A kutya TUDJA, megérti, hogy meghalt a társa, a másik kutya?
Nagyobbik kutyámat a nyáron megmérgezték.
Hiába kezeltük két hétig - az állatorvos már azt mondta, az inye szine rendbe jött, még egy hétig, a szomszédom szerét ejtette valahogy, hogy még egy adag mérget adjon neki, mert egyszerre összeesett, nemigen állt fel többé és kénytelenek voltunk elaltani.
Amikor ennyire elesett állapotba került, nem tudott feljönni a lépcsőn, a földszinten aludt napokig.
A kicsi kutya, aki imádta, reggelenként rohant le hozzá.
Én a nagy izgalomban, szorongásban, hogy mi lesz a naggyal, nemigen foglalkoztam a kicsivel, bevallom.
Aztán amikor el kellett altatni, eltemettük, nem mutattuk meg a kicsinek.
Ő másnap reggel leszaladt a földszintre, körbeszimatolt.
Talán a kertben megszimatolta a társa sirját.
És több soha nem kereste.
Létezik, hogy megértette, hogy meghalt?
Azóta hiába mondom neki a másik kutya nevét, egyáltalán nem reagál.
Viszont félősebb lett, nem nagyon eszik szegény.
Mintha tudná, hogy a szomszéd ölte meg a társát, már nem rohan fel a kert felső részébe, mint régen, ámbár nem is nagyon merem felengedni, mert tudom, hogy a pszichopata lesben áll, hogy őt is megölje.
9-es részvétem!
Ilyen egy kutya: egy csodálatra méltó élőlény!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!