Menhelyről a kiválasztásnál nem féltek, hogy nem a legmegfelelőbbet választjátok? Nem féltek hogy megbánjátok?

Nem. Ha félsz hogy megbánod akkor ne legyen kutyád, mert az állatokkal nem csak az öröm hanem a felelősség is együtt jár.

Egyébként ehhez semmi köze a menhelynek. Bárhonnan jön az állat fel lehet tenni ugyanezt a kérdést.

Amiket én néztem menhelyeket, mindegyik kutyáról leírták az alapinfókat: nem, méret, kor kijön-e más kutyákkal vagy macskával, emberekkel/gyerekekkel barátságos-e, ill. az esetleges betegségeket. És mivel akár többször is lehet menni ismerkedni a kiválasztott kutyával, így nem gondolom, hogy nagyobb lenne a "kockázat", mint a szomszédtól (vagy a szomszéd utcából/városból, akárhonnan) elhozott kölyöknél.

Persze vannak extrém esetek, de ez ritka, és akármelyik ismerőstől kapott kutyával is előfordulhat; pl. az egyik oldalon pont most posztoltak ki egy kutyust, akit már három ember is visszavitt, mert annyira fél a vihartól, hogy rombol. :(

Ami még nagyon nagy előny, hogy a menhelyes kutyákat állatorvos vizsgálja meg, a betegségeket pedig kezelik. Chippelik és ivartalanítják is. Plusz megkapja a szükséges oltásokat is, és külső és belső parazitamentesítést is. Ezekhez a költségekhez szoktak hozzájárulást kérni (nem mindegyik menhely), ami a töredéke a valós költségeknek (8-20 ezer forint az általam ismert helyeken), amiket a szomszédból hozott kiskutyánál ugye nyilvánvalóan teljes mértékben az új gazdi fizet.

De a szomszéd kutya még mindig jobb a szaporítósaknál, akik csak a legszükségesebbeket kapják meg (már ha egyáltalán, mert oltási könyvet is szoktak hamisítani), és a többségüknek súlyos genetikai vagy más betegsége szokott lenni. A gyanútlan gazdijelölt meg egy ilyen hirdetésben csak azt látja, hogy OLCSÓ, nem ismeri a hátteret - kifizet 10-80 ezer forintot egy általában túl fiatal kölyökért (8 hetes lenne a legfiatalabb kor, amikor el lehet választani az anyjától, a szaporítók meg a 4-5 heteseket is 8-nak hazudják), aztán később kijönnek a betegségek, amelyeknek a kezelése akár több százezer forintra rúghat; vagy sajnálatosan sok esetben meg sem menthető a kutya, pár hetesen vagy hónaposan elpusztul.

Szóval én úgy gondolom, hogy még mindig a menhelyekről a legbiztosabb kutyát hozni.

Szerintem érzitek, ha kiválasztottátok egymást. :)

Nekem csak ideiglenes befogadóként voltak menhelyi macskáim. Igazán egyikhez sem kötődtem, bár mindet megsirattam, amikor a gazdi hazavitte őket.

Aztán jött a nagy ő. Tényleg nagy volt, először csak néztem, hogy mit csináljak egy hiúzzal, ez biztos nem marad itt sokáig... Aztán ő illett leginkább bele az életformánkba, a párom is gyorsan beleszeretett, élvezet volt nézni, ahogy kinyílik nekünk, egyre jobban bízik bennünk. Először csak az ágy alól kémlel mindent, aztán már odasettenkedik egy kis simiért, majd már konkrétan az ölünkbe ugrik, stb. Amikor felvállalta a menhely, hogy dokihoz viszi és betettem a hordózóba, majd megszakadt a szívem. Nézett rám riadtan, görcsösen kapálózott és akkor elmondtam neki, hogy bízzon bennem, minden rendben lesz. Elengedte magát és hagyta hogy betegyem a hordozóba, én pedig csak pityeregtem, hogy egy állat érti... Ott elvesztem. Összekapcsolódtunk örökre abban a pillanatban.

Átadtam a menhelyes kollégának és hüppögve lépkedtem fel a lépcsőkön. Úgy éreztem, hogy cserben hagytam, pedig ő kezdett bízni bennünk. Nem én viszem az orvoshoz, nem én nyugtatom meg, ha fél... Csak egy állatnak tekintik a sok közül. Nem is engedte magát megvizsgálni, egy nagy stresszlabda volt. És itt eldőlt, hogy mi kiválasztottuk egymást. Ő minket akar, mi pedig őt. El is indítottuk a papírozást és mostmár két éve az életünk része, imádjuk!

