Kutyát vállalni ha nem tudom mit hoz a jövő? Felelőtlenség vagy csak túlaggódom?
Minek?
Előbb vegyél egy hörcsögöt vagy nyulat, aztán majd meglátod, hogy belefér-e az életedbe.
Manapság semmi nem biztos, ezt reálisan látod, de ettől parázni is fölösleges, mert azzal csak magaddal szúrsz ki, ha ezen görcsölsz.
Én a helyedben azt csinálnám, hogy először stabilizálnám kicsit a helyzetem, és tennék félre pénzt, legyen mihez nyúlni, illetve kezdenék valami könnyebben tartható állattal, az lehet hörcsög is, amit már írtak, nem élnek addig, mint egy kutya.
Nekem mondjuk madarak voltak az előzmény döntő többségében, sőt, most egyszerre van madaram és kutyám, de nekem is volt hörcsög, egy rövid ideig nyúl (amíg valamelyik családtagomon nem jelentkeztek allergiás tünetek, így tőle meg kellett válni), voltak halak, teknősök, és próbálkoztam békával is. Szóval úgy egyáltalán megtanultam, mivel jár az állattartás, és a madarakon keresztül azt is, hogyan kell nevelni egy háziállatot, szóval ezek után jött a kutya nekem is saját lakásba, illetve némi tartalékkal, mert az fontos amúgy is, nem csak kutya miatt.
Simán.
Most tényleg minden klappol és adott is. :)
Mikor, ha nem most?
Bármelyikünkkel történhet bármi. Ne aggód túl?
Amit érdemes előtérbe helyezni ilyenkor, hogy legyen egy biztonsági hálótok. Vagyis ha bármi gond van, legyen hova elhelyezni a kutyát. Ha normális menhelyről (tényleg jó menhely, vagy fajtamentések) hozol el kutyát, akkor ha bármi beüt, ők azonnal visszaveszik. Erről szerződés is van. Vagy ha rendes tenyésztőtől hozol el kutyát, szintén gondolkodás nélkül magához veszi. Normális tenyésztő elővételi jogot is tart fent rá a szerződésben.
Nyilván sokkal macerásabbak ezek az utak, mint elmenni a város másik oldalára és megvenni szaporìtótól azonnal egy kutyát, de csak nezd meg, hogy kutyás csoportokban hányan próbálják a felnőtt (szaporítós, keverék) kutyákat bárhova elpasszolni ilyen-olyan okok miatt. És sajnos ezek a kutyák nem kellenek senkinek.
Mivel nem írtál korábbi állattartási tapasztalatot, így én a leírásod alapján nem feltételeztem, hogy rendelkezel már ilyennel.
Nézd, ha az anyagiaktól és a bizonytalanságtól tartasz, akkor marad a tanácsomnak az a része, hogy képezz tartalékot arra az esetre, ha bármi beütne. És akkor vállalj kutyát, ha meg tudsz vele élni akkor is, ha netán munkát kell keresned. Illetve legyen B terved arra az esetre, ha a kutyáról nem tudnál valamiért gondoskodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!