Hol / hogyan nyilvánítanak egy kutyát veszélyessé?
24/A. §
(1) Az állatvédelmi hatóság az ebet egyedileg veszélyesnek minősítheti, amennyiben
a)
az eb fizikai sérülést okozott, és megvalósulnak a veszélyesnek minősítés e törvény
végrehajtására kiadott jogsz
abályban meghatározott feltételei, vagy
b)
az eb fizikai vagy pszichikai állapota alapján feltételezhető, hogy az embernek fizikai
sérülést okozhat, és ez a veszélyhelyzet kizárólag az eb veszélyesnek minősítésével hárítható
el.
(2) Veszélyes eb az állatvé
delmi hatóság által egyedileg veszélyesnek minősített eb.
(3) Az (1) bekezdés
b)
pontja szerinti eljárásba be kell vonni az ebek viselkedésének
megítélésében jártas szakértőt.
(4) Veszélyes eb kizárólag az állatvédelmi hatóság által kiadott engedéllyel, az
e törvény
végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott feltételekkel és módon, ivartalanítva és
elektronikus azonosítóval (a továbbiakban: transzponder) megjelölve tartható.
(5) Tilos veszélyes ebnek bármely módon való szaporítása, tenyésztése
-
ide
értve a vétlen
szaporulatot is
-
, kiállítása, bármely formában történő versenyeztetése, őrző
-
védő
feladatokra való tartása, képzése és alkalmazása, az országba való behozatala, az országból
történő kivitele.
(6) A veszélyes ebet polgári jogi szempontból vadállatnak kell tekinteni.
(7) A
z e törvény és a végrehajtására kiadott jogszabály szerinti eljárásokban az ebek
viselkedésének megítélésében jártas szakértőként az a személy járhat el, aki az állatvédelmi
hatóságtól erre engedélyt kapott. Az engedélyezéssel egyidejűleg az állatvédelmi h
atóság
nyilvántartásba veszi a szakértőt. A nyilvántartás tartalmazza az ebek viselkedésének
megítélésében jártas szakértők természetes személyazonosító adatait. Az állatvédelmi
hatóság a honlapján közzéteszi a szakértői névjegyzékben szereplő személy nevé
t, telefonos
elérhetőségét, valamint elektronikus levélcímét.
(8) A település jegyzője kérheti az állatvédelmi hatóságtól az eb egyedi veszélyessé
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!