Milyenek az esélyei?
A kiskutyám az oltásai ellenére parvos lett. Véreset hányt és kakilt. Volt állatorvosnál is és kapott különböző injekciókat.
A hasmenése abbamaradt, néha még hány(néha tiszta víz színű nyállal keverve, de néha barnás).
Inni iszik, szőlőcukros vizet is.
Néha kezd egész aktív lenni az állapotához képest, de az is sokszor előfordul hogy csak bágyadtan pihen.
Akkor a nehezén már túl van.
Keverék kutyus?
Fajtatiszta kistestu, 6 eves.
Kiskoraban plusz az evi veszettseg+kombinalt.
A mi németjuhász kutyusunk is kapott oltást rendszeresen. Kiderült, hogy kölykei lesznek. A szülése után a kiskutyusok meghaltak parvoban, de az anyjuk túlélte. Ez után hetente több alkalommal hordtuk orvoshoz, mert nagyon beteg volt. Hasonló volt az állapota, mint a tiednek. Lapított állandóan, nem evett, alig ivott, vmfeküdt a házában, vér jött tőle hányás és kaki formájában is. Sokáig kezeltük, kb 2 hónapig folyamatosan. Az orvos az elején nem adott neki sok esélyt, de a végére már szépen rendbe jött. Ez kb 2 éve történt, azóta a kutyusunk él és virul, kiskutyája azóta sincs, és már nem is akarunk.
Azt ajánlom, hogy tartsatok ki mellette, gondozzátok amíg lehet. Tudod, én úgy gondolom (bár ez csak személyes vélemény), hogy egy élőlég élete, a szükséges gyógyszerek, az élet-ital a legfontosabb, amikre sosem szabad pénzt sajnálni. A kutyusod ellátása sok pénzbe fog kerülni, de minden állat egy családtag is, legyen az kutya, macska, ló, tehén, meg3rdemli hogy éljen és hogy szeresd. Ne hagyjátok abba a kezelést mindaddig, amíg már önfeledten nem szaladgál. Ez nem olyan vírus mint nálunk a himlő, szerintem (bár nem biztos) bármikor megújulhat és visszaeshet a kutyusod állapota. Folytasd a kezelést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!