A kutya hogy reagál arra, ha azt látja, hogy egy másik kutyát vagy macskát simogatok?

A kutyák is lehetnek féltékenyek.

Tesóm egyszer mesélte, hogy épp sétáltatta a tacskónkat, és út közben találkoztak egy spániellel. A 2 kutya nem igen ment oda egymáshoz, de amikor a spániel odament a tesómhoz, és ő megsimogatta, a kutyánk egyből mérgelődve odafutott a testvéremhez, hogy mégis mit képzel magáról, hogy más kutyát simogat helyette...:D

"de hogy ne lehessen máshoz hozzáérni, mással is kedvesnek lenni, az egy falkában élő állatnál elég abszurd."

Azt hiszem, te értesz valamit a kutyákhoz, neked illene tudni, hogy a kutya rengeteg tekintetben egész más, mint a vadon élő állatok.

A nem alapanyagként, hanem társként tartott állatok a szelekció során olyan irányba változtak, hogy felnőtt korukra is megtartanak kölyöktulajdonságokat.

Ilyen dolog a macskák dorombolása. Egymásnak nem nagyon szoktak dorombolni, csak a anyák a kölyköknek és viszont. Valamint, a háziasítás óta már a felnőttek is az embernek is, egész életükben, nem mint társnak, hanem mint szülőpótléknak, aki enni ad.

A kutyáknál is ez a helyzet.

A vadon élő kutyafélék nem ülnek le nyalogatni (simogatni) a másikat, csak a szülők a kölyköket. A felnőttek egymás közti viszonyában ez egyszerűen nincs, nem létezik. Van a viszontlátáskori üdvözlés, ami természetes, de ezen felül semmi kényeztetés, hogy amikor nyugalom van, akkor elkezdjen az alfahím nyalogatni egy alacsonyrendű állatot.

Ezért a vadon élő kutyafélékre az idézett kijelentésed nem értelmezhető, olyan, mint a nullával való osztás.

A domesztikált kutyánál maradt meg az a kölyöktulajdonság, hogy ahogyan vetélkedett születésétől fogva a szülő szeretetéért, úgy vetélkedik a gazdi szeretetéért felnőtt korában is.

Ez így van, de itt nem a kutyanevelésről volt szó, hanem a kutya természetes reakciójáról. Mint ezt már korábban is kifejtettem. Meg mint az a kiírt kérdésből következik.

Na és most megint jöhet a sok ostoba hozzá nem értő lepontozni.

Múltkor pedig teljesen megdöbbentem, hogy egy csomó értelmes választ láttam, ami fel volt pontozva. De azóta helyreállt a világ rendje...

Egy csomó kutya meg eleve el se kezd féltékenykedni (kölyökkorban sem), ez temperamentum kérdése is, nem csak természetes viselkedés.

Amúgy meg ja, nevelési kérdés, bár nem kell hozzá ezt a konkrét szituációt tanítani, elég, ha az tiszta, hogy a kutya akaratoskodással elérhet-e dolgokat a gazdájánál vagy sem.

De az alapállításom, amibe belekötöttetek, az az volt, hogy ideális esetben szarik rá a kutya, hogy kit simogat a gazdája. Az ideális eset pedig jelen kontextusban a jólneveltséget jelenti, mert attól lesz a kutya is kiegyensúlyozott. Akkor mégis miről beszélünk?