Miért is kell az örökösöket szidni?

Szerintem ez egyfajta tisztelet az elhunyt irányába, hogy nem hagyom sorsára a szeretett négylábúját. Nekem az sem férne bele az értékrendembe, h menhelyre pláne nem gyepire adjam. Ha nem tudnám tartani, kibírnám azt az ideiglenes időszakot, amíg gazdát találok neki.

De persze mások vagyunk.

Két oldalról is el tudom mondani a dolgokat. Igaz nem haláleset történt, de amikor nagyszüleim olyan állapotba kerültek (hirtelen kórház, műtétek, halál közeli állapot, kóros élet minőségromlás stb), hogy be kellett költözzenek a panel lakásukba, nekik is ott maradt az udvaron a falusi, egész életében láncon tartott szocializálatlan kutyájuk. Egy közepes méretű keverék volt, veréssel poroszosan nevelték, maradékot kapott és egy baromfit többre tartották nála. Nem szerették és tudtam, hogy a költözéssel a kutyát vagy felakasztják az első fára vagy otthagyják, kidobják az utcára. Mi elhoztuk a kutyát, mert nem akartunk ilyen sorsot neki. Hatalmas teher, pénz és energia az én 3 kutyám mellett, úgy hogy soha életében nem volt előtte szabadon, sétáltatva. Mi ivartalanítottuk (kan kutya, mert persze azt tartottak hogy ne legyen kölyök de ivartalanítani luxus volt hogy ne szökjön pl), oltattuk rendesen, féregtelenítjük és jó táppal etetjük, kapott játékokat amiket régen sose látott, játszunk vele és sétáltatjuk. De ez nem várható el mindenkitől. Sok konfliktust is okozott a családnak, mert nem felhőtlenül mindenki akarta befogadni nálunk se, jobban mondva nem mindenki értett egyet a döntéssel, de végül a tény, hogy egy középkorú szocializálatlan, semmire se hasonlító keverék kutyának nem lehet gazdát találni, így ez billentette a mérleg nyelvét.

Viszont én is tudom, ha ilyen kutyaként, mint amilyen ő, ő egy kaukázusi vagy kuvasz lett volna, biztos hogy nem tudjuk befogadni. Mit tehetett volna a család? Próbál gazdát keresni neki. Nyilván nem kell senkinek se. Marad a gyepmesteri telep vagy az altatás, ami majdnem egy és ugyanaz lett volna az esetében.

Tehát ha a hozzátartozók tesznek a kutyáért, legyen az befogadás, gazda keresés vagy gyepmesteri telepen való elhelyezés, úgy szerintem nem lehet megszólni őket. Tényleg az az undorító, amikor úgy tesznek mintha nem lenne ott, és hagyják ott elpusztulni ahol van.

Aki meg kanapé állatvédő sötétzöld és ezen pattog, annak meg lehet mondani hogy nyugodtan megtalálja a kutyát ezen és ezen a címen, vegye magához ha akkor a szája. Mindjárt visszakoznának.

Erősen helyzetfüggő, bár én amellett vagyok, hogy ha valaki abszolút nem akar állatot, akkor ne kelljen már befogadni a lakásába (ahova mondjuk csak aludni jár haza, mert elfoglalt) még egy méregzsák apróságot sem, nemhogy pl. 2 bernáthegyit... Tisztelet ide vagy oda, egyszerűen van úgy, hogy az embernek nincsenek meg ehhez a körülményei, ideje, helye.

Nyilván elítélem én is, ha egy állatot semmibe se vesznek s meg se próbálnak minél jobb helyet találni neki, pláne, hogy örököltek, de NEM reális elvárás az, hogy minden örökös fogadjon be minden házikedvencet, akár egy rosszul nevelt agresszív kutyát, aki éppenséggel elfér, de az első héten szétszedi a gazda kedvenc macskáit... Oké, hogy elég erőteljes, sarkított példákat írok, de léteznek ilyen esetek. Sok ember él apró lakásban, kisgyerekekkel, kevés idővel és nem minden kutya jólnevelt, némelyiknek akkora mozgásigénye van, hogy az igencsak komoly áldozatokat követel meg a gazdától.

Nem KEll befogandia. Megteheti,ha lehetősége van rá.

Én éppen ezért nagyon meggondoltan javasolnám csak a kutyatartást 60 év felett. Csak akkor tartson kutyát (főleg fiatal kutyát) az idős szülő, ha van,aki betegség esetén befogadja az állatot.