A kutyaválasztás sem úgy megy, hogy ráböksz, hogy őt akarod és hazaviszed. (Legalábbis jobb helyeken.)

Elmész, körülnézel, kiválasztod a potenciális jelöltet. A menhely mesél róla, játszotok, elviszed sétálni egyszer, majd kétszer és akár háromszor is. Aztán ha mindenki úgy látja, hogy összeillő páros vagytok, akkor viheted haza.

Ha pedig egymásba szerettek, akkor aligha lesz rossz az a választás.

Mesélek egy példát.

Család megérkezik a menhelyre, gyerekek kinézik a kis szobacirkálót, aranyos ugyan, de kicsit magának való és a gyerekeket nem annyira szereti. Inkább idősebb, magányos gazdihoz illő, nyugodt életvitelt kedvelő kutyus. Már elmondásra sem nekik való kutya. Nem baj, nekik ő kell, szeretnének kerítésen kívül is találkozni vele.

Több kutyát vittünk ki egyszerre sétálni, köztük Fehérkénket is, akit kinézett a család. Egyáltalán nem foglalkozott velük a közeli mezőn, ellenben a kicsit csúnyácskább Zsömi állandóan a család nyakába ugrált, piszkálta a gyerekeket, játszott volna velük, vitte a labdát, hempergett velük. Kiválasztotta őket és tökéletesen beleillett a családi képbe. Így esett meg, hogy második látogatásnál már Zsömihez jöttek. Külső ide vagy oda, érezték azt a bizonyos láthatatlan kapcsot. :)

Bármi kiderülhet később a kiskutyákról akkor is, ha nem menhelyről valók. Még fajtatiszta kutyáknál is vannak olyan örökletes betegségek, amiket nem tudnak szűrni. Ha kölyök kutyát akarsz, érdemes a szüleiről is mindent megtudni, amit csak lehet.

A betegségek és viselkedési problémák kockázatát azzal is tudod csökkenteni, ha ideiglenes befogadótól viszel haza kutyát. Ő sokkal jobban ismeri a nála lévő kutyákat, mint a többi menhelyi dolgozó a kennelekben lévőket. Vemhes vagy nemrég ellett kutyák is szoktak ideiglenes gazdihoz kerülni, aki egészen kis koruk óta ismeri a kölyköket, és sokat tud a viselkedésükről.

Ha komolyan szeretnéd a kutyát, megbánni nem fogod. Akármilyen problémás is, ha elkezdesz kötődni hozzá, ő már a tiéd lesz, és nem cserélnéd el.

Nagyon jól hangzanak ezek a "megérzed melyik kutya való hozzád" dolgok, de a valóságban az a szomorú helyzet,hogy sokan megbánják. Ha követed pár nagyobb menhely facebookjat, minden nap szembejön veled egy olyan poszt, hogy pár hét/hónap után visszaviszik a kutyát.

Hogy lehet ezt elkerülni?

Először is nagyon komolyan ki kell találnod,hogy milyen kutyát szeretnél. Mennyit tudod tanítani,mozgatni,hol tudod tartani, mennyit lesz egyedül... Nagyon fontos,hogy reálisan!! mérjük fel a lehetőségeinket.

Második lépés,hogy tartsd magadat ehhez. Sokan, mikor kimennek menhelyre beleszeretnek egy édes pofiba, egy pöttyös pocakba és nem törődnek vele,hogy a kutya mennyire igazodik az igényeikhez.

Sokszor előfordul az is,hogy hamar ráunnak az emberek a kutyázásra,mert nem olyan egyszerű,mint elképzelték. Nem lesz a kutya 2 hét alatt olyan mint a Rex felügyelőben. Végig kell gondolnunk,hogy belefér e, ha a kutya az első időszakban pokollá teszi az életünket. Belefér e, ha bepisil,ha megeszi az összes zoknidat, ha megrágja az összes kábelt, ha letépi a szegélyléceket a szobában, ha széttúrja a virágokat, ha 3 hétig végigüvölt minden estét, ha elköltesz 100ezret állatorvosra, mert olyan balfék,hogy mindig csinál magával valamit, ha morogva védi a kajáját.... És ez csak a negyede annak,amit a mienk művelt az első 3 hónapban :)

Szóval a megbánás elkerülése:

-az igények reális meghatározása

-tartsuk magunkat ehhez az elhatározáshoz (akkor is ha több menhelyet meg kell járnunk)

-legyünk nagyon eltökéltek

-ne féljünk segítséget kérni a problémák megoldásához (kutyasuli,tréner)

Ha ezek megvannak, akkor nem fogsz mellélőni :)