A kutyákra miért jellemző ez a "szelektív tűrés"? És miért reagált így a kutyám?

Arra gondolok, hogy a kutya bizonyos ember(eknek) megengedi hogy x dolgot csináljanak vele, másoknak meg nem. Pl. a gazdija megsimogathatja a lábát, de másnak meg nem engedi, sőt, rá is "dörren" ha megpróbálja. (És nem idegeneknél csinálja ezt, hanem családtagnál, ismerősnél is.) Ezt nem annyira értem, hogy miért van így. Ha például én szeretem ha megsimogatják a kezem, akkor mindegy hogy apa, anya, a tesóm vagy egy ismerős simogat meg, attól még ugyanúgy szeretem, az érzés ugyanis ugyanaz. Vagy ha mégsem, akkor arrébb megyek, de nem kiabálok mondjuk rá, hogy ne csinálja, az azért már túlzás lenne. Úgyhogy furcsa dolog ez a kutyáknál.

De nyilván nem arra gondolok, hogy idegeneknek is engedje meg ezt, nem erről van szó.

Nálunk most ez konkrét eset volt. Van egy menhelyi kutyám aki csak velem él és egy kis angyal konkrétan. A családomat is már évek óta ismeri, heti egyszer találkozott is velük éveken át. Semmi gond nem volt. De 2 éve messzebbre költöztem vele, és így csak ritkán járunk haza. Pár hete voltunk otthon a szülőknél. Apukám egyedül volt vele otthon, és akkor történt az eset, hogy amikor hozzá akart érni, akkor megugatta és morogta, illetve a keze felé kapott. Hirtelen történt és csak ennyi volt, ilyen pillanatnyi elmezavar típusú megnyilvánulás. Én sajnos nem láttam mi történt, de nem akartam elhinni, mert ez az oldala számomra nem is létezik ennek a kutyának. Én pedig 5 éve foglalkozok már vele. Mikor ott vagyok, tényleg egy angyal, de amúgy hagytam már őt többször is magára családtaggal, ismerőssel, baráttal, és semmi gond nem volt. A barátnőm még egy kutya-fizio oktatásra is elvitte, ahol mindenki fogdosta mindenét meg rajta gyakorolták a terápiás mozdulatokat, ő meg nem zavartatta magát, még élvezte is hogy vele foglalkoznak. Szóval ilyen szinten megbízok benne, mert hihetetlen jó idegrendszere van. És jól nevelt is. Mivel menhelyi, lehetett rossz múltja, de sosem támad még vissza sem, ha esetleg bántanák, mert ahhoz túl félős; csak lelapul és csöndben vár, vagy elmenekül. Szóval nagyon érdekes hogy ilyet csinált. Apukám sosem bántaná, úgyhogy vele rossz emléke nem lehet, nem értem miért reagált így egy ártalmatlan mozdulatra. Én néha össze-vissza teszek-veszek körülötte, ide-oda tolom, fordítom meg bárhol megsimogatom hirtelen, és teljesen közömbös rá, szóval tuti megszokta már. Amúgy apa is szokta simogatni, és szereti azt is ugyanúgy, mikor ott vagyok akkor semmi különbséget nem látok rajta, úgy viszonyul hozzá mint másokhoz, ugyanolyan lelkes és szeretetéhes. Vagy talán csak a kedvemért viselkedik így? De reggel is például, mikor még mindenki alszik, apa az első aki fölkel, ő megy oda hozzá legelőször és simogatja meg. És jól ki szoktak jönni. Épp ezért nem értem.

Tippek?