám nagyon durván el van hízva. Milyen tippeket ajánlottok?
Szüleim nagyon sokat adtak enni neki, én meg suli miatt nem tudtam felügyelni. Volt olyan hogy 1 kg rizset adtak neki. Nem csak a táplálék mennyiségével van baj, hanem a minőségével is. Mindig maradékot kapott.
Napi 1 órás futás általában megvolt.
Most úgy döntöttem kezembe veszem az etetését. Milyen tippeket tudtok adni, hogy lefogyjon?
Első körben jó lenne fokozatosan átszoktatni valamilyen rendes száraztápra és onnantól kezdve csak azt adni neki (jutalomfalat lehet más is).
Másodkörben jó lenne tudni, hogy milyen fajta, milyen nemű (kan, szuka ideális súlya általában eltérő) és most hány kg-t nyom pontosan. Ebből lehetne számolgatni, hogy mennyi tápot kapjon naponta, stb.
Ha ezek megvannak, akkor el lehet kezdeni a fogyókúrát, amihez kitartás és szigorú étrend szükséges. Tehát nem dobálni neki a maradékot és nem elkeseredni, ha pár hét alatt nem lesz látható eredmény. Emellett a napi fizikai mozgás legyen meg, az általad említett 1 óra futás pl. elég jónak hangzik. Egyszer-kétszer kimarad az nem baj, csak legyen rendszeres a mozgatás.
Második vagyok, egy dolgot kifelejtettem :D
Mindenképpen beszélj a szüleiddel! Világosítsd fel őket, hogy nagyon rossz fele haladnak a kutyus egészségét illetően, hiszen az elhízás épp olyan káros nekik is, mint nekünk, az életüket is megrövidítheti.
Akár keress releváns cikkeket, orvosi összefoglalókat a témában és üljetek le erről beszélni, hiszen egy családtagról van szó :)
Hát, az a baj, hogy a házikosztot, ha fokozatosan csökkented is, lefogyni le fog szépen, de nem fogja megkapni a megfelelő táp/vitamin/ásványi anyagokat.
Mindenképpen rá kéne venni a szüleidet, hogy vegyenek egy jó minőségu diétás tápot, és azzal lehetne menni. A mozgatassal egyet értek, ne terheld túl.
Milyen fajta? Hány kiló?
Köszönöm a válaszokat.
Már elkezdtem nekik mondani, azt mondják, hogy tudnak róla, hogy ez nem jó, de ahogy látom nem igazán érdekli őket.
Elkezdtem száraztáppal etetni, amiből egyenlőre normál mennyiséget kap, majd utána akarom csökkenteni.
Elég nehéz megtudni, hogy miből mennyit kapott eddig, mert mindig mást adtak neki, épp ami volt megmaradva.
Sajnos az úszás nem lesz jó, szerintem nála jobban senki sem gyűlöli a vizet. Ha öntözünk a kertben, ő addig elbújik a házában :D
Jack Russell/Border Collie szerűség, 40 cm körüli marmagassággal, a súlyát nem tudom pontosan, mikor jó súlyban volt, akkor 9-10 kg között mozgott. A mostani súlyát nem tudom.
Ezen a skálán egy 8-as körül lehet.
Mérjétek le, hogy legyen egy referenciasúlyotok. Kutyát felkapod, ráállsz a mérlegre, feljegyzed. Kutyát leteszed, megint ráállsz a mérlegre, felírod. A kettőt kivonod egymásból és megkapod a kutya súlyát.
Egyébként ha sokat kell fogynia gyorsan, akkor meg fog ereszkedni a bőre, a ránézésre saccolás így nem igazán fog működni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!