Van itt olyan gazdi, akinek a kutyáját veszélyessé akarták nyilvánítani?
Velünk sajnos történt egy ilyesmi eset tavaly - tehát mostani ebadós rendelet előtt.
A történet a következő. Adott egy nagyon barátságos, már-már omega viselkedést mutató labrador. Szüleim kutyája. Én képzem, de nem velem lakik, agilityzek vele több mint 6 éve, 3szor járt világbajnokságon és számos nemzetközi és hazai versenyen, ahol soha semmilyen konfliktusunk nem volt. Ezt bárki leellenőrizheti ha megkérdez akárkit az agiiltys világban.
Történetünk másik főszereplője egy menhelyről hozott, félelemből póráz végén minden létező lényre hisztérikusan ugató vizsla. Az utcán pórázról sosincs elengedve, más kutyával nincs szocializálva - a néhány ismerős kutyájához van odaengedve csak hétvégente ilyen "napközis foglalkozás" keretein belül.
Szüleim kutyája érthetetlen és eddig megmagyarázhatatlna okból rühelli ezt a kutyát, de úgy isten igazából, zsigerből (még egyetlen kutya van akivel így viselkedik egy szintén antiszociális, póráz végén őrjöngő westie). Sajnos a konfliktusok mindig akkor jönnek ki amikor szüleim sétáltatják így gyanítom nem megfelelően és nem megfelelő súllyal voltak ezek kezelve. Tavaly sajnálatosan kétszer is összeugrottak, aminek szüleim voltak a fő okai mivel nem volt pórázon a kutya, míg a vizsla igen. Mindkét alkalomból sérülés lett sajnos. Az esetet feljelentés követte az önkormányzaton. Természetesen ismeretlen bejelentőtől. Pár hétre rá kijött egy állatorvos ill. egy szakértőnek mondott valaki, akik meghallgatták a mi verziónkat, megnézték a kutyát, aki egyébiránt nem csinált semmit, ült az utcán nyugodtan, annak ellenére h az utcánk neveletlen boxerjei akkor mentek napi sétájukra gazdájukkal teli torokból üvöltve. Olyanokat kérdeztek meg h rendesen van-e etetve, hányszor van sétáltatva, mindezt a ház előtt állva, anélkül h tettek volna egy métert is. A lényeg h aki kicsit is ért a kutyákhoz világosan láthatta h a mi labink nem agresszív és ezt a Magyar Agility Bizottság illetve az ELTE etológia tanszék (ahova rendszeresen járunk be különböző kísérletekre már évek óta, többek között agresszió vizsgálaton is részt vettünk) igazolásával próbáltuk hivatalosan bizonyítani is. Legnagyobb meglepetésünkre 2 hónapra rá jött egy önkormányzati rendelet, miszerint a kutyánk agresszív és kiszámíthatatlan így csak pórázon, szájkosárban sétáltatható és ha még egy ilyen eset történik, annak súlyos anyagi következményei (500 ezerig) lehetnek ill. a kutya elaltatása. Azóta hál'istennek nem történt semmi negatív a történetben. Szüleim a vizsla gazdájával megegyeztek a sétáltatási időpontokról és útvonalakról. Ettől függetlenül nem a legjobb érzés így élni. Úgy h tudjuk h a kutyánk nem veszélyes csupán egyetlen kutyával van konfliktusa, mégis egy életre megbélyegezték. Ami ha azt nézzük h ösztönlények és nekik is lehetnek elleérzéseik egymással szemben (látszólag) ok nélkül, úgy h egyébként meg egy több száz idegen kutyát felvonultató sportversenyen nyugodtan rohangál bárkivel. Érdekes.
Szeretném leszögezni h mindezt nem azért írtam le h bírálatokat és egyéb "jóindulatú" megjegyzést kapjak. Pusztán segíteni akartam a kérdezőnek ill mindenkinek akit ez érinthet. Így kérem h mindenki tartsa magát "ne a válaszokra válaszolj" menüponthoz!
Golden, mint veszélyes kutya? Ez még viccnek is rossz.
Én két hete járom a menhelyeket, mert öreg kutyánk elpusztult. Nagyon vegyesek a tapasztalataim, eddig egyetlen helyen láttam jól szocializált, nem a kennel sarkában reszkető vagy őrjöngő kutyákat. Itt van virtuális örökbefogadás, vannak önkéntesek, akik sétáltatnak és vannak ideiglenes befogadók. Már választottam egy barátságos, nyugodt kutyát, de majd csak a jövő héten hozhatom haza.
ma 19:15
Teljesen jogtalanul jártak el veletek szemben. A veszélyes kutya legfőképpen az emberekre adott reagálásával érdemli ki azt a titulust.Fel kellene lebbeznetek , hiszen, ha megmarad a veszélyes kutya kategóriában, nagyon sok előírást kell teljesítenek, hogy tarthassátok a kutyát. Ajánlom Anikót a MEOE-ban.
nagyon borzasztóak ezek a történetek :( énis menekülnék, az tuti :( remélem minden rendben lesz.
a kuvaszosnak pedig, hát, sajnálom az ebedet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!