Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Ilyen esetben jogos volt ez a...

Ilyen esetben jogos volt ez a büntetés? Mit tegyek, ha nagyon védi a területét?

Figyelt kérdés

Sok mindenen túl vagyunk már a kétéves kutyámmal. Mentett, voltak problémái idegen kutyákkal, de sokat dolgoztam rajta, és a helyzet mára már kielégítő. Sokat játszik kutyákkal, napközibe is jár, ott is mindenkivel jól kijön. Persze előfordul még, hogy valaki nem szimpi neki, de akkor arrébb megyek, és jön utánam. (Tudom is már előre, mikor lehet baj, és közbelépek.) Viszont a területvédéssel eddig nem tudtam mit kezdeni. A társasházon belül lakik még egy kutya, nagy ritkán összefutunk vele, minden alkalommal megugatta. Igyekeztem tiltani is persze, de a másik kutya is benne volt a buliban, és a gazdával megbeszéltük, hogy mindketten védik a területüket. Pár napja este vittem le a kutyám az utolsó pisilésre, a ház mögötti kis kertbe szoktunk ilyenkor már csak lejönni. Álmos voltam, elmerengetem, és pont jöttek ők is, a kutyám meg nekirontott a másiknak, a pórázt is kitépte a kezemből. Nem történt baj, azonnal ott voltam, és kapott egy jó nagy pofont. Nyüszögött is érte. Félig tettem csak indulatból, inkább tettem azért mert ez egy olyasfajta határátlépésnek érzékeltem, amit már nem "tűrhettem".

Biztosan jönnek majd a válaszok, hogy inkább tekintélyt növesszek, és legyek falkavezér stb, egyébként furcsa módon annak érzem magam. Ezzel a területvédéssel egyelőre nem sok mindent tudtam kezdeni. Tiltom, minden erőmmel. Van esetleg tipp, ötlet? Vagy alapvetően mit gondoltok arról, ha egy kutya védi a területét? Minden esetben rossz, kiirtandó tulajdonság?



2018. jan. 29. 11:09
 1/7 anonim ***** válasza:
93%
Nekünk is hasonló problémánk volt, amin a tiltások nem segítettek. Végül új módszerhez folyamodtunk. Tiltás helyett rávezettük a kutyát, hogy a világ legklasszabb dolga, ha fifike szembejön. Mindig volt nálunk jutifali. Ha jött szembe fifike már előre kimondtam a nevét és ment a jutifalat. Mikor közel értek leültettem a kutyámat és minden lehetséges módszerrel próbaltam magamon tartani a figyelmét prüttyögtem,kalimpáltam, fütyültem, ugraltam..stb. Ha a kutyám figyelt egyszerű feladatokat adtam neki pl. pacsit,fekszik amiket már jól tudott. A negatív magatartásáról nem vettem tudomást. Csak pozitiv megerősítést alkalmaztam, a jó viselkedésért. Engem is meglepett, hogy milyen hamar segített a dolog. Azóta, ha jön szembe a rivális, kutyusom már ül is le es néz rám, várja a falatokat es a feladatokat.
2018. jan. 29. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

Köszi, ezt ki fogom próbálni. Szoktam amúgy ezt csinálni, csak házon belül nem próbáltam még.


Meg úgy általánosságban is érdekel, hogy gond-e a területvédés.

2018. jan. 29. 12:17
 3/7 anonim ***** válasza:
79%
Nekünk is ugyam ez volt. Ott két ivaros kan volt a "főszereplő". Mióta a miénket ivartalanítottuk, semmi bajuk egymással.
2018. jan. 29. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
42%

Jókor egy jól irányzott pofon, grabancrázás, büntetés csodákra képes. Viszont ha elbizonytalanodsz, vagy lelkiismeretfurdalásod van, akkor bukott az egész.

Egyébként ez a "területvédős" történet inkább mentegetőzés. Normál esetben, jó idegrendszerű kutyánál és megfelelő kutya-gazda kapcsolatban a védés eltűnik a gazda jelenlétében és átadja a kutya az irányítást a gazdának.

2018. jan. 29. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

4-es: köszi. Igen, én is ezt gondolom alapvetően, hogy át kéne adnia nekem az irányítást.

Ezek a kutyák, ha kint találkoznának semmi baj nem lenne. Sőt, van egy kollégám, akit kint kedvesen üdvözöl, szaglászik, bent viszont többször is megugatta. Nem érzi magát biztonságban zárt helyen? Ilyen jellegű negatív élménye nem volt.

2018. jan. 29. 13:22
 6/7 anonim ***** válasza:
Azt mondod mentett. Vannak olyan tanult, mélyen berögzült viselkedései a kutyának, amin nem, vagy csak nagyon drasztikus megoldásokkal lehet változtatni. Illetve ha a kutya idegrendszere nem kiegyensúlyozott (ami szintén lehet szerzett), szintúgy nem vagy nem teljesen lehet változtatni bizonyos viselkedéseken. Ezeket is bele kell kalkulálni.
2018. jan. 29. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Szeintem kiképző segítsége is jól jönne. Nekem sose volt ilyen gondom a kutyámmal igaz ha a kerítéshez jön valaki ő már ugat, morog, döngeti a kerítést de ahogy oda megyek és kimondom azt a bizonyos szót a kutya eg, plüss maci lesz viszont ha átlépi a kerítés vonalát és az utcán van semmilyen agresszíót nem mutat. Nálunk könnyen tanulta ezt szinte természetes volt számára.
2018. jan. 30. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!