Melyik percnél sírtátok el magatokat?

Én az ilyen videókat mindig megkönnyezem. De a vége mindig új reményt ad, mert tudom, hogy már jó sorsa van.

Bár nem tartozik ide, de sokáig menhelyre se mertem bemenni, ezért csak utaltam nekik pénzt. Aztán egyszer bementem sírtam miután kijöttünk onnan. Az összes kutyát hazahoztam volna magammal. A legidősebbtől a legfiatalabbig, a legnagyobbtól a legkisebbig. Na szóval utána már bejártam, eleinte csak havi több szatyor élelemmel. Utána önkéntes lettem. Rendszeresen sétáltattam azokat a drága kutyusokat. És szívből reméltem, hogy szerető otthonba kerülnek. Egy idő után hozzámszegődött a kan kutyám mellé egy utcán tálalt nagyon pici szuka kutya. Hazavittem, ápolgattam, tanítgattam. És tudtam, hogy megmentettem egy életet. Két kutyám van azóta, és sajnos már nem járok menhelyekre, mert a sajátjaimnak megadok mindent, és a szabadidőm szinte a kutyáimból áll. De azért havonta küldök pénzt a menhelyre + hiába nem voltam már önkéntes egy kis árva boldogtalan kutyust, akinek a gazdája meghalt, és magára maradt gazdához jutattam. Nem messzire, a szomszédomba :) A hölgy azóta is hálás, szinte naponta megköszöni mai napig.

Fontos, hogy az emberek készítsenek ilyen videókat! Fontos, hogy legyenek emberek, akik ápolják az állatokat, és a szárnyuk alá veszik őket.

És igen elérzékenyülök, de a vége erőssé tesz! Jó sorsa lett! Boldog!

Bár nen kellett volna megtörténnie, élhette volna az életét szeretetben végig, de sajnos a világ kegyetlen.

Elnézést, eltértem a kérdéstől egy kicsit.

Borzalmas de nem sírtam rajta. Max 10 évvel ezelőtt.

Én is sok kutyát mentettem ki hasonló helyekről. Nincs idő sírni,ha meg akarod menteni