A falusi, klasszikusan tartott kutyák mind boldogtalanok és szenvednek?

Falun élek, soha nem láttam még kutyát sétáltatni, az utcában olyan sincs, aki kinti-benti lenne. A kutyák itt kint vannak, igaz, van, ahol ketten is. Egész életemben ezt láttam, de már az apám is. Gyerekkoromban pulink volt, max. az előszobáig jöhetett, minden nap játszottunk vele, imádtuk, de nem velünk élt, hanem tartottuk őt. Ha érthető, hogy a megfogalmazásbeli különbséggel mit akarok mondani. Sosem vittük sétálni, de minden nap levittük a szomszéd tehenei, lovai közelébe futtatni a kert végében.

Most nagyon komoly lelkifurdalást érzek a gyakorit olvasgatva. Mi még nem tanulmányoztuk a kutyalélektant, volt kutyánk, mert szerettük, és nem utolsó sorban ház- és jószágőrző volt. Láttuk, hogy vár a kapuban, mikor megjöttünk, és öleléssel üdvözöltük és játékkal.

Tényleg boldogtalan lett volna egész életében, mert nem jöhetett be a házba és nézhette ahogy jövünk-megyünk?