Hogyan "rázódtatok" össze?

Hozzám 5 évesen került a menhelyi kutyám. Rögtön megtalálta a helyét, persze az első 1-2 heten még bizonytalankodott óvatosan közlekedett, de hamar kinyílt a csipája. Fél éve van nálam, a menhelyesek mondják hogy rá sem lehet ismerni, megnyílt, vigyorog a világba, játszik, rosszalkodik, hisztizik, mintha ide született volna.

Sok gazdi esik abba a hibába hogy elkényezteti az új kutyát, jaj szegény babusgassuk, de ezt nem szabad. Kutyaként kell vele bánni, ugyanúgy megszidni, rászólni, nem fel engedni az ágyra (kivéve ha folyamatosan együtt akarsz majd vele aludni). A kutyának is úgy jó ha betud illeszkedni egy normális életbe, megtanulja a ti szabályaitokat. Ez kutya függő, de a jót könnyű megszokni, hamar elfogadja az új helyét. De én ajánlom hogy vigyétek majd kutyasuliba, hogy szocializálódjon és megtudja ki a falkavezér.

idő kell míg teljesen elkezd megbízni, van akinél 1 hónap, van akinél több év. Szeressétek és akkor minden menni fog, legyetek vele természetesek, mintha már mindig ott lett volna.

Sok szerencsét.

Én 6 éves kutyát fogadtam örökbe, neki nagyon rossz élete volt. Ütötték-verték, éheztették, egy pici kennelben élte le a 6 évét, még mozogni sem tudott.

Kb. fél év kellett hozzá, hogy magához térjen, és olyan másfél év után éreztem azt, hogy kiengedett, meggyógyult. Ha létezik ilyen kutyáknál, mondhatnám, hogy súlyosan depressziós volt, teljesen megnyomorították lelkileg és fizikailag is.

Úgy nem félt, nem rezzent össze, csak bizalmatlan volt, nem találta a helyét, csak feküdt egész nap magába roskadva. Ha hívtam, mindig jött csóválva, jó ízűen evett, barátkozott más emberekkel, kutyákkal, mentünk minden nap sétálni, 2-3 hónap után a behívás is majdnem tökéletesen ment, szép lassan rávettem a fésülésre, de valahogy úgy belül mégsem éreztem azt, hogy ő jól érezné magát, hogy boldog lenne.

Pl. régen csak akkor csóvált, ha indultunk sétálni, vagy ha kaja volt a láthatáron. Ha feküdt, akkor pl. sosem. Ma meg már, ha a konyhában fekszik és beszélek hozzá, akkor állandóan jár a farka vége. :)

Vagy... régen mindig elfordította a fejét, ha kontaktust akartam vele teremteni, ma már ő az, aki folyamatosan figyel, néz.

Nagyon nehéz ezt leírni, ezek a dolgok belül zajlanak, és az ember csak akkor érti meg ezt az "összecsiszolódás" szót, amikor már átesett rajta. De maga a folyamat egy csodálatos dolog. :)