Aki fogadott már menhelyről kutyát az tartotta a régi gazdájával a kapcsolatot? Volt egyáltalán ilyen kérdés nálatok? Mi van ha a régi gazdának muszáj megválni tőle de akarja még lehet látni a kutyát? Van ilyen?

Erezhető a menhelyi kutyákon a lelki betegség ha mondjuk hiányzik neki a régi gazdi? Azért lehet hogy nem minden esetben verik vagy éheztetik a kutyát. Gondolom valaki aki megunta is beadhatja a menhelyre de attól a kutya szeretheti a gazdáját. Engem ez érdekel . Hallottam -ámé olyat is hogy a kutya belehalt a gazdája elvesztésében. Jó nyilván más okai is lehetnek de a bánat is közre játszhat benne.

Nem kertelek tovább. Elmesélem a történetet és kövezzetek nyugodtan.

Van egy másfél éves kisfiam, Hollandiában élünk és egy 5 éves hosszabb lábú Jack Russel kutyánk. A sorsa el van döntve de a bánatba bele szakad a szívem. Azért írtam hogy hol élek mert itt ritka jó kutya ember kapcsolat van. Rengeteg kutyafuttató és nagyrészben nagy gondoskodással tartanak itt kutyát. Nem láttam még sehol kint az udvaron aludni kutyát. De nem mentem magam , a lényegén nem változtat. A kutyánk fajtájához híven nagyon ügyes és okos kutya. Általunk kitalált jelbeszédből ért, és nagyon hűséges kutya. Séta során nem kell figyelni, jön utánunk, imád játszani és örülni bármilyen embernek. Engem sosem fogadott el vezérként de tudja hogy bármi történi vele, hozzám jöhet mert én vagyok a védelmezője. A párom a falkavezér, viszont igen mogorva is. A kutya sosem tud neki eleget tenni pedig látom rajta a bizonyítás vágyat

Még ez sem lényeg. Viszont ha csak játszunk is egymással, jon és ugat, és megcsípi a lábunkat attól függetlenül hogy nem én kezdtem, akkor is "Nekem jön " de ugyanez fordítva is. Persze nem tudja mi történik mert azt hiszi védenie kell csak nem mindig tudja kit. A párom a mindene, és attól függetlenül hogy tudja en vagyok az "anyja" nagyon irigy rám, ez egyértelműen látszik pedig sosem volt ebből olyan szituáció hogy erre kényszerült volna. Ha megyünk el, vagy bepisil vagy nem, pedig szobatiszta, de talán ez lehet néha a mi hibánk is, amit a párom nehezen ért meg, és nem tolerál. De őt hagyjuk is. A kutya kiskorában velünk aludt. Terhességem előtt 3 hónappal leszokattam róla hogy később ne azt érezze hogy a baba miatt. Bevált. Viszont ha megyünk el és csukom be az ajtót akkor vicsorog és morog rám, nem egyszer próbáltam visszaterelni mert nem akart a házba maradni és a kezemre nem egyszer rákapott. Azóta minden becsukás így néz ki vagy bekísérem vissza és úgy jövök ki gyorsan. Nem félek tőle de nem akarom hogy megharapjon mert ott vége a kapcsolatnak annak a kevésnek is ami megmaradt. Paromm adsl rengeteget veszekedtünk már miatta, én védtem ő pedig támadta. Tudom hogy szereti a kutyáját..volt hogy titokban vittem állatorvoshoz mert azt mondta semmi b -asba és nem fog rá költeni. Oké ezt elfogadtam, elvittem, kapott vitamint és injekciót ebben az esetben például.

