Mennyi idő, még megszokja az új helyét?
Húsvétra kaptam a férjemtől egy kiskutyát (most hoztuk el a menhelyről, hogy a hosszú hétvégét vele tölthessük). Fél éjszaka nyüszített, séta után itthon intézte el a dolgát, mindet ami a közelébe kerül szétrág és vagy pörög vagy alszik.
Tudom, hogy ilyen egy kölyök és vállaltam, mikor hazahoztam, de elsőre ez így nagyon sok, lassan sírok:(
Nektek mennyi idő volt megszokni egymást? Tudom, hogy ezt ki kell bírni...
Háromszor három óra rengeteg egy ilyen picinek...
Még baba. Ne várj tőle csodát! A tanulás hosszú folyamat.
Bocsi, elírtam 3x1 óra. Úgy érzem, hogy mióta itt van abból áll a napom, hogy nem, nem, nem.
A játék nem érdekli, minden más igen, amit nem szabad rágni.
Nehogy ujságpapírra próbáld szoktatni mert az életben nem lesz szoba tiszta!
#4 az ilyen okosságokat inkább tartsd meg magadnak.
Én a húsvét előtti hetet vettem ki, így leszünk együtt 10 napot a mentett kölykömmel, mielőtt visszamegyek dolgozni. Épp egy hete hoztuk el (8 1/2 hetesen).
- Az első éjjel volt persze a legrosszabb. Második éjjel lefekvés előtt már csak fele annyit sírt, de éjjel még felébredt, és akkor volt nyüszögés. Harmadik éjjeltől este már nem volt sírás, csak ha éjjel felébredt. A mostani éjjel volt az első teljesen csöndes éjszaka. Sajnos alomszagú cuccot nem tudtunk hozni vele, de a neki szánt takaróval aludtam egy éjjel, hogy átvegye a szagomat, és aztán adtam oda neki.
- Egy ekkora kutyának a napi 3 kimenetel szerintem kevés. Mi egy nap volt, hogy reggel 9-ig mentünk ki 3-szor, és mindig volt valami produktum. Egy nap van, hogy 7-8 alkalommal is kimegyünk - igaz, rövidebb időre, ált. 10-30 perc körül változik. Emellett alig-alig van baleset, az is csak annyi, hogy egyszer-egyszer elengedi még a vizeletét, de egyre többször az ajtóba áll, hogy akkor menjünk:)
- Ha olyat rág, amit nem szabad, rászólok, és adok neki valamit, amit nyugodtan rághat.
- Próbálgass különféle játékokat! Lehet, hogy valamihez épp ne lesz kedve, de máskor igen. Az enyémnek eddig egy labdája, egy műcsontja és egy plüsse van, mindhárom nagyon bejött neki. (A plüss alváshoz is nagyon jó.)
- Játékosan tanulunk is, az is lefoglalja. Megy már a gyere, ül, fekszik, helyedre (persze nem mindig). Amivel mi "küzdünk" az az, hogy nem a nappali szőnyegén kellene a játékot csócsálni:S, de ehhez türelem kell: napi kb. 1000-szer elmondom, meg leviszem onnan, nem adom fel:)
Utolsó vagyok:
ja, kezdetben a tiltás önmagában nem sokat ér, még nem tudja, hogy mit jelentenek a vezényszavak. Ilyenkor többet ér, ha arrébb tolod, ha odamegy, ahova nem kéne, ha olyat rág, akkor felajánlasz neki valami mást, amit rághat, a jutifalattal is csak irányítod, és miközben csinálja, amit mondasz, közben hangzik el a vezényszó. Nagyon hamar rá fog jönni, hogy mi mit jelent. Ha játék közben rágja a ruhád vagy bekapja a kezed vagy felugrál, akkor az ignorálás a leghatásosabb (pár perc elég). Gondolj arra, hogy az anyja is mozdulatokkal tanítja, a testvéreivel is így kommunikál, nem szavakkal.
4.es válaszoló vagyok! Üzenem a hatos " válaszoló "- nak: ha valamihez nem értesz hát inkább maradj csendbe! Mert ha szőnyegre szoktatok az jobb? Minden nap 2x kimosni? Vagy ott büdösítene? Vagy mégis mire gondoltál, mire szoktassa?
Az újságot megfogod és kidobod,és egy vizes zsepivel áttörlöd a padlót... Elmész egy üzletbe,megkéred az eladókat hogy a lejárt újságot adják oda,ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!