Nem nagyon akar enni a kiskutya, mi lehet a baj?
Figyelt kérdés
Tegnap került hozzánk, egy 8 hetes kiskutya. Aznap nrm volt jó az étvágya, de azért kicsit evett, de közel sem annyit, amennyit kellett volna. Kaki rendes volt, a kedve is rendben. Ma reggel már normálisan evett. Mostanáig kapott 3-szor enni. Egyszer 20 grammot, aztán megint 20 grammot, utána 15 grammot. Minden adagot szépen megevett. Szóval ma összesen eddig kapott 55 gramm tápot. Adagolás szerint neki 75-80 grammot kéne ennie. Most kapott volna megint 15 grammot, hogy legalább 70 grammot egyen, de ez már nem kellett neki. Bele sem szagolt. Az utolsó étkezése 16:00-kor volt, kaki fél öt körül. Utána voltunk állatorvosnál, hogy megkapja a 2. oltását (az 1. oltást az eladó adatta be neki 6 hetesen) . Nem kapta meg, mert a füle mögött/alatt a nyirokcsomói megvannak duzzadva (borsó helyett bab nagyságúak) . Kapott immunerősítő cseppet, azt egy falat kis szalámival szépen bevette. Egy hétig kell kapnia, aztán meglátjuk mi lesz. Viszont ez az evés aggaszt. Doki után mentünk még pár helyre ( a kutyus csak is szigorúan ölben) ami eléggé kifárasztotta. Kedve alapból jó, 2 alvás között le se lehet lőni. Most is húzza a lóbőrt, már nem fogom felébreszteni, de aggódnom kéne, hogy nem eszik rendesen? Egyelőre még nem sovány, de ha így folytatja nem lesz megfelelő a súlya.2017. júl. 3. 22:28
1/5 anonim válasza:
Milyen fajta ? Kicsi, vagy nagytestű?
Az ajánlott adagot 3 felé oszd. ha bármelyik adagjából meghagy, annyival kevesebbet adjál következőre. Mivel nem teljesen egészséges, kisebb az étvágya. Ha rendbe jön, behozza azt a lemaradást súlyban, amit most netán elvesztene, amíg gyógyul.
2/5 anonim válasza:
Tudja ő mennyit kell enni. Ha amúgy láthatóan nincs semmi baja, akkor nem kell aggódnod.
3/5 anonim válasza:
Bizd rá, hogy mennyit egyen. Esetleg adj neki egy kis tejet
4/5 anonim válasza:
Tejet TILOS ADNI NEKI! Hasmenése lesz tőle.
5/5 anonim válasza:
Ha nem rég került hozzád az új hely miatg is lehet meg meleg is van én alig tudom az 1kg tápot bele pumpálni a kutyába pedig meg kéne ennie. Ha jó a kedve akkor nagy baj nem lehet meg tudja ő hogy mennyi elég te is egyiknap jobban eszel másik nap kevésbé. Ha bágyatd lesz úgy látszik beteg akkor doki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!