Hogyan tudom leszoktatni a kutyámat erről?
Üdv!
4 éves közép schnauzerem van. Nagyon okos, tanítható. Mindennap sokat foglalkozom vele, már ami az erőmből futja. Kb 2-3 óra intenzív futtatást, most nyáron úszás is, engedelmességi és ügyességi feladatokat csinálunk.
Biztos bennem van a hiba, és érzem is, hogy nem passzolnak az energiáink. Ő 24 órában tudná nyomni, az én egészségi állapotom ezt sajnos nem engedi, de így is kihozom a maximumot magamból, ami a napi testi és szellemi lefárasztást illeti.
Na szóval a problémám az, és nem tudom, erről hogyan tudnám leszoktatni pl: Megjövünk autóval a kapu még nyitva, a járdán jönnek szomszédok akiket még talán nem is látott, és a kutyám kimegy és elkezd védelmező állást felvenni, amit a testtartásával, és a hangjával is jelez, nem megy lábra, és semmi ilyesmi, de tudom hogy ijesztő másoknak, és nekem kellemetlen azon kívül, hogy ezt a magatartást csak parancsra vehetné fel ( de nem nevelem őrzőnek, sőt ha atrocitás érne, nem is engedném, hogy közbelépje) és ezzel a viselkedéssel azt érzem, hogy ezzel ő veszi át az irányítást, tehát nem vagyok igazi vezető számára. Ő ezzel a magatartással engem védelmez ezt tudom, de már arra is gondolok, hogy csak az önbizalmát fitogtatja.
A múltkor a family frostossal is megcsinálta, pedig direkt azért vittem ki, hogy tanítsam, hogy ő jó ember, nem kell a védekezés. Mit csináljak azon kívül, hogy erőteljesen rászólok, és leültetem? Mindennap emberek és kutyák között vagyunk a parkban, nem domináns kutya, persze agilis én energikus, de még a macskát sem bántja, minden élőlénnyel gyengéd és kíváncsi. Szóval tanácstalan vagyok. Egyébként egygazdás, tehát nem engedi, hogy mások simogassák, a maximum nála egy kézfej megnyalása.
Mit tegyek? Úgy érzem így a fejemre nő, bár lehet, hogy most túlreagálom, mivel ez az utóbbi eset pont most történt.
Bocsi ha kusza voltam, megpróbáltam összefoglalni a lényeget.
Köszi annak, aki végig olvasta!
Talán még nem késő megtanítani neki a "kapuszabályt".
kapun csak akkor mehet ki, ha pórázon a gazdával van.
"ezzel a viselkedéssel azt érzem, hogy ezzel ő veszi át az irányítást, tehát nem vagyok igazi vezető számára"
Hát pont ez az, ha nem megy a mostani módszerrel, akkor teljesen máshogy kell hozzáálni. Mikor rászólsz vagy bazavarod és ENNEK ELLENÉRE süketet játszik, akkor fogd meg és penderítsd be, erélyesen zavard be.
Sajnos nekem is egy olyan kutya jutott, hogy finomkodással semmit nem lehet elérni nála, mikor rájön az ötperc (pedig alapjában véve a finomabb módszerek híve vagyok).
Először is egy 4 hónapos kutyát nem szabad még intenzíven futtatni, mert rámegy az ízületeire.
Másodszor, a közép schnauzer elég kemény fajta, kezdőknek meggyűlik a baja velük.
Ráadásul elég szép kis ŐV ösztönük van, ezt soha nem fogod tudni teljesen elnyomni.
Kapuszabály, hogy ne menjen ki, de bentről akkor is védeni fogja a területét.
Azt semmiképp ne várd el, hogy mindenkivel barátkozzon. Közepeknél az a kívánt viselkedés, ha idegenekkel bizalmatlan, erről meg sem szabad próbálni lenevelni. Ez a bizonytalanság nem azt jelenti, hogy agresszíc, csupán elhúzódik, ha meg akarják simogatni. Ez normális.
Teljesen normális, fajtára jellemző jegyeket mutat, ezeket nem kellene kinevelni belőle.
Kapun ne menjen ki engedély nélkül. Ennyi. A többi teljesen normális.
És ajánlanám neked, hogy járjatok kutyasuliba, mert ennyi tapasztalathoz rossz fajtát választottál és lesznek még problémáid bőven.
Elnézést, rosszat olvastam. 4 hónapost olvastam 4 éves helyett. Ebben az esetben a mondandóm első fele teljesen lényegtelen.
Kutyasuli viszont akkor is ajánlott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!