Megérkezett a kisfiam. Szagoltattuk, ismertettük. Én már terhesség alatt kicsit vissza vettem a kutyával hogy ne kösse konkrétan a babához. A párom viszont az első morgástól nem bízik többet a kutyában. Igen v költ hogy papuccsal a seggére vertünk mert bepisilt sokadjára vagy bekakált és tudta mikor érek haza. Reggel kint volt sétálni és akkoriban 4 órát kellett kibírjon míg haza érek. Sokszor akkor csinalta mikor tudta hogy en megyek h aaza előbb es nem kap erte csak kiabálást. De ezek regen voltak. A kutya engem nem tűr meg felsőbbrendűnek alatta pedig nem lehetek mikor a másfél éves kisfiam rajtam keresztül van biztonságban. Csak ez sem így alakult. A kutya egyszer megkapta mert a kisfiam ment ki az udvarra és elmászott MELLETTE. Nem volt se a helyén a kutya nem is evett , sőt még azt sem volt hogy az valahogy az ő területe lett volna. Erre nincs mentseg. Próbáltuk. Játszanak együtt, a kisfiam dobja neki a labdát , vissza hozza de nem neki adja. Oké elfogadtuk, idővel, de többször vicsorítva morog rá. Ott tartunk hogy a kutya mivel nincs hideg, ki lett rakva a műhelybe és ott alszik mert az sem volt neki jó Ha az előszobába tettük mert végig vonyította az éjszakát és amit máskor kibírt azt most nem és mindíg szétszedett valamit vagy bepisilt vagy kakált. Elpakoltam mindent, de a mágneses szekrényt kinyitja és a szennyest kihúzza azon alszik pedig van alvó helye. Elfogadtam, az illatunk hiányzik neki. A cipőkkel ugyanez volt. Tudja hogybrosszat csinált. Amikor még bent volt a nappaliban és haza értem mindíg lapított ha valamit keresnem kellett és m o ndog találtam is abban az esetben valamit. Ismerem a kutyát osnis minket. Nagyon okos de nem bír viselkedni. Ram már kb 2 éve pikkel attól függetlenül is mindíg hozzám jön Ha megijed vagy akármi és nem a páromhoz de másrészt utál is, és én is eltávolodtam mert nem bízik többet benne. Megkapta a kisfiamat. Ne nevezzen engem senki felelőtlennek. Én vagyok az az anya aki fél centire mimdog a gyereke seggében van es akkor mar isbott voltam csak epp abban a pillanatban erre rohadtul nem is lehetett szamitani. Maskor persze fogyeltem ha a kutya evett vagy a helyen feküdt őt is tisztelni kell és sosem engedtem oda a kutyához, próbáltam barátkoztatni őket de nem megy. Kutya tréner? A párom akt eldöntötte. Vége van. Neki ennyi volt a kapcsolata a kutyával. Nem szólhatok bele csak terelhetem. A Facebookra akarta feltenni. Nem teheti hisz a kutyánk nincs meg a gyerekekkel és ezt már többször tapasztaltam más gyereknél is aki már nagyobb is volt . A favebookon? Ott megint kutya sorra jutna mert nem ismerik es neki határozott gazdi kell akinek van turelne is. Gyerekhez nem mehet ajandekba mert jaj de aranyos. Ezert en voltam az aki beszeli a nyelvet es hivtam fel 3 hete a menhelyet. Várólistára tették és most pénteken telefonáltak van szabad hely. A szívem szakadt meg. Hétfőn vinni kell. Kérdeztem ezeket a dolgokat hogy mikor találnak általában gazdit neki azt mondták hogy max egy hét. Beírták hogy mi volt a baj tehát gyerekekhez nem fog kerülni és nem fog tovább hánykódni nagyon remélem. Azért írtam az elején azokat amiket mert hiszem hogy ez a lehető legtöbb amit megtehettem, mert az utóbbi időben csak szidva és fenyítve volt, egyedül kellett sokat legyen, annyira sajnálom, de melyik kezem harapjam? A gyéreken fontosabb de a szívem szakad meg hogy cserben hagyom a kutyánkat aki annyira tud szeretni de túl sok az energia az elvárás és a ránk terhelt csínytevés és a morgás vicsoritas. Sajnálom hogy nem születtem kutya szakembernek, mert ő sem lenne ilyen ah hozza értő emberhez került volna de nem vagyok hozza értő. Beszeltem kutya sulissal, kerestem a neten, több éven keresztül mindíg az akkor aktuálisat de nem megy. és most? Neme n szerettem volna a kutyát 5 éve és mégis en érzem azt hogy egyedül hagyom és csak abban reménykedem hogy nem szeretett minket annyira már hogy nem lesz lelkileg megviselve mert ha arra gondolok hogy hiányozni fogunk neki, az fáj a legjobban, hisz olyan mint ha a gyerekemet tenném ki ennek. Tudom aki menhelyre megy egy kutyáért, és ráadásul nem gyereknek viszi haza, az tényleg szeretne egy kutyán segíteni és szívből szereti is őket. Tudom hogy naponta 3szor vinni fogják sétálni, de vajon a pórázról szabadon fogják engedni?mert imád messze elszaladni. Tudom hogy a másik gazda mindent meg fog neki adni de ő nem is ismeri hogy milyen okos és miket tud. Tehát ez a bajom. Nem tudom mit írhatnék. Talán azt hiszitek önsajnáltatás és közben mindjárt jön a támadás de megtettem minden tőlem telhetőt, a párom nem tűr többéves a kapcsolatunknak sem tesz jót hogy állandóan a kutyából van a vita. Hany évig kellene még így élnie hogy a kisfiamat elfogadja? Nem -bírom tovább ezt. A menhelyes nő azt mondta hogy kb 100 százalék hogy az új gazdi tiltani fogja a elérhetőség megadását. Persze megértem. Csak szeretném ha évente egyszer tudhatnám hogy jól van, csak akár 5 percre. Felelőtlen lennék? Mit tehettem volna ennél többet? Higgyétek el, kiégtem, nem tudok többet tenni és bár nem az enyém a kutya mégis úgy érzem elhagyom őt, még ha sztem jobb sora os lesz mint eddig volt.